Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Horváth Győző – Sárkány Henrik – Molnár Dániel: Kisemlősök közösségi szintű monitorozása két erdei élőhelyen (Bükkháti-erdő – Baranya megye, Lankóci-erdő – Somogy megye)

428 HORVÁTH GYŐZŐ — SÁRKÁNY HENRIK — MOLNÁR DÁNIEL A NBmR programjainak elindítása és a Dráva felső szakaszának kiemelt monitorozási programja egyrészt lehetővé tette, hogy az erdei területen megkezdett vizsgálatainkat folytassuk és új erdei élőhelyek kisemlős csapdázását is elkezdjük. A Bükkháti-erdőben kijelölt vizsgálati területen ez alatt a 9 éves mintavételi periódus alatt összesen tíz kisemlősfajt mutattunk ki, amelyek közül az utóbbi három évben az A. agrárius, A. flavicollis, és C. glareolus viszonylag nagy létszámmal jelent meg a közösségben, ellentétben számos ritka fajjal, amelyek csak bizonyos években és csak kis létszámmal voltak kimutathatóak. A Lankóci-erdő területén 2000 őszén elkezdett vizsgálatunk során eddig itt is 10 kisemlősfajt fogtunk meg, amely eredmény faunisztikai szempontból meglehetősen hasonló a már 9 éve vizsgált területünk eredményéhez. Mindkét élőhely közösségében több ritkább faj jelent meg, mint színező elem, amelyek létszáma és térbeli eloszlása nagyban különbözött a két területen. A Bükkháti-erdő területén ilyen faj volt az erdei cickány, Sorex araneus Linnaeus, 1758, amely a csapadékosabb időjárás következtében 1996-tól jelent meg a területen, ellentétben a szárazabb élőhelyeket preferáló meze cickánnyal, Crocidura leucodon (Hermann, 1780), amely az utóbbi három évben ismét magasabb létszámmal volt jelen. A M. subterraneus mindkét erdőt tekintve inkább a kvadrát szélső és középső részén, mint immigráló faj jelent meg. A 10 kimutatott faj mindkét monitorozott élőhelyet tekintve jó eredménynek tekinthető, a két vizsgált terület meglehetősen diverz, ha összevetjük más európai mérsékeltövi erdőkben végzett közösségi felmérésekkel. Az IBP programjában JENSEN (1975) bükkös erdőben végzett felmérései során 8 fajt regisztrált, két cickányt és hat rágcsálót. HAFERKORN (1994) kőris-szil ligeterdőben 6 fajt mutatott ki, de kellő adat birtokában csak három populáció dinamikáját tudta több éven keresztül nyomon követni. JUCHIEWICZ et al. (1996) a Kárpátokban végzett kisemlős közösségi kutatásokat bükkösben és fenyvesben, mindkét élőhelyen hat fajt tudott csapdázni, a két közösség diverzitás értékében azonban nem volt nagy különbség, bár statisztikai elemzéseket nem végzett. A három vizsgálati évéből kettőben a fenyvesben volt diverzebb a kisemlős közösség. A három összehasonlított év alapján a mintavételi területek diverzitása között mind a teljes kvadrát, mind a kvadrát szektorok adatai alapján különbséget tudtunk kimutatni. A Bükkháti-erdő diverzebb kisemlős közösséggel jellemezhető, ami a diverzitás térbeli változásában is megnyilvánult. A diverzitás alakulását elsősorban a karakter fajok népességének változása befolyásolta, melyek közül a Bükkháti-erdőben az A. agrárius, mint invazív faj az őszi denzitás maximuma kialakulásakor csökkentette legjobban a közösség diverzitását. A Lankóci-erdő területén а С glareolus volt az abszolút domináns karakterfaj, amely létszáma nagymértékben befolyásolta az itt kimutatott közösség diverzitását. A szegély-zárt erdő gradiens vizsgálatában a Bükkháti-erdőnél mutattuk ki a diverzitás zárt erdő irányába történő, gradines menti csökkenését. Itt elsősorban az A. agrárius populációra voltjellemző a nagyobb arányú megjelenés a szélső mintaegységekben, mint a középső és belső területeken. Ezt a jelenséget a faj szempontjából korábbi munkáinkban már vizsgáltuk (HORVÁTH et al. 1996, HORVÁTH et al. 2001). A 2000-es adatok alapján az A. agrárius ismét mutatta az őszi gyors denzitás növekedést és különösen a szélső kvadrátszektorban történő szétterjedést. A másik két karakterfaj (A. flavicollis, С glareolus) ettől eltérően az egész mintavételi területen hasonló nagyságú relatív értékkel volt jelen. Ugyanakkor színező elemként megjelent a mezei pocok, Microtus arvalis (Pallas, 1779) és a M. subterraneus. A Lankóci-erdőben ezekből a fajokból csak az utóbbi, a földi pocok jelent meg immigráló fajként, ami a külső, ecoton zóna diverzitását növelte. Ezen a területen a cickányfajok közül a vizes élőhelyeket kedvelő Neomys fajok voltak a további diverztás növelő ritkább fajok, amelyeket viszont a belsőbb szektorokban is kimutattuk, jelezve, hogy térbeli eloszlásukat elsősorban az élőhely választásuk, így a számukra alkalmas élőhelyfoltok eloszlása határozza meg. A közösség mozaikosságának kifejezésére a Whittaker által ajánlott ßw-diverzitast használtuk, mivel a Shannon-diverzitás értéke nem fejezi ki a terület mozaikosságát. A szegély-zárt erdő gradiens vizsgálatok azt mutatták, hogy az ecoton területtől a zárt erdő felé haladva a két terület közül a szárazabb, gyertyános-tölgyes erdőben volt egyértelmű a diverzitás és mozaikosság gradiens-szerű változása. A két, vegetációban és mikroklímális adottságokban eltérő mintavételi területen más összetételű és szerkezetű kisemlős közösséget mutattunk ki. A két közösségben a ritka fajok megjelenése és térbeli eloszlása egyrészt a nagy denzitású karakter fajoktól, illetve ezek létszámától függött, ami elsősorban a ritka, immigráló fajok behúzódását szabályozta. Másrészt voltak olyan ritka fajok, amelyek térbeli eloszlását az ökológiai igényeiknek megfelelő élőhely választásuk határozott meg (nedves területek kedvelő cickányfajok), és ezekre a nagy denzitású rágcsáló fajok kevésbé voltak hatással. Az ökológiai igény szerinti élőhelyválasztás miatt ezeknél inkább az időjárási tényezők, elsősorban a csapadékviszonyok hatása érvényesült. A hazánkban, 2000-ben beindult Nemzeti Biodiverzitást monitorozó Rendszer célul tűzte ki az erdei ökoszisztémák botanikai és zoológiai monitorozását, amelyben alprojektként fogalmazódott meg a kisemlősök populációs és közösségi szintű monitorozása a különböző kijelölt erdőrezervátumi területeken. Mind a nearktikus mind palearktikus mérsékeltövi régióban végzett kutatások bebizonyították, hogy a kisemlősök fontos indikátor objektumok, jelzik a terület degradációs folyamatait, a diverzitást csökkentő erdészeti beavatkozások káros hatásait, amit saját vizsgálataink is alátámasztottak. Ezen hét éves mintavételi periódus jó alapot szolgáltatott a monitorozási protokoll kidolgozásához, azonban mind zoológiai mind botanikai szempontból felmerült az a kérdés, hogy több erdőrezervátumot hogy lehet szinkron monitorozni a nagy energiát igénylő fogás-jelölés-visszafogás módszerével. Első