Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Imrő Judit: A református vallás szakrális tárgyai a Belső-somogyi egyházmegyében

 református vallás szakrális tárgyai a Belsősomogyi Egyházmegyében !MRŐ JUDIT A kutatás története A néprajztudomány későn fordult a református vallás szakrális tárgyai felé. Nem találunk közleményeket a múlt századi, de még a 20. század első évtizedeiből származó, a tárgykörre vonatkozó néprajzi és művelődéstörténeti szakirodalomban. A harmincas évek közepétől azonban megszaporodnak a publikációk, az érdeklődés az első Országos Református Kiállítás megrendezésével magyarázható, amelyre Budapesten került sor 1934-ben. Mind a szakmai, mind az érdeklődő nagyközönség ekkor láthatta először összegyűjtve a református templomokban őrzött, de már nem használatos szakrális tárgyakat, az úrvacsorához és a kereszteléshez szükséges edényeket, valamint a templomi textíliákat. A bemutatott tárgyak közé a legnagyobb számban ón úrasztali edények kerültek. A nagy érdeklődéssel kísért kiállítás - melyet Csikesz Sándor lelkész rendezett - felhívta a figyelmet a gyakran túlzott egyszerűséggel vádolt református vallás szakrális tárgyaira, a figyelem középpontjába állítva a művészi értékkel bíró úrasztali edényeket és templomi textíliákat. A kiállításról Felvinczi Takács Zoltán írt tudósítást, elsősorban a török motívumkincsű vagy törökös hímzésű liturgikus textíliákról. (S. LACKOVITS E., 1996. 163.) Palotay Gertrúd néprajzkutatótól származnak az első, tudományos igényű tanulmányok az úrasztali térítőkről. Az 1936-os, a debreceni református egyház régi térítői című munkájában a református úrasztali terítők jelentőségét azzal is hangsúlyozza, hogy alkalmasak a magyar hímzőművészet tanulmányozására. „Hazai hímzőművészetünk elmúlt századainak tanulmányozására legalkalmasabbak a református úrasztali terítők és kendők, mint a kor jellegzetes magyar munkái, amelyek nem különböznek a világi használatra szánt korabeli fonalas munkáktól." (PALOTAY G., 1936. 1936. 1.) Palotay Gertrúd kutatásai összefoglalására az 1942ben megjelent Magyar református templomok című, napjainkban is még hiánypótló, két kötetes monográfiában került sor. A magyar református templomok úrasztali térítői című írásában Palotay Gertrúd kifejti a feldolgozás nehézségeit: „A magyar református egyház úrasztali térítőinek ismertetésére, történetük vázolására elsősorban arra lenne szükség, hogy valamennyi egyházközség emlékeit ismerjük. Ma, sajnos, még csak hozzá vetőleg^sem, kidl^^aam^^m^^^eem^-a^terrtekszárnál, sem mivoltukat, csak sejtjük látatlanban, hogy mi minden lappang még fölfedezetlenül főként kicsiny falusi eklézsiák ládáiban." (PALOTAY G., 1942. 289.) Az egyházközségek nagy részében nem készültek összeírások. A szerző tanulmányaiban a magyar nyelvterületen föllelhető legrégebbi textíliákat veszi számba, a 17-18. századi törökös mintás térítőket (Győr, Tordos, Ragály), valamint az egyház patrónus nagyasszonyai tevékenységét mutatja be, elsősorban Árva Bethlen Katáét, aki kora egyik leghíresebb hímző aszszonya is volt. Az említett kötetben sajnos nem szerepel olyan írás, amely az úrasztali edényeket tárgyalja. A téma monografikus, a magyar nyelvterület egészére kiterjedő feldolgozása még nem történt meg. A témakörre vonatkozó újabb kutatások az 1970-es években vette kezdetét. Említésre méltó Dávid Katalin Magyar egyházi gyűjtemények kincsei című, 1981-ben megjelent albuma, amely elsőként veszi sorra valamennyi magyarországi egyházi gyűjtemény szakrális tárgyait, számos református vonatkozású tárgyat is közölve. A kezdeményezés továbbvitelének tekinthető Gáspár Zsuzsa és Maros Donka szerkesztésében 1990-ben megjelenő, A hit asztala címet viselő kötet, mely öt vallás - zsidó, római katolikus, görög ortodox, evangélikus és református tárgyainak ismeretterjesztő bemutatására vállalkozik. Az ELTE Folklore Tanszék által 1985-ben útjára indított Vallási néprajz című sorozat több cikke is közöl a református szakrális tárgyakkal foglalkozó írásokat. A sorozatot Küllős Imola és Dankó Imre szerkeszti. A fentiekben vázolt szakirodalom egyike sem hoz somogyi vonatkozást. Takács Béla, a Debreceni Református Teológiai Akadémia professzora a 1960-as évektől foglalkozik a református egyházművészettel, főként a templomi textíliákkal. Kutatásainak összegzéseként 1983-ban, Református templomaink úrasztali térítői címmel megjelent könyve a témakör eddig legteljesebb feldolgozása. Takács Béla írásaiban utalást tesz néhány somogyi úrasztali textíliára is. Supka Magdolna, Tápay Szabó Gabriella és V. Ember Mária a magyar úríhímzésről szóló tanulmányaikban úrasztali térítőket is bemutatnak. A református vallás szakrális tárgyainak Dunántúlra vonatkozó feltárására S. Lackovits Emőke irányította a figyelmet. Kutatásainak középpontjában a 16-19. századi úrasztali terítők állnak. Nevéhez fűződik a Pápai Református Gyűjtemény szakrális tárgyainak számbavétele is. S.Lackovits Emőke A Pápai Református Gyűjtemény című kötetben a textíliák mellett az úrasztali edényeket is ismerti. Megyénkben nem került elő a református vallás meghonosodása idejéből származó úrasztali felszerelés, amely régiségénél vagy művelődéstörténeti értékénél fogva számot tarthatott a szakma figyelmére. Területünkön nem ismerünk az észak-dunántúli és észak-