Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Vékony Gábor: A Bodrog-alsóbűi felirat

A BODROG-ALSÓBŰI FELIRAT 223 megfelelően azt a lehetőséget, hogy a felirat nem a ma látható utolsó jellel végződött, tehát kiegészítendő: * fúna k.., azaz az igei alakjelen idejű, feltételes módú, általános-határozott E/3, lenne. Ez esetben azonban nem igen tudjuk kiegészíteni a k.. kezdetű részt (ige? névszó? stb.), illetve nem tudunk megfelelő kiegészítési javaslatot adni, ezt a lehetőséget tehát nagy fenntartással kezelnénk. Az olvasási szabályok miatt ugyancsak nagy fenntartással kezelendő a fúnak változat, amit tárgyfeliratként értelmezni sem tudunk. Tehát ezt a két utóbbi lehetőséget jobb kizárnunk. Értelmezési okok miatt kizárható a fentebb b.) és c.) pontok alatt megadott változat is, 'mi fújnók/fújtatnók', illetve 'ők fújnák/fujtatnák' szöveg a fúvócsövön értelmezhetetlen. Ez esetben a határozott ragozású alakokkal nehézségeink vannak. A beszélő tárgyfeliratok egyébként is E/1, alakok szoktak lenni (Petersmann, H.: 1991. 40, stb.)., így itt is valószínűbb az E/1, alakkal számolnunk. A fúj igének itt nem pusztán 'blasen' értelme van (mint értelmezéseink mutatják is), a magyarban ugyanis a vasat régebben „fúvatták" (Szabó T. A.: 1988. 394. „meg nevezett kohóban Életiig fuhasson", Tarisznyás M.: 1994. 150. stb.), mint ahogy a svédben is „fújták" (bias: Hoops, J.: 1918-19. 49.), viszont a németben meg az oroszban „főzték": 'kochen, varit'. A fentiek alapján legvalószínűbbnek, illetve ténylegesen az egyetlen valószínűnek egy serkentő mágikus feliratot tarthatunk: fúnak, 'fújtatni/olvasztani szeretnék; hadd fújtassak/olvasszak' ('ich möchte anfachen /schmelzen' usw.). Az ilyen jellegű feliratok többnyire felszólító módban állnak, mint a thorsbergi kardhüvely felirata: ... ni waje mariR 'MariR ('Híres') ne kíméljen' (Arntz, H.: 341,1935. Taf. II., Krause, W.: 1966. nr. 20., 53-5., Jensen, H.: 1969. 556., Bronsted, J.: 1983. 176.). Van azonban más igei módú alak is, így a dahmsdorfi lándzsán ranja lerohanok, megfutamítok' (Hoops, J. 2

: 476., Krause, W.: 1966. nr. 32., 76-7., Jansen, H.: 1969. 555.), a norvégiai 0vre Stabu helységben előkerült kardon raunijau 'kipróbálnék, próbát tennék' (Krause, W.: 1966. nr. 31., 75-6.). Ezeket a feliratokat ugyan a többi felirattal együtt gyakran nevekként olvassák, de H. Arntznál is megtaláljuk az 0vre Stabun előkerült lándzsa raunija 'ich prüfe' olvasatát (Arntz, H.: 1935. Taf. III.). A felirat utolsó jele az <a> után azonban nem <R>, hanem egy sérült <u>, amelynek jobboldali, ívelt vonalából csak egy része van meg, s a betű két ága felül nem ér össze. Az olvasat tehát raunijau 'próbát tennék'. Igei alak másutt is lehet a germán fegyverfeliratok között, így a Moosról származó lándzsa felirata (Krause, W.: 1966. nr. 34., 80-1.), gaois is inkább jelentő mód, jelen idő E/2.: 'ugatsz', amely kifejezés a lándzsa hangjára vonatkozik (vö.: Krause, W.: 1966. 81.). Van azonban az óhajtó-feltételes módú alakok használatának egy igen látványos példája. A Stromről származó fenőkövön a következő felirat olvasható: wâtë hal(l)i hino horna! haha skabi! háöbu lig(g)ü 'Es netze diesen Stein das Horn! Schädige das Grummet! Es liege die Mahd!' (Krause, W.: 1966. nr. 50., 110-3.). Ami magyarul nagyjában így hangozhatna: 'Vizezné e követ tülök! Sarjút sértene! Széna feküdne!" A ritmikus szöveget munkadal részletének tartják (Arntz, H.: 1935. 227.), a fenőkövön azonban nyilvánvalóan serkentő mágikus felirat. Megtaláljuk azonban az óhajtó módú alakot másutt is. Egy gall (gallo-latin) orsófelirata: marcosior Maternia 'I should like to ride, Maternia' (Meid, W.: 1992. 54., irodalommal, Kalygin, V.P. - Korolev, A.A.: 1989. 92-3.), ami itt az igei alak átvitt jelentésében az orsó saját mozgására vonatkozik, s nem szexuális értelmű, mint egyébként az ilyen orsófeliratok egy része. Ez az accede Urbana 'fogj hozzá, Urbana' típusú orsófeliratok közé tartozik. Egy fúnak 'fújnék/fujtatnék; ich würde blasen/ anbfchen' szöveg egy fujtatócsövön jól illeszkedik az ismert tárgyfeliratok egyik csoportjába, a serkentő mágikus feliratok közé. Éppen ezért - noha figyelembe vehetünk más olvasati és magyarázati lehetőségeket, de persze csak a <fo/unak> betűsorral - magam a fenti magyarázatot tartanám a legvalószínűbbnek, illetve az egyetlen valószínűnek. Ez azt jelenti, hogy a bűi felírat időben lényegesen megelőzi a magyar nyelv latin írásbeliségben adatolt korszakát, s a leletegyüttes régészeti, radiocarbon és archeomagnetikus keltezésének megfelelően 900 körűire helyezhető. A bűi felirat 900 körüli jelentkezése a székely írás eddig ismert legkorábbi emléke, amely századokkal megelőzi a későbbi, bizonytalanul a 13. századtól adatolható székelyföldi székely feliratokat. Ennek az írásnak Somogyban való 900 körüli feltűnése megerősíti a székely írás megalkotásának helyéről és idejéről korábban kifejtett nézetemet, az a karoling Pannóniában, tehát a Kárpát-medence nyugati részén jött létre 864-873 között (Vékony G.: 1997a. 1332-4., 1999b. 39-40.), s egyben felvilágosítással szolgál a székelység korai, 9-10. századi, nyugat-magyarországi történetére is. Hogy később, az Árpád-korban éppen Somogy területén nincsen adatunk székelyekre, azt aligha tarthatjuk különösnek: 997-ben, illetve azt követően, a Szent István és Koppány közötti háború következményeként éppen Somogy területén számolhatunk jelentős változásokkal. Egyebekben figyelmeztetnünk kell arra is, hogy nincsen adat az Árpád-korban Zalában sem székelyekre, holott az ottani földrajzi nevek világosan tanúskodnak egykori ott lakásukról. Itt nem részletezhető adatok alapján valószínűsíthető, hogy a zalai, somogyi (valamint egyéb nyugat-magyarországi) magyar nyelvű csoportok, a székelyek áttelepítése Erdélybe már a 10.