Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Költő László – Horváth Péter: Vörs – Majori dűlő 357. számú sírban talált tegez zárszerkezetének restaurálása, rekonstruálása

224 KÖLTŐ LASZLO — HORVÁTH PETER tékű, hogy eltakarta volna a tárgy és a töredékek eredeti alakját, így a törésfelületek alapos vizsgálata alapján megállapítható volt az egymáshoz illeszkedő darabok sorrendje, s rekonstruálható volt a zárszerkezet eredeti formája (10. kép). A zárszerkezetet szegecseléssel rögzítették a tegezre, a szegecsek körül kisebb foltokban vaskorrózióval átitatott szervesanyag maradványokat találtam. Ezekről ránézésre nem lehetett megállapítani, hogy milyen anyag maradványai. Mintavételre sajnos nem volt lehetőség, egyrészt a szerves anyag igen kis mennyisége miatt, másrészt azért, mert annyira átitatódott korróziótermékkel, hogy a megkísérelt mintavételkor teljesen elporladt. Ezen okok miatt a tegez anyagára csak analóg darabok alapján lehet következtetni. A kezelési mód kiválasztásának szempontjai, lehetőségei: A talajból előkerült, korrodált tárgyak kezelésekor az első felmerülő probléma az, hogy milyen mértékben távolítsuk el a felületet borító korróziós termékeket. Ha a fém átalakulási termékei veszélyeztetik a tárgy épségét, esetleg díszítést vagy egyéb fontos részletet takarnak el, alattuk aktív korróziós gócok lehetnek, illetve hátrányosan befolyásolják a tárgy esztétikai megjelenését, akkor ezeket el kell távolítani. Ha a tárgy eredeti alakjára csak a korróziótermékből lehet következtetni, illetve ha a korróziótermékek eltávolítása a tárgy vagy a díszítés sérülését, megsemmisülését okozhatja, akkor nem vagy nem teljes mértékben kell ezeket eltávolítani. A zárszerkezet esetében nem látszottak díszítésre utaló nyomok, de a korróziótermékek jelenléte hátrányosan befolyásolta a tárgy esztétikai megjelenését, ezért ezek eltávolítása mellett döntöttünk. A tisztítás lehet mechanikus, kémiai és elektrokémiai tisztítás. A gyakorlatban általában a mechanikus és a kémiai tisztítási módszer kombinációjával érhető el a legmegfelelőbb eredmény. A zárszerkezet tisztításakor a mechanikus tisztítás mellett döntöttünk, mert feltételezhető volt, hogy a vékony fémpálca nem csak a törések helyén, hanem másutt is átkorrodálódott. Fennállt a veszély, hogy a savas tisztítás során a tárgy ezeken a helyeken is meggyengül, esetleg eltörik. Szintén a mechanikus módszer alkalmazása mellett szólt, hogy a sav hatására a meglévő törésfelületek — melyeknek segítségével az összeillő darabok meghatározhatók voltak — megsérülnek, esetleg megsemmisülnek, így a töredékek későbbi pontos összeillesztése, összeragasztása igen nehézzé válik. A kezelés menetének leírása: A kezelés megkezdése előtt a törésfelületek vizsgálatával megkerestük az összeillő darabokat, ezeket egymás mellé helyeztük, s az így „rekonstruált" tárgyat lefotóztuk. A fotó alapján a kezelés végén egyszerűbb, könnyebb az összeillő darabok ragasztása. A kezelés első lépése a mechanikus tisztítás volt, melynek során az egyes darabokról fogtechnikai csiszológépbe fogott, különféle finomságú csiszolókorongokkal távolítottam el a korróziós réteget. A művelet alatt nagyon óvatosan szinte mm-ről mm-re haladva tisztítottam a felületet, vigyázva arra, hogy az ép fémrészeket ne sértsem meg. A földes szennyeződések és a laza, porózus korróziós réteg alatt egy fekete, cementálódott réteget találtam. A mechanikus tisztítás folyamán eddig a fekete rétegig tisztítottam meg a töredékeket, mert nem lehetett tudni, hogy alatta a fém milyen állapotban maradt meg. Ez a feketés réteg tulajdonképpen a kovácsolás felületi mellékterméke, mely „bizonyos" védelmet is biztosít a fémnek, részleges eltávolítása — az előzetes tervekkel ellentétben — vegyszeres kezeléssel történt. A tisztításhoz SELECTON В 2 10 %os desztillált vizes oldatát használtam. A vegyszer komplexképző, kíméletesen tisztít, és nem támadja meg az alapfémet. A művelet során a töredékeket az oldatba helyeztem, majd a fellazult korrózióterméket mechanikusan, puha fémkefével távolítottam el. Ezt addig folytattam, amíg a fekete réteg alól előtűnt az alapfém. A mechanikai tisztítást minden esetben alapos desztillált vizes öblítés követte. Ezáltal a tárgyat a kezelés során egyúttal kloridmentesítettem, a kloridmentességet az öblítővízhez cseppentett ezüst-nitrát oldattal ellenőriztem. Ezt követően, egy utolsó, alapos desztillált vizes lemosás és szárítás után következhetett a passziválás, amely vastárgyak konzerválásának egyik fontos lépése. Célja egy kémiailag passzív réteg kialakítása a felületen. Ez a réteg egy „viszonylag" stabil, mesterségesen kialakított vasvegyület, amely a konzerválószerrel együtt elegendő védelmet biztosít a tárgy számára a korrózióval szemben. A passziváláshoz csersav vagy foszforsav megfelelő töménységű, desztillált vizes oldatait használhatjuk. A kezelt tárgy esetében 10%-os foszforsav oldatot használtam, mert ezt alkalmazva a passzíváit felület szürkés, fémes megjelenésű, az el nem távolított korrózió termék sötétbarna, fekete színű lesz, s a tárgyhoz esztétikailag ez illik a legjobban. A megfelelő vas-foszfát réteg kialakítása ecseteléssel történt. A passziválás után a töredékeket hosszabb ideig állni hagytam, s közben figyeltem az esetlegesen aktív korróziós gócokat. Ilyenek nem mutatkoztak a felületen. Ezután következett a konzerválás, melynek célja a tárgy tisztított állapotának megóvása. A művelet során a felületre egy védőbevonat kerül, s ennek feladata a fém védelme a környezeti hatásokkal szemben. A kialakított bevonat számos követelménynek kell, hogy megfeleljen. A lehetőségek közül a konzerváláshoz egy — a múzeumi gyakorlatban jól bevált — PARALOID B72 elnevezésű metil-akrilát - etil-metakrilát kopolimer 4 %-os oldatát használtam. Oldószerként xylol és aceton 1:1 arányú keverékét alkalmaztam, mert ebben a keverékben mindkét oldószer előnyös tulajdonságai érvényesülnek. A konzerválószert ecseteléssel, illetve a kisebb tőre-