Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Király István Szabolcs: A Gépállomás (Betekintés a Somogy Megyei Állami Mezőgazdasági Gépüzem történetébe [1948–1967])

500 KIRÁLY ISTVÁN SZABOLCS középkötött talajon 1 óra alatt 3564 m

2 tarlóhántást, 2916 m

2 közép-mélyszántást, 10656 m

2 tárcsázást, 12096 m

2 kultivátorozást, vagy 10008 m

2 vetést kellett teljesíteni. A műszaknorma 10 órás volt. A munkateljesítmények elemzése során (Vö.: Mezőgazdasági gépüzem című fejezet) megállapítottuk, hogy a műszaknormákat a legtöbb esetben csak 60—75 %-ban teljesítették. Mindezt azért hangsúlyozzuk, mert az átlagkeresetek elemzésénél ezt figyelembe kell venni.

46 Az idényterveket (kampánytervek) és az éves terveket is ezekre — az egyébként laza — átlagteljesítményekre méretezték. Ez nem véletlen, ugyanis a tervek teljesítése és túlteljesítése képezte a premizálás alapját, amelyben a traktorostól az igazgatóig, minden közreműködő érdekelt volt. A bérszámfejtés hasonlóan a gépállomási munkadíjak kiszámításához, kezdetben igen bonyolult volt. Az FM ÁMG Főigazgatósága 1949es körlevelében a pontérték szerinti bérezés bevezetéséről tájékoztatja a megyei központokat. Az előbb már részletezett körülményeket figyelembe véve, a teljesítményeket 0—451 pontig, és e fölött 900 pontig értékelték, egy—egy pont—bérezéstől függően — 0.32—0,51 Ftot ért. 451 pont felelt meg a 10 órás müszaknormának, ha azt a hét 6 napján minden nap teljesítette. így pl. a 420-as pontérték a traktorvezetőnél 210 Ft/hét, a segédvezetőnél 168 Ft/hét bért jelentett. (A 900 pont inkább elméleti volt, ebben az esetben a traktoros 468 Ft/hét, a segédvezető 369 Ft/hét fizetést kapott volna.) Az állásidőre, illetve az alacsony teljesítmény esetén a minimálbér traktorosoknál 80 Ft/hó, segédvezetőknél 65 Ft/hó volt. Az országos statisztikai adatok szerint a gépállomások munkásainak 1949. évi átlagbére 6228 Ft volt, ami 1052 Ft-tal volt kevesebb az egy keresőre jutó éves, országos átlagbérnél. Ez a különbség 1953-ra már 3312 Ft-ra emelkedett. A gépállomások munkásainak és köztük traktorosainak átlagbére tehát lényegesen kisebb mértékben nőtt— 1740 Ft-tal, azaz 29, 7 %kai, miközben a fogyasztói árak a négy év alatt 78,3 %kai nőttek. A bérből és fizetésből élők — így a gépállomási dolgozók reáljövedelme is — folyamatosan apadt, s 1953 első felében már több mint 20 %-kal maradt el az 1949. évitől. Jelentősebb béremelésekre (18,8-24 %) a sűrűsödő belpolitikai feszültségek levezetéseként, 1953 nyarától és 1957 januárjától került sor.

47 A termelőszövetkezetek számának növekedésével — 1950 és 1953 között — nőtt azoknak a gépállomási traktorosoknak a száma, akik termelőszövetkezeti tagok is lettek. Ezzel jogosultak voltak háztáji földre is, amely különösen ezekben az években, jelentős jövedelem-kiegészítést jelentett, illetve az ekkor igencsak hiányzó alapvető élelmiszerek megtermelését is biztosította. A megyei gépállomások közül a tabiak bérhelyzetét ismerjük 1952-ből. A kimutatás szerint a traktorosok havi bére 570 és 1500 Ft között volt, ami 930 Ft-os átlagot jelent. Ez lényegesen több, az ekkori 557 Ft-os országos átlagénál. A termelőszövetkezeti tag traktoros átlagbére ugyan 716 Ft volt, mert ez az előbb említett juttatással nőtt. Érdekes megemlíteni, hogy az igazgató bére 1400 Ft/hó, a politikai helyettesé 1320 Ft/hó, a vezető mechanikusé (főmérnöké) és a vezető mezőgazdászé (főagronómusé) 1300—1300 Ft/hó volt. A brigádvezetők 850 Ft-ot, a műhelyszerelők 920—980 Ft-ot, a szakácsnő 338 Ft-ot, az éjjeliőr 500 Ft-ot keresett havonta. 48 Az MDP és az MNK Minisztertanácsa 1080/1953. (XII. 23.) számú határozata (részletesebben vö.: a Gépállomás és politika című fejezetben) a gépállomások dolgozóinak bérét nem csupán az életszínvonal javítása érdekében módosította. Nagyon fontos politikai érdek fűződött a termelőszövetkezetek megerősítéséhez, amely a gépállomások nélkül nem valósulhatott meg. Ezért a gépállomástól biztosított béren kívül, a traktor és kombájnvezetők a termelőszövetkezettől munkaegységet is kaptak a zárszámadás után. Ezt természetben és pénzben adták, ugyanúgy, mint a termelőszövetkezeti tagoknak, de nem jelentette ugyanazt az értéket, ugyanis csak annyi járt a traktorosoknak és kombájnvezetőknek, amennyivel a munkaegység pénzben átszámított értéke meghaladta a gépállomás által biztosított bért. Ezzel kívánták ösztönözni őket arra, hogy magasabb teljesítményt nyújtsanak a termelőszövetkezetekben. Ez a kedvezmény az egyénileg gazdálkodó parasztok földjein végzett munkáért nem járt. A termelőszövetkezetekben elért eredményekért, pl. hozamnövekedés, önköltség-csökkentés stb. prémium járt a gépállomás dolgozóinak. Az 1953-as határozat nem hozta meg a kívánt eredményt, hiszen 1954-ben — igaz lassabban- de tovább csökkent a termelőszövetkezetek száma. 1955 tavaszán került sor a rendelet módosítására, amely javított a gépállomási dolgozók bérhelyzetén és premizálásán. A traktorosok továbbra is megkapták a munkaegység kiegészítést, amelynek mértéke immár a gépállomás által biztosított bért is elérhette. A kiegészítést továbbra is természetben és pénzben kapták, amelyből előleget is felvehettek. A kampány és éves terv túlteljesítéséért 25, illetve 50 %-kal felemelt munkaegységet adtak. A vezető beosztásúakat továbbra is premizálták a tervfeladatok teljesítéséért, a tervezett termésátlag feletti hozamért, az önköltség tervezett szinten való tartásáért, illetve csökkentéséért. A rendelet lehetővé tette a gépállomás dolgozóinak áthelyezését az állami gazdaságba, erdőgazdaságba, termelőszövetkezetbe, ha azoknak nem volt munkájuk — pl. télen.

49 A gépállomások önálló vállalati gazdálkodásra való áttérése azt is jelentette, hogy sokkal érdekeltebbé váltak a bevételek növelésében. Megemelték a gépi munkadíjakat és létszámleépítésekre is sor került (adminisztrációnál, műhelymunkásoknál). Bizonytalanná vált a központilag finanszírozott mezőgazdászok helyzete is. Többségüket a megyei tanács csoportosította át a termelőszövetkezetekbe, 1959. tavaszán.

50 Egyszerűsödött a traktorosok keresetének kiszámítása. Egy műszaknormáért 80 Ft-os bért állapított meg a miniszter-