Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)
Winkler Ferenc: A szabadtéri néprajzi gondolat előzményei és eszmetörténeti összefüggései
A SZABADTÉRI NÉPRAJZI GONDOLAT ELŐZMÉNYEI ÉS ESZMETÖRTÉNETI 443 ÖSSZEFÜGGÉSE néprajzi múzeum együtt keletkezett. A gondolat egyik közvetlen hatása, hogy honismereti mozgalmak sokaságát indította útnak; ezekbe az értelmiség mellett parasztok, munkások is bekapcsolódtak. A gondolat szülőatyja Artúr Hazelius, tudatos gondolkodó, kísérletező volt. Az ő korában mindenütt a tágabb értelmű régészet számított „vezető" tudományágnak, ezért a múzeumi kiállításokban elsősorban a régészet tárgytipológiai felfogása uralkodott. Ezzel szemben Hazelius olyan kiállításon törte a fejét, amellyel társadalmi, funkcionális, racionális és gazdaságtörténeti kapcsolatokat, összefüggéseket kívánt bemutatni — az életformát akarta tetten érni hétköz- és ünnepnapjaiban egyarántt, ezért készített előbb — a panoptikus módszer segítségével — enteriőr-kiállításokat. A dalekarlieni Morastugan úgy festett 1891-ben Skansenben, akár egy parkba állított szobor, amit a két másik, a blekingeni Kyrkhults- és a helsingdali Bollnässtugan kísér. Az persze belátható, hogy Hazelius korában ez is csupán egy módszer volt annak megmutatására, mi tűnik el a leggyorsabban és visszavonhatatlanul. Hazelius kísérletező kedve a későbbiekben is megnyilvánult. Nem kizárólag lakóházakat — azaz csupán az építészeti környezetet — akart megmutatni, hanem az egész emberi életformát, miliőt. Már a millenium esztendejében Skansenben állt egy csorbítatlan hallandi porta (Oktorpbol), amelynek eredeti berendezése csaknem hiánytalan volt. Az építményeknek ekkoriban kettős feladatot kellett teljesíteni. Egyrészt mutatósnak, másrészt egyéninek, sajátos hangulatot árasztónak kellett készülniük. Bízvást állíthatjuk, hogy a szabadtéri gondolat korai történetében az építészeti és esztétikai szempontok fontosabb szépet kaptak, mint a műveltségtörténetiek, vagy éppen a néprajziak. Az áttelepített építményekből hiányzott azok alapvetően kettős jellege — ti. tipizáló erejük és ezzel együtt "egyéniségük" — s így a szabadtéri néprajzi múzeumok előfutárainak tekintjük azokat 111 . Hazelius haláláig tökéletesíteni igyekezett mind az enteriőr, mind a szabadtéri kiállítási módszert — ebben is némileg kora előtt járt. Tudatosan fordult meg a nemzeti és iparkiállításokon a tanulás, a tapasztalatszerzés érdekében. Az általa létrehozott parkmúzeum Európának kivált a Balti-tenger melléki térségében örvendett népszerűségnek az első világháborút megelőző időszakban. Sajátos, jóllehet értelmezhető, hogy a városi polgári építészetet reprezentáló parkmúzeum, építészeti rezervátum — dán földről indulva — elsősorban Skandináviára hatott vissza; a kontinensen máig sem örvend komoly népszerűségnek. A szabadtéri néprajzi gondolat terjedésének három markáns korszakát neveztük meg. Az úttörtés időszaka az első világháborút megelőző korszak. A gyűjteményalapítások ideje ez. A két világháború közötti időszakban a már álló gyűjtemények lassan épültek tovább, de koncepciót nem váltottak. A harmadik periódus — az 1945 utáni időszak — a legintenzívebb fejlődés, a szaporodás korszaka, lényegében ekkor teljesedik ki Európa-szerte a szabadtéri néprajzi gondolat. Elméleti és gyakorlati téren egyaránt jelentkezik a pezsgés. Ekkor alakul meg az Arbeitsgemeinschaft, majd a Verband Europäischer Freilichtmuseen 112 , amelyek nemzetközi szervezeti kereteket biztosítanak az Óvilág szabadtéri néprajzi gyűjteményeinek szakszerű továbbépítéséhez, — gondolásához és gondozásához — a fejlődéshez. Az alapvető különbség a világ-, nemzeti és iparkiállítások építményegyüttesei és a szabadtéri néprajzi gondolat égisze alatt fogant együttesek között abban áll, hogy míg az előbbiek szabad téren fölállított egységeiben az építmények romantikus és esztétikai elvek — részben ábrándok — szerint, alkalmilag összehordott építészeti, belsőépítészeti és tárgyi együttesek maradtak, addig a szabadtéri néprajzi gyűjtemények megszületésük pillanatától műveltségtörténeti koncepciót, küldetést, szakmailag több irányból megalapozott feladatos demonstrációs kört valósítanak meg. Valójában tehát egyértelműen Hazelius és a Nordiska Museet alapítása a tudományosan is megalapozott gyökere a szabadtéri néprajzi gondolatnak. Múzeológiatörténeti tekintetben is akad sajátossága az európai szabadtéri néprajzi gyűjteményeknek. Létesülésük első szakaszában szinte kivétel nélkül múzeumok közelében, illetve azok szervezeti egységeként alakultak meg. A második korszakban vagy a múzeumok igyekeztek fölszippantani a szabadtérieket, vagy ezek maguk igyekeztek a múzeumok, egyesületek szárnya alá. A harmadik szakaszt már a magasfokú önállósodás jellemzi. Legyenek bármily ódonak vagy fiatalok, legyenek szervezeti kereteik bármilyenek, egy biztos: a szabadtéri néprajzi gondolatot megtestesítő állandó kiállítási forma — annak minden változatában — Európában és kerek e világon az egyik legnépszerűbb állandó kiállítási mód. A szabadtéri néprajzi gondolat hazánkban Az előzőekben megkíséreltük főbb vonalaiban nyomon követni a szabadtéri néprajzi gondolat európai kiterebélyesedését. A második fejezetben hazai történetével foglalkozunk 113 . Az áttelepített falusi építményekből, együvé telepítéssel létrehozott szabadtéri kiállítási forma első szakaszában főként Észak-Európában és a Balti-tenger partvidékén hódított teret eszméjének. Európa közepét a XIX. század végén továbbra is a nemzeti és az iparkiállítások gondolata uralta, méghozzá annál makacsabbul, minél messzebb kerülünk földrajzi — és persze gazdaságtörténeti, társadalomtörténeti értelemben is — Nagy-Britanniától. Közép-Európában több mint egy évtizedre példa értékűvé az 1873. évi bécsi kiállítás faluja vált. Ez az építészeti együttes bevonult a nemzeti kiállításokba, így az 1896. évi Ezredéves Országos Kiállításra, a magyar fővárosba is. Idehaza a nemzeti kiállítás előtervébe 1893-ban iktatták be a néprajzi falut 114 . Előzetesen fölmerült — jóllehet, nem etnográfusi körből — az igény, hogy „modern" pavilon rendszerű kiállításként tartassák egyben
