Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Gáspár Ferenc: Kiűzve a tudatból, elzárva a lélek mélyére Rippl-Rónai és Oskar Kokoschka különleges kapcsolata

Kiűzve a tudatból, elzárva a lélek mélyére Rippl-Rónai és Oskar Kokoschka különleges kapcsolata GASPAR FERENC A Somogyi Múzeumok Közleményei XIV. kötetében megjelent tanulmány

1 összegezte azokat a kutatási eredményeket, amelyek Rippl-Rónai és Oskar Kokoschka olasz fronton együttesen eltöltött időszakának dokumentumait tárták fel. Amint egyre teljesebbé váltak ismereteink 1916 nyarának pontos kronológiájáról, egyre sürgetőbben lépett fel az igény, hogy külön is foglalkozzunk azokkal a jelenségekkel, amelyek két jelentős festő, a magyar Rippl és az osztrák Kokoschka egymáshoz való viszonyát talányossá teszik. A feltárt dokumentumok tükrében - ezt ma már bizonyítottnak tekinthetjük - Kokoschkának elkötelezett hálával kellett volna viszonyulnia magyar festőtársához, ám ennek semmi nyomára nem lelhetünk a későbbiekben. Ebből adódóan a kutatásnak meg kell kísérelnie feltárni azokat az okokat, amelyek elvezethettek ehhez a jelenséghez és válaszolnia kell a kérdésre: mi lehetett az a trauma, amely annyira mélyen beleégett Oskar Kokoschka lelkébe, oly erős elfojtást gerjesztve, hogy az a magyar festő írmagját is kioltotta emlékezetéből. A vizsgálódás tárgya az is, hogy tetten érhető-e ez a trauma alkotói teljesítményén. A feltárást, majd az erre épülő magyarázatot Kokoschka személyéhez viszonyítottan - két, időnként egymáshoz simuló, időnként szembefeszülő oldal, a szubjektív megnyilatkozások (önéletrajz, levelezés, nyilatkozatok, deklarált alkotói szándék) és az objektív történések (a megélt életút, a létrehozott művészi teljesítmény) párhuzamos elemzését követően egy - a mérleg nyelvét jelenthető - tudományág, a pszichológia bevonásával kísérlem megadni. Ezzel egyidejűleg különösen fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy amint azt korábbi közleményeim is tanúsítják, a vizsgálat iránya egy különös jelenség mint kiindulópont felől haladt a pszichológia irányába és nem megfordítva, amivel a prekoncepciós megközelítési mód felvethetőségének már a lehetősége is eleve kizárható. Kokoschka 1971-ben megjelent Mein Leben című önéletrajzi indíttatású könyve alapmű a kutatók kezében.

2 Kellő idő adatott számára, hogy országhatárokon átívelően, két világégést átélve foglalhassa össze mindazokat a dolgokat és eseményeket, amelyek értékrendje szerint az utókor számára fontosak kell legyenek. Az olvasót eligazítandó így ir: „Ha valaki megírja az élete történetét, akkor olyan akkurátus legyen-e, mint egy könyvelő, az események logikus ábrázolásával elégítse-e ki az olvasóit, mint a történészek teszik? Én csak azokat a pillanatokat idézem föl, amelyek megmaradtak az emlékezetemben. "

3 Ezek között Rippl-Rónainak nem jutott szerep... Tényként kezelhetjük, hogy Rippl és Kokoschka személyesen 1916 júliusában az olasz fronton ismerkedett meg egymással. Az előzmények feltételezett ismeretében

4 a frontra kerülésük körülményeiről csak annyit, hogy amíg Rippl önként (a magyar miniszterelnök személyes ajánlásával), vendégként mehetett a frontra, sőt - annak ellenére, hogy nem volt katona hadifestői kinevezést is kapott; addig Kokoschkának későbbi visszaemlékezéseivel ellentétben

5 balsejtelmektől gyötörtén,

6 kényszerből kellett oda mennie. Az orosz fronton elszenvedett sebesüléséből felépülve beteges rettegéssel ismételten megkísérelte alkalmatlanná nyilváníttatni magát, ám ez csak korlátozott mértékben járt sikerrel, mert a KuK Hadügyminisztérium határozata értelmében „mint jelenleg harctéri szolgálatra alkalmatlan, irodai szolgálatra alkalmas" egyén a haditudósítók őrségébe osztatott be.

7 A frontra Bécsből indult, de útját Klagenfurtban meg kellett szakítania, ahol a gondjaira bízott hadifestők és tudósítók további szétosztása történt. Eközben hozta össze a sors az ott tartózkodó Rippl-Rónaival: „Kedves anya, újfent hatalmas szerencsém volt... tovább kellett volna utaznunk, ahol rossz az élelmezés és az elhelyezés, mert valamennyi szállást már elfoglalták a magasabb rangú tisztek. Most lehetőség adódott rá, hogy a leghíresebb magyar festővel, Rippe! Rónaival, - akivel úgy bánnak, mint egy lágy tojással Laibachba jöjjek, ahol minden kényelmes és kulturált. Ráadásul a főparancsnok egy közismerten művészetkedvelő tábornagy. "

8 Úgy tűnik, minden jóra fordult: a bizonytalant a magyar festő jelenléte szerencsés helyzetté változtatta át. Ám nincs még vége a megpróbáltatásoknak, a célállomásra történő megérkezést követően újabb trauma, személyes megaláztatás várt rá, aminek feloldása ismét nem a saját kezében volt. Részlet a július 21-ikén kelt leveléből: „Kedves Szüleim egy Karintián át vezető csodálatos utazást követően a célunkhoz értünk, ahol egy tiszt kocsival már várt bennünket. Ezt követően őexcellenciájánál nagy hebegés közepette jelentést tettünk. Most az étkezés után vagyunk. Először mint rangban legfiatalabbat a macskaasztalhoz ültettek. Siralmas hangulatom csak akkor javult amikor barátom Rippel-Rónai közölte, hogy én egy jó festő vagyok, s felszólítottak üljek vele vis a vis, most újra ki vagyok engesztelve.... Azt hiszem sokat fogok portrézni...."

9 A záró mondatra későbbiekben még viszsza kell térnünk, mert kiemelkedő fontosságú információt tartalmaz.