Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Lájer K. 1998: Újabb adatok Belső-Somogy flórájának és vegetációjának ismeretéhez

218 LÁJER KONRÁD Módszerek A terepi munkálatokat 1996-1997 években, májustól novemberig végeztem. A cönológiai felvételeket Braun-Blanquet módszerrel, tipikus, viszonylag homogén vegetációjú élőhelyről készítettem. Az egyes állományokat florisztikai összetételük és fiziognómiájuk, valamint egyéb ökológiai szempontok (terepdőlés, vízellátottság, stb.) alapján határoltam körül. A mintaterület nagyságát tapasztalati ajánlások figyelembevételével (Dierschke, 1994: 10-25 m

2

), továbbá arra tekintettel határoztam meg, hogy a mintaterület a vegetáció összetétele és szerkezete szempontjából homogén legyen. 25 m

2 területű négyzet, illetve 10 m

2-es téglalap az esetek többségében megfelelőnek bizonyult. A terület további növelésével csak az adott társulásban ritka fajok képviselete javult volna, illetve a homogenitási feltétel nem lett volna tartható. Néhány üde lápréti felvétel esetében a kvadrátméretet nem is lehetett volna úgy növelni, hogy a mintaterület ne kerüljön az állományhatár közelébe. Agyakoriság-borítás (A-D) értékek becslésénél annyiban tértem el Braun-Blanquet skálájától, hogy a 2-es kategóriát három részre bontottam: 2m = borítás < 5%, egyedszám > 50 2a = borítás 5-15%, egyedszám tetszőleges 2b = borítás 15-25%, egyedszám tetszőleges (Mühlenberg,1989). Az asszociációkat és magasabb syntaxonómiai egységeket a karakterfajok, valamint a 60 %-nál nagyobb konstanciájú kísérőfajok alapján, a fiziognómia figyelembevételével határoztam meg. A szubasszociációkat elsősorban differenciális fajaik alapján értékeltem. A felvételi táblázatokban a fajokat elsősorban a Borhidi (1995) szerinti cönológiai csoportokba való besorolásuk szerint adtam meg^bár néhány esetben, a helyi sajátosságok, valamint Borhidi (1996) újabb közleményének figyelembevételével, kissé eltértő besorolást alkalmaztam. A syntaxonómiai kategóriák sorrendjét általában az adott társuláshoz való kapcsolat, illetve az alacsonyabb-magasabb rang határozta meg. A fajok neveit illetően Simon (1992) munkáját követtem. Eredmények 1. Schoenoplectetum lacustris Chouard 1924 Területünkön kisebb-nagyobb tavak feltöltődése során, mint elsőként megjelenő Phragmition-társulás a legmélyebb, tartósabban vízállásos részeket foglalja el. Kevés árnyékot adó állományaiba behatol a lebegő hínárnövényzet, különösen a Lemna minor és L. trisulca részvételével. Néhány jellegzetes társulásfelvételt tartalmaz az 1. táblázat. 2. Typhetum angustifoliae Pignatti 1953 Pangóvizes mélyedésekben, tavak feltöltődése során megjelenő társulás. A Phragmitetum communishoz képest az oxigénben szegény körülményeket jobban, a sófelhalmozódást kevésbé bírja. Csupasszá váló iszapfelszíneken a nádasnál könnyebben megtelepedni képes, így annak előőrse is lehet. A Typhetum latifoliae-nál kevésbé tápanyaggazdag termőhelyeket foglalja el. A domináns Typha angustifolia mellett Somogyban gyakori kísérőfaj a Solanum dulcamara és a Carex riparia, a lápfejlődés során megjelenik a kúszó csalán (Urtica kioviensis). Elég gyakran tapasztaljuk még a lebegő hínárnövényzet jelenlétét is (Salvinia natans, Utricularia vulgaris). Ilyen állományából került elő Böhönyétől északra, a Marcali-hát peremén az Aldrovanda vesiculosa is (2. táblázat). Moesz Gusztáv (1907) hasonló élőhelyen, dús lebegő hínárral rendelkező gyékényesben találta Brassó mellett (Fortyogó mocsár). Az Aldrovanda a mai Magyarország területén az utóbbi évtizedekben csak a Baláta-tóból volt ismert, régebbi előfordulásait (Füzesgyarmat, Ecsedi-láp, Gordisa, Sellye, Hódmezővásárhely) már Moesz is eltűntnek, vagy bizonytalannak minősítette. 3. Typhetum latifoliae Lang 1973 Elsősorban eutróf vizekben alkot állományokat, ahol szabaddá váló iszapfelszíneken magról megtelepedni képes. A domináns Typha latifolia rizómái révén ezután viszonylag rövid idő alatt jelentős felületeket foglalhat el. A nádas (Phragmitetum communis) számára alkalmas termőhelyeken azonban hosszú távon nem versenyképes, ott az utóbbi társulás fokozatosan kiszorítja. Fajösszetételéről a 3. táblázat tájékoztat. 4. Phragmitetum communis Soó 1927 em. Schmale 1939 Különösen a Kisbalatonnál és a Fehérvízi-lápon találhatókjelentős állományai, de kisebb foltokban BelsőSomogy több pontján, egészen a Dráváig előfordul. A Phragmition társuláscsoport központi helyzetű asszociációja, mely mezotróf-gyengén eutróf vizekben jellemző és.az alkalikus vizeket is elég jól bírja. A domináns Phragmites communis mellett területünkön gyakori kísérőfaja a Lysimachia vulgaris és a Mentha aquatica. Főleg ősi folyóvölgyekben képződött lápokon jellemző a subass. urticetosum kioviensis (4. táblázat: 2.-6.), melyben a Galium elongatum, a Carex elata és a Drepanocladus aduncus moha is szinte mindig jelen van. Vastagabb tőzegrétegen a subass. thelypteridetosum (4. táblázat: 1.) alakult ki, a névadó faj mellett a Lathyrus palustris és a Calamagrostis canescens előfordulása jellegzetes. A Balaton parti sávjában a települések és a horgászat terjeszkedése miatt erősen veszélyeztetett nádasok vannak, a nyílt víz felőli oldalon villás sással (Carex pseudocyperus).