Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)
Winkler Ferenc: A szabadtéri néprajzi gondolat előzményei és eszmetörténeti összefüggései
A szabadtéri néprajzi gondolat előzményei és eszmetörténeti összefüggései WINKLER FERENC Előszó Végzős egyetemista koromban — még 1978 októberében, egyetemi tanárom Barabás Jenő jóvoltából — eljuthattam a lengyelországi Ciechanowiec Múzeum Rolnictva im. Krzysztofa Kluka szabadtéri néprajzi gyűjteménybe, ahol egy nemzetközi szabadtéri múzeumi konferencia résztvevője voltam. A tanácskozás tematikája — a múzeumi létesítmények konzerválása és restaurálása — nem nyűgözött le túlzottan, hisz akkor még úgy gondoltam, hogy én bizony muzeológusnak készülök, nem restaurátornak. A Krzysztofa Klukában viszont olyasmivel találkoztam, amit hazai (falu-) múzeumi létesítményben korábban sehol se láttam, és magam elképzelhetetlennek ítéltem. Olyasmivel találkoztam, ami akkoriban teljességgel ellenkezett múzeológiáról alkotott felfogásommal. A ciechanowieci szabadtéri néprajzi gyűjteményben ugyanis az ismereteim szerint hitelesen fölépített és berendezett paraszti hajlékok alatt — mintegy azok pincéjében — turistákat is kiszolgáló, szupermodern, színes televízióval fölszerelt, hideg-meleg folyóvízzel ellátott, fűthető lakosztályok sorakoztak. Ide a lakóházak szobájába épített lépcsőn át lehetett lejutni, amelyet diszkréten elrejtettek ugyan, ám a lépcső mégiscsak ott "éktelenkedett" a lakóházban. A vízimalom pincéjében lévő jókora társalgóban vészeltük át jugoszláv, angol, lengyel diáktársaimmal a nem túlzottan barátságos lengyel ősz estéit és éjszakáinak egy részét. Kitűnően éreztük magunkat, ám engem a jelenség már akkor is elgondolkodtatott... Nem sokkal később, még ugyanabban az esztendőben került kezembe egy újságcikk, amely egyenesen mellbe vágott 1 . Amerikai mintára akkoriban kezdett Nyugat-Európában is üzletággá válni a szabadidő megszervezése, kiárusítása. A Spiegel arról tudósított, hogy egy osztrák építési vállalkozás Karintiában 2.500 ágyas házi szállodaláncot hozott létre, melyet „Historische Ferien-Bauerndörfer"-ként ajánl a nem éppen vékony pénzű turistának. Terveik között Potemkinfalvak létrehozásának egész sora szerepel — a szabadtéri néprajzi gyűjtemények létesítési gyakorlatából megismert lakóépület-áttelepítéses módszer segítségével. A Karintia-szerte kialakításra váró hálózat első három elkészült „falujáról" a Spiegel fényképeket is közöl 2 . Egyetlen esztendőben — 1978-ban — nyolcvan (!) lakóépületet telepítettek át a három, hangzatos névre keresztelt, korábban nem létezett településre, turistaparadicsom gyanánt. Hirdetésszövegek szerint az építmények kellemes környezetben sorakoznak egy hajdani falusi kút s egy gazdaház köré csoportosítva, s egy karintiai „Bildstöckl"-t (képesfát) is találni a „település" központjában. A vendéget látszólag mi sem emlékezteti arra a kényelemre, amelyből „Nomádiába" megérkezett: itt nincsenek reklámok, repülőtér, uszoda. Ugyanakkor az ódon épületfalak mögött ultramodemül felszerelt lakosztályok sorakoznak hűtőszekrénnyel, szaunával, videóval és mindenféle földi jóval fölszerelten. Ügyes „húzás", hogy az áruházi katalógusból válogatott stílbútorok között minden lakosztályban akad egyetlenegy XVII. vagy XVIII. századi eredeti berendezési darab is. A hátborzongató azonban, hogy ez a művidék lélegzetelállító tempóban készül, kivált ha annak ütemét a valódi szabadtéri múzeumok építkezési üteméhez mérjük. „Seeleit'n" — az egyik a három műskanzen közül — alapkövét március elején rakták le, július elején pedig nagyatyáink „pompájával", muskátlival az erkélyen várta az addigra elkészült 24 darab, teljesen berendezett építmény az első szállóvendégeket... A bontással és építkezésvezetéssel foglalkozó bonni székhelyű RENOVA GmbH hivatásszerűen végzi fachwerk típusú házak, egyáltalában régi építmények — busás haszonnal kecsegtető — áttelepítését. Magától értetődik, hogy áttervezik azok belső tereit, méghozzá a legkorszerűbb követelmények és igények szerint. Hirdetményeik szövegéből kiderül, hogy „érdemes a kuncsaft zsebében kotorászni", mert itt a régi építmények időtállósága a legmodernebb technológiával házasodik. A szakszerűség magától értetődő alapkövetelmény. Ez kivált akkor lehet igaz, amikor a vállalkozó reklámját olvasva arra is fény derül, hogy „mindenféle, az egészségre és az épületekre ártalmas, múzeumi jellegű restaurálást, konzerválást tudatosan kerül" 3 az építés során. Idézzünk csak most föl egy hazai példát is! 1983ban jártam először Szántódpusztán; korábban e fölbecsülhetetlen értékű uradalmi épületegyüttest csak a szakirodalomból ismertem. A hajdani egyházi birtokközpont szívet melengető épségben vészelte át a háborúk viszontagságait — a puszta építményei szinte hiánytalanul állnak ma is. Az egyetlen tőkével is rendelkező somogyi nagyvállalat, a Siotour szerezte meg e páratlan együttest, ahol rövid idő alatt tüntető előrehaladást produkált a seeleiteni úton. Ahol hajdanán jobbágyok, cselédek, lovak, bivalyok, ökrök tiporták a földet, ott manapság a vékonyodó pénzű nyugati turisták bolyonganak kiábrándultan. A cselédházak lakásait ugyancsak átalakították: áruházi stílbútorokkal berendezett modern környezetben, teljes komfortban szállhat meg itt a vendég. A központi istállóépület végéből üvegfallal leválasztott, méregdrága eszpresszóban ropogtathatják a látogatók félig megsütött melegszendvicsüket, miközben a gyerekek kedvük-
