Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Horváth Győző – Sárkány Henrik – Molnár Dániel: Kisemlősök közösségi szintű monitorozása két erdei élőhelyen (Bükkháti-erdő – Baranya megye, Lankóci-erdő – Somogy megye)

KISEMLŐSÖK KÖZÖSSÉGI SZINTŰ MONITOROZÁSA 427 Lankóci-erdőben éppen a 2001-ben mért érték lett a legalacsonyabb, hiszen ebben az évben sikerült erről a területről a legtöbb fajt megfognunk. Azt vártuk, hogy minél több faj kerül megfogásra az adott területről, annál magasabb ß-erteket fogunk kapni. A vizsgált területeken a fajszám változását elsősorban az alacsony abundanciával jellemezhető fajok határozták meg, amelyek alacsony denzitásuk következtében várhatóan nem lehettek jelen minden egyes mintavételi szektorban. Azonban itt ki kell térnünk a Lankóci-erdőben fogott ritka fajok két csoportjára. Elsősorban a külső, A-szektort a nyílt területekről immigráló, nem tipikusan erdőlakó fajok érintették (pl. M. subterraneus). Az égerliget sasos aljnövényzetű foltjaiban a vizes élőhelyeket kedvelő fajok {Neomys spp.) kerültek elő. Ezért a Lankóci-erdőben a ritka fajok térbeli eloszlásában nem volt olyan különbség, amely a ß-diverzitas értékét megnövelte volna. Tehát a ritka fajok által meghatározott diverzitás mozaikossaga kisebb, mivel minden szektorban ki tudtunk mutatni ilyen ritkább, kis egyedszám értékkel jellemezhető fajt. Amennyiben a szegély-zárt erő gradiens finomabb térbeli léptékei alapján számítottuk az átlagos fajszámot, akkor ebben a finomabb térbeli megközelítésben magasabb ß-erteket kaptunk (8. ábra). Mindkét terület esetén a finomabb mintavételi skálázás jobban kifejezte a terület közösségének mozaikosságát. A Bükkháti-erdőt tekintve az alacsony fajszám ellenére 2002—2001-ben kaptunk magas ß-erteket. Ebben a két évben a területen nagy denzitás maximumot elérő A. agrárius populációja a korábbi évektől eltérően öszszeomlott, így e nagyobb térigényű faj alacsonyabb egyedszáma lehetővé tette más fajok térbeli szétterjedését. A fajszám éves alakulását megvizsgálva látható, hogy a fajszám a ritkább fajok megjelenésének köszönhetően a mintavétel ideje alatt növekedett, azonban a fajok megoszlása a szektorok között nem volt egyenletes, így ezekben az években magas ß-diverzitas értékeket kaptunk. Ezzel szemben 2002-ben a gyertyánostölgyes erdőtag alacsony mozaikossaga azt mutatta, hogy ebben az évben az egyes szektorok fajszáma magas volt és csak kismértékben különbözött. 8. ábra: A kisemlős közösségre számított ß-diverzitas értékek a finomabb térbeli léptéket jelentőd L-szektorok adatai alapján (1994—2000) 9. ábra: Az L-szektorpárok közötti ß-diverzitas értékének változása a szegélytől a zárt erdő felé haladva (Bükkháti-erdő, 2000) A szegély-zárt erdő gradienst úgy is elemeztük, hogy az egymás mellett fekvő L-mintaegységek között számítottuk ki a ß-diverzitast, amellyel a mozaikosság gradiens menti változását elemeztük. Kiemelendő eredmény a Bükkháti-erdő területén a b-értékekben 2000-ben a zárt erdő irányában kapott csökkenő változás. A vizsgálatot tekintve csak ebben az egy esetben kaptuk az értékek egyértelmű trendjét, ami itt szignifikáns csökkenő logaritmikus változásként jelentkezett (r = 0.88, p < 0.05) (9. ábra). A Bükkháti-erdőtag vonatkozásában a még 2002-es eredmények emelendők ki, ahol a középső L-alakú szektorok viszonyában mutattunk ki magas ß-diverzitas értéket. Ez az eredmény feltehetően annak következménye, hogy ebben az évben a ritkább fajoknak nagyobb teret engedtek a karakter populációk, így az ecoton zónához képest beljebb tudtak húzódni az erdőtagba. A Lankóci-erdő mintavételi kvadrátjában viszont két évben is (2001—2002) azt tapasztaltuk, hogy a belsőbb L-szektorpárok összehasonlításában kaptunk magasabb ß-diverzitas értéket. Ennek feltételezhető okáról már fentebb írtunk, ugyanis ennél a finomabb mintavételezésnél is a ritkább Neomys fajok térbeli elhelyezkedése okozta az adott szektorok ß-diverzitasanak, vagyis a mozaikosság különbségét. Diszkusszió Az 1994—2002 között a Bükkháti-erdő területén végzett kisemlős csapdázásos vizsgálatunk hazai viszonylatban már egy hosszabb távú felmérésnek, populációs és közösségi szintű monitorozásnak tekinthető. A korábban hazánkban végzett kutatások ennél kevesebb időintervallumúak voltak (DEMETER 1981, NÉMECZKI 1984, PALOTÁS 1986). Ezek a kutatások főként az adott élőhely kisemlős összetételéről, a közösségi szerkezetről, a populációdinamika éven belüli változásáról szolgáltattak fontos eredményeket. Ezért elsősorban az eddigi kutatások rövidsége miatt nem kaptunk eredményeket arról, hogy egy kiválasztott mintavételi területen, egy jellemző habitattípusban hosszabb távon hogyan változik a kisemlős közösség szerkezete, fajösszetétele, hogyan változik a közösség diverzitás és egyenletesség értéke.