Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)
Költő László – Dobó Bernadett: Egy 15–16. századi veretes öv restaurálása és rekonstrukciója
238 KÖLTŐ LÁSZLÓ — DOBÓ BERNADETT A leletanyag jól beilleszkedik a 16. századi lelethorizontba, a korszakra jellemző rugós-bogláros párták, csatok, gyűrűk (több esetben egy elhunyton 4-5 is), bronz- és csont övmerevítők. Néhány sírban találtunk 1—1 db ezüstpénzt. (Ezeknek egy meghatározott temetkezéshez való tartozása néha bizonytalan, több esetben a sírföldből kerültek elő, tehát másodlagos helyzetben is lehettek az érmék). Előkerült egy kiterjesztett szárnyú sast ábrázoló préselt bronz lemezekből összeállított párta is 16 (328. sír) (4—5. kép). A sáncban, illetve a várárok betöltésében találtunk egy ólomból öntött kereszt töredéket (zarándok jelvény), egy csavaros végű sárgaréz keresztet, amelyről a corpus hiányzik. A törmelékből származik több könyvtábla veret is. Másodlagos helyzetben, a bánya rendezése során találtunk egy szakállas puskacső darabot, amely valószínűleg már használhatatlan állapotban kerülhetett a nyugati várárokba. Jelen dolgozatunkban egy 15. századi „in situ" kiemelt övgarnitúra restaurálásáról számolunk be 17 . A templomhajó déli falától nem messze talált (későbbi temetkezések által bolygatott) 493. sz. sírban eltemetett övet sikerült „in situ" kiemelnünk (6—8. kép). Az öv stílusjegyei alapján a sír mindenképpen a temető legkorábbi rétegéhez tartozhat, talán még a 15. századra keltezhető. A kiemelést a szokásos módon végeztük el: először felszedtük a karcsontokat, utána az övet a le nem választható csontvázrészekkel (medencelapátokkal) babára bontottuk, majd a vastag földkockát gipszpólyával körbe bandázsoltuk (9. kép). A földkockát ásóval választottuk fel, majd csomagolópapírral és széles ragasztószalaggal rögzítve, ládába helyeztük. A földkocka körbe lécezésére nem volt szükség, mivel a száraz agyagtömb saját magát megtartotta. A restaurálás során az elsődleges cél, a talajból előkerült leletegyüttes anyagában lejátszódó kémiai folyamatokat lelassítása, lehetőség szerinti megállítása, a tárgy állapotának stabilizálása volt. A bontás során szerzett ismeretek birtokában készült el az öv rekonstrukciója. Bontás előtti állapotfelmérés: A tárgyegyüttes „in situ" kiemelt állapotban került a restaurátor műhelybe. A bolygatott sírban szerencsére az öv teljes egészében maradt meg. A fémtárgyak anyagának részbeni pusztulásához a környezet hatására végbement fizikai és kémiai folyamatok vezettek. A veretek anyaga a talajban nagymértékben átalakult, a tárgyaknak nem, vagy szinte alig volt fémmagjuk. Anyaguk nagyon vékony, sérülékeny, bizonyos esetekben morzsálódik. Egy részük ép, jó állapotú, más részük igen töredékes, hiányos. A veretek felületén korróziótermék — oxidok, bázisos réz-karbonátok — voltak megfigyelhetők. Mivel a tárgyegyüttes talajból került elő, feltételezhetjük, hogy a korrózió színe réz-klorid, réz-karbonát, illetve bázisos réz-karbonát (malachitzöld, azurit-kék) jelenlétére utal. Az öv bőrének még inkább ártottak a talaj nyújtotta mostoha körülmények, olyannyira, hogy még a veretek környékén sem maradt meg értékelhető állapotban, teljesen elpusztult. Jelenlétére a talaj porhanyós, fekete elszíneződése utal. Az „in situ" bontásának elkezdése előtt röntgenfelvétel készült 18 , mivel a hátsó veretsor nem volt látható, illetve a szabad szemmel látható veretek sora megszakad. A felvételen egyértelműen kirajzolódott a kerek veretek hátsó sora, valamint bebizonyosodott, hogy az övgarnitúra nem hiányos 19 (10. kép). Készítés technikai jellemzés A kerek veretek egyik típusa két tagból áll, egy apró dudorokkal díszített "gallérból", melynek közepébe egy másik, turbán alakú tagot helyeztek. A véreteket a turbán alakú tag közepén látható szegecsekkel erősítették fel a bőrövre. A turbán alakú tag enyhén behajló széle ráül a gallér finoman kiképzett belső peremére, így a középső szegeccsel könnyedén az övhöz erősítették a véreteket. Mikroszkóp alatt jól megfigyelhető a készítéstechnika, ahogyan a préselésnél a lemezszélek egymásra gyűrődtek. A sima, „egytagú" veretek egy lemezből készültek. Felerősítésük szegecsekkel történt, a széleiken megfigyelhető három lyuk erre a célra szolgált. A veretek közepén lévő központi, nagyobb méretű nyílás nem szegecsnek készült. Ezek a veretek valószínűleg lyukvédőként funkcionáltak. A csatkeret öntéssel készült. Felületén jól megfigyelhető az eldolgozás nyoma, ahogy a felesleges anyagot lereszelték. A csattestet préselték, rajta a feliratot valószínűleg cizellálással készítették, mielőtt a csattestet meghajlították formára. A bronz alapanyagait, a rezet és az ónt már az őskor embere is ismerte és használta ötvözetként is, a cinket ellenben csak a XVI. század óta tudják fémállapotban előállítani. A tárgyak öntését ugyanazzal a módszerrel végezték bronzból és sárgarézből is. Az egyszerűbbeket homokból vagy agyagból készült, néha kőből faragott negatív formába öntötték 20 . A csaton különösebb kopásnyomok nem láthatók. Ez arra enged következtetni, hogy a csaton nem volt pecek, vagy ha mégis, rövid ideig használhatták. Erdélyben előfordulnak olyan övek, ahol nem csatpecket használnak az öv derékon való rögzítésére, hanem a veretet akasztják meg a csaton 21 . Bár ezek a veretek elég laposak és vékony anyagból készültek, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy gyengék is, mivel a készítés során a megmunkálás hatására a fém szerkezetileg tömörödik, ridegebbé válik. A bontás során megfigyeltük, hogy a véreteket ugyanazzal az anyaggal töltötték ki, mint amit a bőröv belső béleléséhez használtak. Ez a fajta kitöltés is adhatott valamiféle tartást. Érdekes, hogy csak az öv visszahajló részén találkozunk az „egytagú" rozettás veretek típusával, melyeket három szegeccsel erősítettek fel. Erre utalnak a veretek karimáján lévő, egymástól megközelítőleg egyenlő távolságra lévő lyukak. Kérdéses, hogy milyen célt szolgálhattak a veretek közepén látható, nagyobb átmérőjű lyukak. Lehetséges, hogy ezekkel az „egytagú" vére-
