Somogyi Múzeumok Közleményei 17/B. - Természettudományi tanulmányok (2006)

Dávid János: Erdőhasználati módok változásai a zselici erdőkben - Changing ways of use of wood in the forests of Zselic region (Hungary)

150 DAVID JÁNOS és az úrbéri terhek mellett külön paragrafusban intézkedik a jobbágyok részéről történő faizásról, és makkoltatásról. Ez tette lehetővé a kétféle (jobbágyi, illetve földesúri) erdőhasználatot és bevezette az úrbéri erdőbirtokosság fogalmát. Az erdei haszonvételek kérdésének rendezését végül is az 1853. március 2-i nyílt parancs rendelte el. A 4. pontja kimondja: az úrbéri telekkel együtt a jobbágyok tulajdonává válnak azok az erdők is, amelyek az úrbéri faizás fejében őket megilletik. Áfáknak, mint energiaforrásnak egyébcélú felhasználása a Zselicben alapvetően két formában valósult meg. A 19. századtól működtek a téglagyárak, a vizsgálati területekhez közel pl. Bőszénfán. A téglaégetéshez nagymennyiségű faanyagot égettek el. Áfát elsősorban a környező erdőkből szállították. A téglaégetéshez elsősorban keményfát (tölgyeket, bükköt, gyertyánt) használtak, hozzá hasonlóan érintette a zselici erdőket a fazekasság és az üveghuták működése is. Környékünkön nem volt olyan nagyhírű a fazekasság, mint Zalában és Vasban, a helyi lakosságnak a mindennapi eszközökkel való ellátásában azonban szerepet játszott. Fazekasmüheiyek a Zselicben általánosan elterjedtek voltak, hiszen az alapanyag (pannon agyag) is gyakori a tájon. Nem így az üveghuták esetében. A helvét és pannon korú homok- és homokkő összletek már nem találhatók meg mindenütt. A Zselic ÉNy-i részén előforduló üvegalapanyagot a 19. század eleje óta a lukafa-pusztai, szentlukafa-pusztai és a szágyi üveghutákban használták fel (LEHMANN 1969). Lukafa-pusztán az üveghuta mellett cserépedénygyár és pipaégető is működött még a 19. század közepén is. A ránk maradt feljegyzések szerint a tüzeléssel hasznosított fák kitermelése nem okozott olyan nagy pusztítást, mint pl. a hamuzsírfőzés (LEHMANN 1969, 1971a). Epületfa készítés Épületcélú felhasználása a fáknak ugyancsak a messze régmúltra nyúlik vissza. Kezdetben a jobbágyok a településük környékén levő erdők idősebb, termetesebb fáit szálalták ki. A szálalással a célnak legmegfelelőbb fajú és növekedésű egyedeket termelték ki. A szálaló termelési mód az erdő fafaj-összetételét kedvezőtlen irányban változtatta meg (pl. a tölgyek részaránya erősen lecsappant, a hárs és a gyertyán elszaporodott). Sok helyen rövid idő alatt kiderült ennek e gazdálkodási módnak a káros volta. A folyamat megállítására a földbirtokosok egyes erdőrészeket tilalmas erdőkké nyilvánítottak, itt csak engedéllyel volt szabad fát vágni. Sokáig a fa volt a legolcsóbb épületanyag. Mivel a nagy erdőterületek környékén mindig kisszámú lakosság élt, ezért a fa szinte korlátlanul állt rendelkezésükre. Kogutowicz Károly 1930-ban így jellemezte a tájat: „A Zselic még ma is a külvilágtól jóformán elzárt erdőország. Belsejében még ma is túlnyomóan faházakkal találkozunk. Kéménytelen, füstös, zsupptetejű, csínos lakóházak, tisztán fából készült gazdasági épületek, istállók, szénáspajták a szérűskertben."

2 A19. század eleji állapotok ma már nem jellemzőek, a 20. század közepétől kezdődően az újonnan épített házak már agyag és lösz- (tömés), vagy téglafalúak, tetejükön égetett cserepekkel. A régi idők építészeti emlékeit a Szennai Falumúzeumban mutatják be, ahol a Zselicből is felépítettek egy házat. Az épületek vázának elkészítésében a keményebb fáknak (főként a tölgyeknek) jutott szerep, míg a tető váza és a zsindelyek már puhább fából (pl. erdei fenyőből, hársakból) is készülhettek. Addig, amíg a zselici földutak nem tették lehetővé a fáknak nagyobb távolságra történő olcsó szállítását, a kitermelt épületfaanyag csak helyi igényeket elégített ki. A 19. század elejétől a fa értéke megemelkedett, az erdőt tervszerűtlen irtásokkal pusztították, a felújításra már nem nagyon gondoltak. A feldolgozott fák értékének a növekedésével a Zselic belsejében (pl. Bőszénfán) és a peremén (pl. Kaposváron) fűrészüzemeket hoztak létre. A szétfűrészelt fát már megérte elszállítani (különösen a vasút megépülte után). A megnőtt igényeknek megfelelően fokozódott a dombvidék fakincsének a kitermelése is. 2 KOGUTOVICZ Károly 1930: A Dunántúl és a Kisalföld írásban és képekben. Szeged II. kötet pp. 226.