Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Csákányi Zoltán: A somogyszentpáli hímestojás

Ä somogyszentpáli hímestojás CSÁKÁNY! ZOLTÁN A tojás díszítésének több módja ismert,

1 de jelen írásomban közülük csupán eggyel, a Somogyszentpálon (Somogy m.) is máig élő gyakorlatként alkalmazott eljárással, a tojás viasszal (parafinnal) történő megírásával (hímzésével) foglalkozom. E viaszírásoslevonásos (elvében batiktechnika) tojásdíszítő eljárás lényege, hogy a festetlen tojásra forró viasszal megrajzolt minta alá a festés során nem tud behatolni a festék, így a festést követően és a viasz eltávolítása után a minta a tojás eredeti színében bukkan elő. Mivel Közép- és Kelet Európában - így hazánkban is - ez a legelterjedtebb technika,

2 ezért érthetően az így díszített tojások vizsgálatára még napjainkban is sok lehetőség van. Magyar nyelvterületen a viaszírásos tojásdíszítésnek két fő változata alakult ki. Döntően a Dunántúlra, így természetesen Somogyra is jellemző a viszonylag vastag vonalakból (2-3 mm) álló díszítmény készítése. Ettől eltérően, főleg Erdély területén a tojásíró asszonyok a lehetőleg minél vékonyabb (1 mm körüli) vonalakkal történő díszítést kedvelik. (Itt érdemes megjegyezni, hogy pont ezeknek a vékony vonalaknak és ezek könnyű variálásának köszönhető az a hihetetlen mintagazdagság, melyet a vastagabb vonalakkal hímzett tojások mintaszáma meg sem közelít.) Somogyszentpálon kétféle tojásfestési technika ismeretes, de mindkét módszernél maguk az elkészült tojásminták és a minták vonalvastagsága egyező. Az egyik eljárásnál, mely minden bizonnyal jóval megelőzte a másikat, a nyers tojásokat meghímezték, majd vöröshagyma héjával készült festőlében megfőzték. A főzés közben a viasz leolvadt a tojásról, és így nem volt szükség egy következő fázisban annak eltávolítására. A megfőtt tojásokon előbukkant a hímzett minta, de a színe nem a tojáshéj színével egyező, mint általában a hímzett tojásoknál, hanem a festőlébe helyezett „iósóska" megtisztított gyökerének köszönhetően szép sárga színt nyert. (Régebben az Ormánságban a „Iósóska" gyökerével az egész tojást festették sötétsárgára,

3 de ismert volt a somogyszentpálival azonos festési mód is.

4

) A minták vonalai a területre jellemzően jóval vastagabbak, mint amilyenek, pl. a gyimesi tojások mintái, és így a sárga vonalas minták a sötétbarna alapon természetesen egészen más vizuális élményt nyújtanak. (Ennél a módszernél a tojáshímző asszony egész éven át gyűjti a hagymahéjat, hogy húsvétra elegendő mennyiség álljon rendelkezésre.) A másik eljárásnál, mely feltételezhetően az előzőekben bemutatott után honosodott csak meg, a már megfőzött tojásokat hímezték meg, de nem viasszal, hanem megolvasztott gyertyaparafinnal. Ebben az esetben a festőié sem növényi eredetű, hanem piros tojásfestőlap.

5 Külön érdekessége az eljárásnak, hogy a paraffint a festés után sem távolítják el, és így a minta nem csak színében üt el a megfestett felülettől, hanem ki is emelkedik a tojás síkjából. Ennek a módszernek a hátránya, hogy „... a bolti fösték fog. A kisgyerek megfogja a hímes tojást, a keze piros lesz."

6 Mint látható, bár ismert módszer a tojásfestőlappal történő tojásszínezés, de ennek ellenére mégsem tudta teljesen kiszorítani a jóval több előkészületet

7 igénylő, növényi festőlevet alkalmazó eljárást. A minta hímzésének eszköze mindkét esetben azonos, melynek helyi neve: kiszica. Elkészítése igen könnyű, mivel maga tojáshímző eszköz meglehetősen egyszerű. Egy dísznövényként ültetett, de a Dunántúlon vadon is elterjedt vékonyszárú növényből, a seprőfűből (Sarothamnus scoparius Wim.)

8 levágott ágacskára (kb. 7-8 cm) az egyik végénél keresztbe ráerősítenek egy rövidebb ágacskát (kb. 2 cm), úgy, hogy vékony pamutfonallal körbetekergetik. Ennél az írókánál a pamutfonal viszi fel a tojásra a megolvadt viaszt. Az elkészített írókát évekig használják, használat után gondosan elteszik: ez most már évek óta megvan, egyszer az ember megcsinálja még össze nem törik addig jó, vagy amíg fog."

9 Ennek az eszköznek a helyettesítését az egyik somogyszentpáli tojáshímző aszszony egy kifogyott filctollal oldotta meg. Elmondása alapján csupán az a fontos, hogy valamilyen anyag, jelen esetben a filctoll filce, felszívja a viaszt és utána már úgy lehet vele hímezni a tojásra mint a kiszicával.

10 A faluban a tojásminták száma viszonylag csekély, eddig csupán hat alapmintát sikerült összegyűjtenem, melyek a következők: margarétás, tulipános, árvácskás, szegfűs, gráblás (gereblyés), és törölközős (1-6. rajz), de természetesen az alapminták itt is több változatban élnek. Mint a minták neve is elárulja a gráblás és törölközős kivételével mindegyik naturalisztikus virágornamentika. Ezzel cseng össze Zentai János ormánsági hímzett tojások alapján felvázolt, lehetséges mintafejlődési folyamatának utolsó szakasza, melyben a polgárias ízlés érezhető hatására a virágok egyre inkább természetutánzóvá válnak és a népi ízlésű alkotások pedig fokozatosan háttérbe szorulnak.

11 (Zentai által vázolt folyamatban a legrégebbi minták a tojás osztóvonalas felosztásához - gyakori a nyolcmezős felosztás - igazodtak és döntően geometrikusak voltak. Ezt követően kezdődött el a görbe vonalak használata, megjelentek a stilizált virágok és egyéb növények. Az utolsó szakaszról már tettem említést.)