Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Varga Éva: Történelem és fotográfia A Szent István emlékév kaposvári riportképei

Történelem és fotográfia A Szent István emlékév kaposvári riportképei DR. VARGA EVA A fotográfia immár elismerten nemzeti kultúránk része, történeti és művészeti értékként egyaránt. Noha a közgyűjteményekben óriási fényképanyag halmozódott fel, még csekély számú feldolgozás, publikáció született. A fénykép mint műtárgy az 1980-as évekig - sajnos - nem kapta meg az őt megillető műtárgy-rangot. Ennek elsőszámú oka az, hogy napjainkig él az a téves nézet, miszerint műtárgy csak az lehet, amely - egyediségével, anyagának nemességével, alkotójának elismertségével - unikális értéket képvisel. 1982-ben a „Budapest anno..." kötet sikere azonban már jelezte a történettudomány felismerését: a fényképezés kiterjedése az élet minden területére minőségileg egy új forrástípust teremtett. A '90-es években megjelent, szerényen csak „képeskönyvének nevezett publikációk („A tegnap világa", „Volt egyszer egy Magyarország", „Kastélyok és mágnások" „Fénnyel írott történelem") sora jelzi az új típusú forráskiadványok népszerűségét, egyúttal a fényképek iránti fokozott tudományos érdeklődést. Nem véletlen, hogy az említett köteteket muzeológusok készítették, hiszen a fényképre, mint történelmi forrásra elsőként a muzeológiai kutatás figyelt fel. A fénykép: forrás. Természetesen saját történetére vonatkozóan is az - a fotográfia, a fotótechnika, a fotóipar, a fotóművészet területén. Az ábrázolt tartalmat vizsgálva azonban a történetírás egyik lehetséges forrásanyaga is. Ahhoz, hogy a fénykép valóban értékké váljon, a muzeológusnak fel kell tárni és publikálni a benne rejlő információt. A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának újkortörténeti osztálya jelentős archív fotógyűjteménnyel rendelkezik. Az anyag revízióval egybekötött tematikus rendezése, számítógépes feldolgozása a 2001. évben vette kezdetét. A rendszerezést végző szakember a képeket egyesével kézbe véve dönt azok forrásértékéről. Figyelmét - természetesen - nem kerüli el, hogy néhány felvételnek ma különös aktualitása van. így esett a választása az ún. Szent év kaposvári riportképeinek bemutatására. Az eseményt a gyűjteményben szereplő 5 fénykép örökíti meg. A felvételeket Szatmári Béla és Grábner Gyula készítették, üzleti célból. A képek hamarosan az 1938. június 12-i esemény után, június 25-én, vásárlással kerültek a múzeumi gyűjteménybe. A vételár a kép méretétől és az ábrázolt témától függött. Szatmári 24x18-as képeinek darabjáért 4 pengőt, a 14x9-esért, amelyen Kaposváry György polgármester tiszteletadása látható, 50 fillért fizettek. Grábner 24x18-as képeinek darabja 3 pengőbe került. A képekkel kapcsolatban a korabeli nyilvántartás sajnos - kevés információt hagyott ránk, holott Gönczi Ferenc előszeretettel vásárolt ünnepségeket bemutató fényképeket. Néprajzkutatóként tudta jól, hogy egy népet ünnepeivel is jellemezhetünk. A leltárkönyv sajnos szűkszavúan írja le az ábrázolt témát: Várakozás a Szent Jobb érkezésére; A Szent Jobb bevitele a templomtérre; A Szent Jobb a templomtéren. Bejegyzésre kerültek továbbá a már fentebb említettek: a fényképész neve, a fotó mérete, a megszerzés kelte, valamint a vásárlás ténye. A nyilvántartásból tehát kiderül: két neves kaposvári fényképész riportfelvételeivel van dolgunk. A néhai fotográfusok bemutatásához már nehéz az adatokat öszszegyűjteni. A velük kapcsolatos dokumentumok felkutatásakor a szerző már-már úgy vélte hirdetéseken kívül másra aligha lel. Szerencsére azonban élnek még azok közül, akik az egykori mestereket ismerték. Viszszaemlékezésükkel válik árnyaltabbá az összkép. Szatmári Béláról (1900-1950) a leginformatívabb hirdetés Bereczk Sándor nyűg. városi műszaki tanácsos Kaposvárról szóló monográfiájának mellékletében található. Ebből megtudjuk, hogy az első kaposvári fotográfusnál, Langsfeld Mórnál tanulta a szakmát. Az 1859-ben alapított céget a Langsfeld családtól 1918ban vette át, s nagy ambícióval nyomban munkához is látott. A régi műtermét a kor divatja szerint csinosította, reprezentatívvá varázsolta. A reklám szerint „nagy műgonddal készítette képeit, amelyek mindegyike egyegy műremek volt." Az egész megyének dolgozott, szakmai hozzáértését, művészi sikereit az 1920-as évekre oklevelek, érmék tanúsították.

1 A kortárs viszszaemlékezéséből kiderül többminden Szatmári üzletvezetési szokásairól, sőt jelleméről is. „Sajnos ő (Szatmári - a szerző megj.) többet adott a külsőségekre, mint a lényegre. Ezt tükrözte már maga az öltözködése, megjelenése, viselkedése is. A jellegzetes művészkalap, amit viselt... Mindig hat centivel szélesebb kalap volt a fején, mint az átlagos embereknek. Skatulyából kihúzott eleganciája, csokornyakkendője messziről felismerhetővé tette. Naponta egy-két órát feltétlenül a műteremhez közeli Korona Kávéházban tartózkodott, ott szerezte meg azokat a kapcsolatait (a város, a megye vezetésével, a helyi előkelőségekkel is megtalálta a nexust), amelyeket az üzleti életben kamatoztatni tudott. Szakmai felkészültsége, tudása azonban már töredéke volt annak, amit elődje, egykori főnöke (Langsfeld Mór - a szerző megj.) tudott."

2 Gyűjteményünkben őrzött fényképeinek mennyisége jelzi, hogy az üzletet Kaposváron sokan felkeresték. Műtermi felvételein kívül számos városképet, eseményt örökített meg kamerájával. Riportképeit minden bizonnyal nem a helyi lapoknak szánta. A korabeli helyi napilapok ugyanis a költségek miatt kevés képes illusztrációt közöltek még. A sokféle munkát nem egyedül végezte: „tehetséges, szorgalmas segédjei voltak, akik többet