Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

KOVÁCS GYULA & DEME TAMÁS: Idős tölgyesek az Alsó-Duna árterén

A3, ábra a természetességtől való elütést, érzékelteti, ahol is a tájidegen fafajok elegyarány szerinti részesedését mutatjuk be, 20%-os ugrásokkal az osztályok között. A természetszerű állományok a halvány zölddel jelöltek; a bordóba vezető, fokozatosan sötétedő árnyalatok a tájidegen fafajok egyre nagyobb részarányát jelzik. A4, ábrán egy sajátos osztályozási szempontot mutat. Itt egy 20%-os küszöböt véve a tájidegen fafajok elegyarány szerinti részesedésére, mely a tájidegen fafajoknak az erdőben érzékelhető jelenlétére utal. Eszerint a következő osztályokat alakítottuk ki: - agresszív tájidegen: akác, zöld juhar, amerikai kőris, bálványfa, nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) (1606,5 ha; 20,7%), - tájidegen: egyéb, nem agresszív tájidegen fafajok (3326,4 ha; 42,8%), - tájidegen2: az agresszív fafajok jelen vannak ugyan, de nem érik el a 20%-ot, az egyéb tájidegen fafajokkal együtt viszont arányuk meghaladja a 20%-ot (104,5 ha; 1,3%), - főként őshonos: a tájidegen fafajok aránya 20% alatti (2445,9 ha; 31,5%), - üres vágásterület (280,0 ha; 3,6%). Idős ártéri tölgyesek A terepi munka során körülbelül 100 ha idős tölgyest jártunk be. A vizsgált idős erdőkre jellemző az erős vertikális tagozódás. Jól elkülöníthető a felső- és alsó lombkoronaszint, a cserjeszint és a lágyszárúszint. A lágyszárúszintben átlagosan 17, maximálisan 28, minimálisan 6 lágyszárú fajt találtunk erdőrészletenként. Jellemzőek a következő karakterfajok: erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), erdei gyömbérgyökér (Geum urbanum), erdei varázslófű (Circea lutetiana) vagy az ibolyák {Viola spp.). Viszonylag kevés tájidegen lágyszárú került elő, melyek közül a magas aranyvessző {Solidago gigantea) és az alkörmös (Phytolacca americana) fordult elő rendszeresen. A területen található fekete diósok vagy nemesnyárasok fajkészletéhez képest, jóval nagyobb a fajok száma. Utóbbi két állománytípusban a magas aranyvessző dominál, valamint gyakori még a csomós ebír (Dactylis glomerata) is. A leggyakoribb cserjék a hamvas szeder (Rubus caesius), az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) és a veresgyűrűsom (Cornus sanguinea). Kiemeljük a kányabangitát (Viburnum opulus), mely jellemző cserjefaja az ártéri erdőknek. Kevés vadalmát és vadkörtét találtunk, ugyanígy a vörös ribiszkéből (Ribes rubrum) sem volt sok. Hiányzott viszont a zselnicemegy (Padus avium). A vizsgált erdőrészletek cserjeszintjében magas volt mezei szil (Ulmus campestre) és mezei juhar (Acer campestre) egyedsűrűsége. A cserjeszintben jóval nagyobb a tájidegen fajok aránya, ilyenek a zöld juhar, amerikai kőris és a közönséges vadszőlő (Parthenocissus inserta), melyek néhol tömegesen szaporodtak el. Ajelentősebb fafajok, melyek az alsó lombkoronaszintet alkotják a magyar kőris (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica), mezei juhar és a mezei szil. Viszonylag kevés tájidegen fafaj fordult elő, mint pl. a zöld juhar (Acer negundo), de ahol volt ott jelentős számban. Kevés vadgyümölcs fordult elő, egy erdőrészletben viszont nagy méretű madárcseresznye (Cerasus avium) egyedet találtunk. Másutt pedig egy 4 m sugarú körben 9 db kb. 15 cm átmérőjű vadalma (Malus sylvestris) volt. A felső lombkoronaszint jellemző fafaja a kocsányos tölgy, mellette még gyakran fordult elő a magyar kőris. Összesen 10 védett növényfajt találtunk a vizsgált erdőkben, ebből 2 fásszárú. Ezek a növények szinte kizárólag csak az idős tölgyesekben fordultak elő (6. ábra). A védett növények a következők: békakonty (Listera ovata), bíboros kosbor (Orchis purpurea), fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides), jerikói lonc (Lonicera caprifolium), kétlevelű sarkvirág (Platantera bifolia), kislevelű nőszőfű (Epipactis mycrophylla), ligeti szőlő (Vitis sylvestris), madárfészek (Neottia nidus-avis). fehér madársisak (Cephalantera damasonium), szártalan kankalin (Primula vulgaris). A leggyakoribb a kétlevelű sarkvirág (Platantera bifolia), mely minden idős tölgyesben előfordult, a legnagyobb számban pedig a fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides) voltjelen (5. ábra). A botanikai felméréseket kiegészítve néhány zoológiai megfigyelést is közlünk (6. ábra). A vizsgálatok azt mutatják, hogy a fekete gólya (Ciconia nigra) egyértelműen kötődik az idős ártéri tölgyesekhez, kizárólag ilyen állományokban költ. A megállapítást megerősíti KALOCSA & TAMÁS (2001) kutatása is. 15 erdőrészletből 10-ben találtunk fészket, az egyik helyen kettőt is. Hasonlóan a holló (Corvus corax) is két idős tölgyesben került elő. A barna kányát (Milvus migrans) 4 helyen találtuk meg, ebből kettő viszont más állománytípusban. A Dendrocopus fajok minden erdőrészletben megtalálhatóak, ezért ezeket külön nem is jelöltem. A ritkább fekete harkály (Dryocopus martius) csak egy erdőrészletben került elő. A rövidkarmú fakusz (Certhia brachydactyla) 11 erdőrészletben fordult elő. Tapasztalataink szerint a fakúszók számukra létrehozott odútelepeket csak a 95 év feletti erdőkben foglalták el. A kísérletképpen egy középkorú (65 éves) tölgyes erdőben elhelyezett odúkban nem költöttek a madarak. Atájegységben 2001-ig 11 denevérfaj került elő, ezek a következők: vízi denevér (Myotis daubentoni), tavi denevér (Myotis dasycneme), horgaszőrű denevér (Myotis nattererri), korai denevér (Nyctalus noctula), szőröskarú denevér (Nyctalus leisten), törpe denevér (Pipistrellus pipistrellus), durvavitorlájú denevér (Pipistrellus nathusii), barna hosszúfülű denevér (Plecotus auritus), szürke hosszúfülű denevér (Plecotus austriacus), pisze denevér (Barbastella barbastellus), kései denevér (Eptesicus serotinus) (DOMBI 2001). Közülük kettő, a tavi és a pisze denevér fokozottan védett. A vizsgált 15 erdőrészletből 11-ben volt költés. Megvitatás Az idős ártéri tölgyesek mára jelentős mértékben megfogyatkoztak, és feldarabolódtak. Az egy évszázaddal korábbi helyzethez képest a kocsányos tölgy, a