Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)
Knézy Judit: Szemeskályhák Somogyban
162 KNEZY JUDIT tet behálózó, brokátmintaszerű dísszel ellátott elemek közül csak az egyszerűbb csillagszemek bukkantak fel a XIX. század végén népi használatban e területen. Az egy tőből kinövő, olaszkorsós virágkompozíciók, madaras virágdíszek szinte folyamatosan kedveltek maradtak később is. A gótikában kialakult, s a kora reneszánszban leszelídült formájú kályhaforma élt tovább a parasztok körében. A XVI. századtól betelepült habánok az érett reneszánsz hatását közvetítették először Felvidékre, Erdélybe, majd másfelé is. Megváltoztatták a színskálát, azaz fehér alapra színes festést alkalmaztak. Ez eleinte idegenszerű volt és a korábbiaktól eltérő elnevezéseket sugallt, mint a vinczi (alvinczi), bokályos, olasz vagy bécsi kályha megjelölések. (KATONA I., én.) A barokk kályhákat eleinte szintén hasáb alakúra formálták alul-felül, de csempéiken mozgalmasabbá váltak a minták. Majd divatos lett a hengeres forma is. A habánok által megkedveltetett világos alapot megtartották, de ezen sötétszínű, aranyozott minták díszlettek. A rokokó kályha karcsúbbá vált és tetején olykor mozgásban lévő madarak, lendületes vázák, bimbók, fáklyák díszítették a félgömb alakú kályhatetőt, vagy burát. A klasszicista kályha már teljességgel eltért a korábbi kályhatípusok tagolódásától, eltűnt a középpárkánya. Egyszerű henger vagy hasáb alakú, szimmetrikus testét világos alapon mázazták, sötét színű virágfüzérekkel díszítették, esetleg megmaradt a buraszerű, magas teteje. A falusiak ezeket oszlopkályha néven emlegették az elmúlt száz évben is és mintáik copf, eklektikus majd szecessziós díszekkel keveredtek. A kályha szerepe a paraszti lakáskultúra alakulásában és sikeres fennmaradása a Dél-Dunántúlon a XX. századig A Kárpát medence központi területein élő lakosság azzal, hogy amint áttért a két helyiséges: szoba-konyhás lakóház használatára, füsttelenítette a lakószobát, kályhát állított bele, amelyet kívülről, a konyha felől fűtöttek. (PAPP L, 1931. 137-152., 1966. 103-107.) Mind a Kis- és Nagy-Alföldön az un. közép magyar, mind a dunántúli háztípus területén a földművelő lakosság házaiba a XV-XVI. században érkezett el a kályha. Egyes területek alapos telepásatásai, mint a sarvalyi (HOLL l.-PARÁDI N., 1982.), az ugyancsak Veszprém megyei külsővati (ILON G.-SABJÁN T, 1989. 77-140), vagy a Kecskemét melletti szentkirályi (PÁLÓCZI HORVÁTH A., 1989. 89-106.) kályhák alaprajzi méreteit, a kályhaszemek, csempék, tetődíszek összes változatait feltárták, s így lehetőséget adtak a kályharekonstrukcióra. Ezek vagy módosabb köznemesek, vagy mezővárosok, városok rangosabb polgárainak kályháit képviselték. Feltételezhető, hogy a török hódoltság előtt a parasztságnak kialakult olyan gazdagabb rétege, amelynek anyagi kultúráját a XVIII. század végi módosabb mezővárosi polgárokéhoz hasonlíthatjuk. A Sárközben a hódoltság előtti Ete község helyén történt régészeti feltárás a kályha térhódításának átmeneti formáját hozta felszínre a XV századból, azaz egy-osztatú házban belső fűtésűt, amelynek bögre és szegletes szélű, tál formájú korongolt alkatrészei voltak. A XX. század elején a Sárközben ugyanilyen tagolódású, de kívülfűtős kályhát használtak még, mivel a ház már kétosztatú volt. (CSALOGOVITS J., 1935. 1-10., 1937.321-333.) A konyhából fűthető kályhák alkatrészeinek készítése, formája, összetétele, a kályha szerkezete, külső képe tehát nem népi kísérletezés, lelemény eredményeképpen került a falusiak használatába a Kárpát medence centrális részein, hanem a felsőbb osztályok, rétegek körében a gótika korában kialakult, a kora reneszánszban egyszerűsödött alkatrészű formát vették át, alkalmazták saját anyagi lehetőségeik szerint, illetve a fűtendő tér nagyságának, arányainak megfelelően. (ZENTAI T, 1991. 47-76. PALÁDI KOVÁCSA., 1991. 601-613.) E kályhaforma közvetítésében a nagy uradalmi majorépítkezések, a köznemesek (KNÉZY J., 1972. 518-531.), a mezővárosi polgárok tüzelőberendezéseinek alakulása fontos szerepet játszott. A kályhafejlődés reneszánsz utáni nagy stíluskorszakaiból is átkerültek egyes elemek a paraszti használatú kályhákra, főképp olyanok, amelyek a szerkezetet nem vagy alig érintették, inkább díszítő célzatúak voltak. Afüsttelenített szobában a kályhát a konyha falának középvonalánál, vagy annál kissé hátrább helyezték el. A bejárat mellé közvetlenül a meleg megóvásának érdekében nem tehették a kályhát, de nem került egészen hátra a sarokba sem, mert mögé még hálóhelynek, ágynak, sárpadnak kuszkónak kellett elférnie a fal mentén. Majdnem általános a Dél-Dunántúlon, hogy a kályha mögötti falba négyszegletes mélyedést vájtak a vaklikat, amelyben edényt, altatandó tejet tároltak, ezt vagy bepolcozták, vert falu házak esetében még kettős ajtó is került rá. A kályha ezen térfoglalása, elhelyezése igen maradandónak bizonyult mind a köznemesek, parasztok, mind az uradalmi alkalmazottak, falusi értelmiségiek, iparosok szobáiban a XX. század elejéig, s alig változott formában élte meg ezt az évszázadot. (GÖNYEY EBNER S., 1931. 89-110.) Egyfajta tartózkodási centruma lett a téli idők munkavégzési, szórakozási, pihenési alkalmainak. A szobába belépőnek mindjárt a kályha tűnt a szemébe, akkor is, ha egyszerű mázatlan szemekből rakták, vagy ha díszítettebb, mázas volt. Ez tűnik ki az útleírók soraiból, akik alig írtak másról, mint a parasztszobák vagy kocsmahelyiségek kályháiról, esetleg a fontosabb bútorokról, szövőszékről vagy a szentképekről. (RUZSÁS L, 1966. 200., BRIGHT R., 1815/1970. 45., 59.) Aszobabeli fűtőtest kiterjedt méreteit, a lakótérben betöltött szerephalmozását fokozta még az is, ha fekvő- és ülőalkalmatosság céljából padot építettek köré, mint erre a XX. század elejéről is vannak példák a Balaton mellékén (JANKÓ J., 1902. 211.) és Csurgó környékén is. (KERECSÉNYI E., 1980. 6-16.) A hódoltság évszázadai, a felszabadító háborúk, a rácdúlások, a Rákóczi szabadságharc a volt hódoltsági területeken elszegényedést, visszaesést okoztak a lakáskultúra területén is, azaz kályha rakatására sokaknak nem tellett hosszú ideig. Somogy megyében 1730-1749 között a
