Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Lelkes A. - Horváth Gy. 2000: Adatok a Kis-Balaton kisemlős faunájához, különös tekintettel az északi pocok (Microtus oeconomus) előfordulására

ADATOK A KIS-BALATON KISEMLŐS FAUNÁJÁHOZ, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL 361 AZ ÉSZAKI POCOK (MICROTUS OECONOMUS) ELŐFORDULÁSÁRA Zsákmánytaxonok Schmidt 1961 Schmidt 1962 Schmidt 1963 Lelkes 1996 Lelkes 1997 Lelkes 1998 Talpa europea 0 0 1 0 0 0 Sorex araneus 65 438 201 536 354 161 Sorex minutus 11 60 23 115 65 24 Neomys fodiens 0 0 0 26 16 6 Neomys anomalus 0 0 0 7 2 1 Neomys sp. 30 21 22 0 0 0 Crocidura suaveolens 13 4 4 18 10 3 Crocidura leucodon 16 1 2 44 17 1 Micromys minutus 35 1 22 105 84 30 Apodemus spp. 12 2 3 54 46 22 Apodemus agrárius 1 0 8 73 73 43 Mus spp. 19 1 6 3 2 2 Clethrionomys glareolus 0 12 1 3 7 4 Arvicola terrestris 0 0 3 3 3 1 Microtus arvalis 24 20 13 68 43 31 Microtus agrestis 0 5 2 26 25 10 Microtus oeconomus 0 25 30 39 24 8 Pitymys subterraneus 6 6 9 5 3 2 S 232 597 350 1125 774 349 2. táblázat: A kisemlősök évenkénti és összesített abundancia adatai Schmidt és Lelkes köpetgyüjtései alapján is meg kell jegyezni, hogy a három faj 1998-as arányát a fenti problémák valószínűleg nagyobb mértékben befolyásolták, mivel kevesebb területről származtak a minták, mint az előző két évben. Az egérformákon (Murinae) belül két genus és két faj került elő. Ebből a csoportból a törpeegér, Micromys minutus (Pallas, 1771) fontos képviselője a Kis-Balaton élőhelyegyütteseinek, amit jól visszatükröz a gyöngybagoly tápláléklistájában megtalálható magasabb abundancia értéke (2. táblázat). A két vizsgálati intervallum összesítésének homogenitásvizsgálata alapján csak két taxon esetében volt szignifikáns különbség a gyakoriságukban (3. táblázat). Kisebb mértékben tértek el a Neomys fajok, míg jelentős aránybeli különbséget az A. agraius-r\á\ kaptunk, ami a '90-es években meglehetősen domináns prédaállata volt a gyöngybaglyoknak. A többi taxon alapján azonban a két minta homogénnek tekinthető, statisztikailag szignifikáns gyakoriságbeli különbség nem mutatható ki közöttük. A számított Shannon-Wiener diverzitás értékeket elemezve látható, hogy a '90-es évek értékei a f-teszt alapján nem különböznek szignifikánsan, viszont Schmidt eredményeinél az évek között mindhárom párosításban szignifikáns különbségek vannak, amelyek közül az első évben kimutatott kisemlősközösség a legdiverzebb. A két vizsgálati sorozat összesített adatait tekintve a '90-es években kimutatott kisemlős-összetétel a í-teszt eredménye szerint szignifikánsan nagyobb diverzitású, mint '60-as évek összesített zsákmánylistája (2. ábra). Ahhoz, hogy a diverzitásbeli különbségekről pontosabb képet kapjunk, diverzitási rendezéseket is végeztünk. Schmidt adatai esetében a diverzitási rendezés nem bizonyította teljes mértékben a t-tesztek eredméMindkét vizsgálati sorozat a hazai pocokformák (Arvicolinae) alcsaládjának hat faját mutatta ki, amelynek fontos természetvédelmi értéke az, hogy 1961 kivételével valamennyi vizsgálati év mindkét vöröskönyves pocokfaj (M. oeconomus és M. agrestis) együttes jelenlétét regisztrálta. A három Microtus faj aránya alapján a M. oconomus az 1962-1963-as mintában jelentős mennyiségű, az 1990-es években viszont a genuson belüli aránya visszaesett és egyértelműen a M . arvalis a domináns (1. ábra). Amennyiben a két mintavételi sorozat évei között a finomabb különbségeket kívánjuk értékelni, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a mintaszám éves, valamint a köpetgyűjtő helyek körüli élőhelyegyüttesek különbségeit és végül a bagoly, mint ragadozó zsákmányszelekcióját, preferenciáját. Ezért az 1. ábra alapján természetesen kérdés, hogy 1961-ben miért csak M. arvalis került elő a köpetelemzés során, ezt mennyiben határozta meg a mintaszám, mennyiben a baglyok vadászterülete. Azt 1. ábra: A három Microtus faj %-os aránya az egyes vizsgálati években