Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

KOVÁCS GYULA & DEME TAMÁS: Idős tölgyesek az Alsó-Duna árterén

IDŐS TÖLGYESEK AZ ALSÓ-DUNA ÁRTERÉN 47 magyar kőris, vagy a mezei szil számára lényegesen kevesebb élettér maradt. Helyüket főként tájidegen fafajok foglalják el. Elsősorban az akác, a zöld juhar, az amerikai kőris, valamint a bálványfa és a nyugati ostorfa jelent gondot. Rendszeres bő magterméssel, vagy erőteljes sarjadzással gyorsan, agresszíven terjednek és gyakran az őshonos erdők alsó lombkorona- és cserjeszintjébe is behatolnak. További probléma, hogy a nemesnyár könnyen hibridizálódik az árterek jellemző őshonos fafajával, a fekete nyárral, ami introgressziós hatása révén veszélyezteti ez utóbbi faj génkészletét. A tájidegen fafajok a termőhelyre is hatnak. Az akác és a nemesnyárak jelentős mértékben kimerítik a talaj tápanyagtartalmát. Ugyanakkor az akácosok alatt nitrogénben feldúsul a talaj. A fekete dió lombja allelopatikus hatású, gátolja más növények csírázását, fejlődését. Az ilyen állományok alatt csupán néhány lágyszárú dominál, mint például a magas aranyvessző, a csomós ebír; az akác alatt a nitrofil nagy csalán (Urtica dioica), vagy a vérehulló fecskefű (Cheíidonium május). Ezek tömegessé válnak, az eredeti fajok, pedig visszaszorulnak, idővel el is tűnhetnek. A megmaradt fragmentumok refúgiumai számos védett állatnak és növénynek. Ezen élőhelyeknek a megszűnése rengeteg faj eltűnését vonná maga után. Fenntartásuk tehát kulcsfontosságú, nemcsak azért mert egyedülálló életközösségek, hanem mert a lassan felnövő fiatal erdőkbe innen vándorolhatnak vissza az egyes fajok. Egy ártéri tölgy-kőris-szil ligeterdőben sokkal nagyobb a fafajok, cserjefajok és lágyszárúak száma, mint egy nemesnyárasban vagy fekete diósban. Utóbbiakban a kevesebb növényfaj kevesebb rovart tart el, melynek folyományaként jóval kevesebb madár fordul elő. A tölgyeken élő fajoknak mintegy 44%-a Quercusspecialista, azaz kizárólag tölgyeken élnek (CSÓKA & KOVÁCS 2000). Nem csupán a táplálékforrás az egyetlen korlátozó tényező, a fészkelésre alkalmas hely is jóval kevesebb a fiatalkorú monokultúrákban. Az idős állományok megfogyatkozása élőhelyek csökkenését is maga után vonja. Nemcsak a madarak és a denevérek költőhelyéül szolgáló faodvak száma kevés, hanem a korhadó, holt faanyag mennyisége is. Ami egyrészt élőhely rengeteg rovar számára élettér, másrészt javítja a talaj szerkezetét, tápanyagellátottságát. Összegezve elmondható hogy az idős ártéri tölgykőris-szil ligeterdők fajgazdagságukkal és magas fokú diverzitásukkal jelentős ökológiai és természetvédelmi értéket képeznek. Köszönetnyilvánítás Szeretnénk megköszönni a Duna-Dráva Nemzeti Parknak, hogy lehetővé tette a kutatást; a NyugatMagyarországi Egyetemnek a munka során nyújtott segítséget; az Al-Dunai Természetvédelmi Alapítványnak, valamint az Állami Erdészeti Szolgálatnak, hogy díjmentesen rendelkezésünkre bocsátotta az adattári adatokat. Köszönetet mondunk azoknak, akik önzetlenül segítettek: Boros Annamária, Dr. Csóka Péter, Dr. Czimber Kornél, Dombi Imre, Dr. Király Gergely, Dr. Király Géza, Omacht Zoltán, Schmidt Tamás, Sztellik Endre, Dr. Veperdi Gábor. 2. ábra: Jelentősebb tájidegen fafajok (nemesnyár, fekete dió, akác) Béda-Karapancsán