Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Imrő Judit: A református vallás szakrális tárgyai a Belső-somogyi egyházmegyében

A REFORMÁTUS VALLÁS SZAKRÁLIS TÁRGYAI A BELSŐSOMOGYI EGYHÁZMEGYÉBEN 423 pon ünneplik úrvacsorával az „újkenyeret". Az „újbor" alkalmából urvacsorat október utolsó vasárnapján vettek, ezen az istentiszteleten emlékeztek meg a reformáció kezdetéről (1517. október 31.) A felsorolt hat ünnepnap mellett a legtöbb gyülekezetben nagypénteken is osztottak urvacsorat. Az urvacsorat „gyártásnak" is nevezték. Az alkalomhoz az asszonyok sötét ünneplő viseletet öltöttek, nagypénteken feketét. A sötét ünneplő ruha a református falvak hagyománya szerint a konfirmációt követő első úrvacsora vételéhez készült, évtizedeken át hordható öltözéknek. Azokban a falvakban, ahol a fehérgyász általános volt, azt viselték „gyónáshoz" is. Csökölyben a nagypénteki istentiszteletre az 1940-es évekig viselték az idős asszonyok. Az úrvacsorához a búzalisztből sütött fehérkenyeret és a jó minőségű vörösbort, azaz a „szent jegyeket' a gyülekezeti tagok előzetesen ajánlották fel. Az istentiszteleten a lelkész ki is hirdette az adománytevőket, liturgiái szóhasználattal, a Jókedvű adakozókat"- névvel, kérésre név nélkül. Ez a felajánlás részben , az úrvacsoraosztás idejéhez közeli esküvő, keresztelő alkalmából történt az érintett család részéről. Szokásban volt az is, hogy az új telepítésű szőlő első terméséből készült borral járultak hozzá az úrvacsorához. A 6-800 lelkes gyülekezetekben 20 liter bort adtak. Az esetenként megmaradt bor a lelkészt illette. A bort és a kenyeret, - ameddig otthon sütötték,- külön-külön személyek adták. Mióta megszűnt az otthoni kenyérsütés, a bort ajánló család vállalja a kenyér, - általában zsúrkenyér - beszerzését is. Az adományokat az ünnep előestéjén viszik el a parókiára, ahol a kenyeret a lelkész gondo1. ábra: Úrvacsoraosztás. Biczó A. grafikája. san felszeleteli az erre a célra elkülönített késel. Ez a kenyérvágókés is a parókia tulajdona, évtizedeken át használatos. Az úrvacsorára a kenyér belsejéből vág a lelkész ujjnyi vastag, 10 cm körüli szeleteket. A felvágott kenyeret fehér kendőbe kötve helyezi a lelkész az úrasztalára, amelyet az alkalomra fehér terítővel is letakarnak. A bor az úrasztali bortartó kannákba kerül. Ebből töltik a kelyheket. A Pápai Református Gyűjtemény Múzeumában lévő tárgyak közül egyedülálló az úrasztali hordó állványa (4.fotó). A Nagykorpádról származó tárgy annak az emlékét őrzi , hogy az úrvacsorai bort kis hordóból csapolták a bortartó kannákba. Az 1942-es összeírás idejében még megvolt a hozzá tartozó 12 literes hordócska is. (5. fotó) Az úrvacsoravétel reformátusoknál meghatározott rendben, a templomi ülésrend szerint történt, padonként. Először a férfiak járultak az úrasztalához. Közülük is elsőként a falusi értelmiség, jegyző, tanító. Ha nemes ember is a gyülekezet tagja volt, ő kezdte meg a sort. Őket követték a presbiterek és a gazdák, vagyoni helyzetük és életkoruknak megfelelően. Az úrvacsorázó férfiak sorát a karzaton ülő legények zárták. Ezután következtek az asszonyok, a férjük társadalmi helyzetét megillető sorrendben, a papnéval az élen. A lányok zárták a sort. A 2. világháborút követően a hagyományos ülésrend sokat változott. (A templomi ülésrend kutatása Somogy megyében még nem történt meg.) Az úrasztalához érkezőknek a lelkész átnyújt egy megtört kenyér darabot, akik azt elfogyasztva elindulnak az úrasztala körül. Amire az egy-két padnyi sor is végzett a kenyér vételével, az elejének már a lelkész nyújtotta a kelyhet, amelyből nem illett egy kortynál többet inni. Gyülekezetenként egy-két kehely volt használatban. A nőket követően úrvacsorázott a lelkész és a kántor, aki előtte orgonán, esetleg harmóniumon kísérte az éneklő gyülekezetet. Az ő úrvacsorájuk alatt a gyülekezet fennállva énekelte az „Áldjátok az Úr nevét..."kezdetű, 135. zsoltárt. A református vallás másik sákramentuma - szentsége - a keresztség, a szövetség jele. (Bibliai utalás: Mt 28, 18-20.) „Isten szövetségébe és az Ő szövetséges népébe (a gyülekezetbe) való befogadásának, a Fiú és az eseménye, pecsétje. Látható felvétel az egyházba. A keresztség alkalmával így hangzik a kérdés a gyermek szüleihez: „Akarjátok-e, hogy e kisded az Atya a Szentlélek Isten szövetségébe, a keresztyén anyaszentegyházba befogadtassék.?" (TENKE S., 1991. 126.) A református gyakorlat a gyermekkori keresztelést tartja követendőnek. Elvárás volt a hívektől, hogy kisgyermekük még a csecsemőkorban kerüljön keresztvíz alá. De a katolikus vallásgyakorlattól eltérően, nem pár napos korban, hanem hat hetes kor körül keresztelik meg a kisbabát. A kereszteléssel kapcsolatban bőséges adatot közöl Gönczi Ferenc A somogyi gyermek című kötetében. (GÖNCZI F, 1937. 77-90.) Erre az időre felszabadultak a gyermekágyas anyát körülvevő tilalmak is. Katolikus szokással ellentétben a reformátusok több komapárt is hívtak keresztszülőknek. A keresztanyák valamennyien körbeállják az úrasztalát.