Somogyi Múzeumok Közleményei 17/B. - Természettudományi tanulmányok (2006)

Dávid János: Erdőhasználati módok változásai a zselici erdőkben - Changing ways of use of wood in the forests of Zselic region (Hungary)

ERDŐHASZNÁLATI MÓDOK VÁLTOZÁSAI A ZSELICI ERDŐKBEN 149 A 20. században jelentős változások történtek az erdőgazdálkodásban. A kezdeti nagybirtokszerkezetben egyre erősebb lett a parasztok kizárása az erdőkből, lassan az erdők „csak" a faanyag-előállítást szolgálták. A világháborúk kedvezőtlenül érintették a zselici erdőket is. A rendezetlen birtokviszonyok és a rossz anyagi körülmények miatt az emberek jelentősen aknázták ki a favagyont, ugyanakkor az erdők kezelése nem volt mindig szakszerű. A szerző korábbi dolgozatában (DÁVID 2000) bemutatta két zselici mintaterület (Dennaiés Vitorági-erdő) birtokviszonyainak változását. E cikk célja a vizsgált erdők erdőhasználati módjainak tárgyalása. Anyag és módszer A cikk alapjául szolgáló kutatások 1998-ban kezdődtek. Első lépésben a magyar erdők történetére vonatkozó szakirodalom összegyűjtése könyvtárakban történt. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a Zselicet ábrázoló régi térképek tanulmányozása. Legtöbb információt a Hadtörténeti Múzeum térképtárában fellelt katonai felmérési térképek szolgáltatták, de a Somogy Megyei Levéltár térképei is fontos információkat adtak a Dennai- és a Vitorágierdő változásairól. A vizsgálati területekre vonatkozó történeti adatok többsége a Somogy Megyei levéltárban őrzött üzemtervekből származik. E dokumentumok mellett jó segítséget adtak az üzemátvizsgálási és beszámoló jelentések, valamint a helyszíni szemlék jegyzőkönyvei is (ANONYM 1900a, 1900b, 1922, 1926, 1930a). A fahasználat módjai Tűzifa előállítás Az erdők faanyagának melegítés céljára történő felhasználása már régről ismert. Az év minden szakában az ételeket melegíteni kell, hűvösebb időben pedig a hideg ellen védekezni szükséges. Tűzifatermelés kezdetben a lehullott ágak, kidőlt törzsek összegyűjtését jelentette. A jobbágyoknak eleinte joguk volt a településhez tartozó erdőkben a hullott faanyagot összeszedni. Áfák kivágásához már a terület tulajdonosának engedélye is kellett. Ameddig fa bőségesen állt rendelkezésre, azt nem is tekintették értéknek. A faanyagtermelés céljából végrehajtott erdőkitermelést eredetileg a rendszertelenség jellemezte (CSŐRE 1975). A szabályozás kezdetei a tűzi- és épületfa-termelés különválásával vette kezdetét. A tüzelésre szánt fát különösebb válogatás nélkül vágták, míg az építkezésre alkalmas törzseket kiszálalták. Az emberi települések közelében a jól megközelíthető helyeken alakult ki a rövid vágásfordulójú

1 sarjerdő-gazdálkodás. Ugyanazon a helyen gyakran ismétlődő letermelések nyomán tarra vágott felszínek keletkeztek. Itt általában nem tuskóztak, mivel a területet nem akarták mezőgazdasági művelésre átalakítani. Ez a művelési mód az erdő teljes leromlásához vezetett. Az a sok, bokros, bozótos terület, amelyekről az egykorú leírásokban olvashatunk, javarészt ennek a gazdálkodásnak az eredménye. A 18. század második felében a földesurak korlátozták a jobbágyoknak az erdőkbe való bejutását. Tilalomfákkal erdőtilosokat állítottak fel, amelyeken belül a jobbágyoknak tilos volt mindenféle magáncélú erdőhasználatot elvégezni. Ezek a rendelkezések nagyban csorbították a parasztok faizási jogát is, amelynek következtében egyre nehezebben juthattak hozzá a téli tüzelőhöz. A 19. században kiélesedő földesúr és jobbágy közötti vitáknak egyik sarkalatos pontját a tilalomfák jelentették. Az 1848. évi törvényhozás felismerte, hogy az erdők hasznosítása a jobbágyok számára mennyire fontos, sőt létkérdés. AX. törvénycikk a legelő-elkülönítés 1 Még az 1910-ben készült üzemtervekben is találunk olyan tagokat, ahol tűzifatermelés céljára 10, vagy 20 éves vágásfordulót irányoztak elő.