Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939).

456 VARGA ÉVA A gazdasági válság alatt a tanulólétszám átmenetileg csökkent a kereskedelmiben és a gimnáziumokban, a polgárikban eközben is emelkedett. A legmostohább körülmények az iparosiskolát jellemezték. 1928-ig épülete sem volt. Ekkor az új polgári fiúiskola megépülésével a város egykori első elemi iskolájának épületét kapja. Néhány év múlva ismét otthon nélkül maradnak, mivel helyüket a felsőkereskedelmi iskola kapja meg. Ezután a központi elemiben illetve másutt nyernek ideiglenes elhelyezést. A tanításuk így csak délután illetve az esti órákban történik.

54 A felsorolt városi iskolák közül csupán a két polgári, a felsőkereskedelmi, az iparostanonc és az ún. központi elemi iskola tartozott a város tanügyi költségvetésébe. A városi költségvetés - amelyhez fedezetként átlagosan évi 60 %-os pótadó-kivetésre volt szükség 1940-ben mindössze 222.021 pengős alapot tudott biztosítani (óvodára 23.858, népiskolára 55.278, fiúpolgári 61.972, lánypolgári 4.200, kereskedelmi 53.016, tanonciskolára pedig 2.630 pengő), amely a teljes költségvetési szükségletnek (1.753.234 P) mindössze a 7,9 %-át fedezte. A tanügyi körképhez még annyit, hogy a 20-as évek iskolaépítései s az analfabétizmus felszámolásának fokozatos eredményei, azaz a közoktatás terén kialakuló konszolidáció gr. Klebelsberg Kunó közművelődési programjának köszönhető. Tiszteletre méltó koncepciózussággal az egész magyar művelődésügyet átfogó határozottsággal intézkedett a tudományos műhelyekről éppúgy, mint a tanyasi iskolahálózat kialakításáról (az egyharmadára csökkent ország kulturális célokra fordított kiadásai a szanálás után megközelítik a dualizmus kori kiadások összegét, arányaiban pedig 9-10 % az 1900-1914 közötti 3,6 %-kal szemben!). Kultúrpolitikája, amely a sokat emlegetett „kultúrfölény" jelszavában összegződött, szervesen hozzá tartozott a politikai konszolidációhoz. Az új helyzetben (Trianon!) megfogalmazott új nacionalizmus, mely kortól, nemtől, felekezettől függetlenül minden magyar életének kategorikus imperatívuszává tette a magyar feltámadás eszméjét, generációkra itatta át a magyarságot revánsszellemmel. A tananyag szellemisége konzervatív, vallásos és revíziós jellegű volt. Színházi élet Ami a kulturális intézményhálózatot illeti, nemcsak az iskolák tartoztak ahhoz, hanem a színház is. A megye egyetlen teátrumát (a mai Csiky Gergely Színházat) 1911-ben adták át Kaposváron. A szecessziós épület, mely a fából készült „arénát" (tudniillik a Nyári Színkört) váltotta fel, túlméretezettségével mintegy jelképezte a kaposvári kivagyiságot, a kisváros nagyravágyását. Mindenesetre sikerült túltenni a pécsieken. S ami a lényeg: a kaposvári kőszínház ide vonzotta a vidéket járó színtársulatokat. Időzzünk el kissé ennél a témánál, mely az úgynevezett Kaposvár-jelenségben mindmáig olyannyira meghatározó szerepet játszik, hogy nélküle lehetetlen megérteni a város sajátos arculatát, melynek felvázolása hiányában lehangoló, hamis, igaztalan összkép bontakozna ki. Helytelen lenne visszavetíteni a múltba a hetvenes-nyolcvanas évek itteni műhelykísérleteit, amelyet ekkor a fővárosi értelmiség aktív figyelme kísért. (Ki ne emlékezne a budapesti egyetemistákat oly lelkesedéssel idevonzó Marat halála előadásra?) A színművészeti lexikonok a XIX. század első harmadára teszik a somogyi színjátszás kezdeteit. Játszottak uradalmi pajtákban, kocsiszínekben, fogadókban, csárdák udvarain. Figyelemre méltó, hogy néha nemcsak a birtokos nemesek, hanem gazdag parasztemberek is házukba invitálják a vándortruppokat, sőt Kaposváron a városházán is fellépnek.

55 (A reformkor kultúrapártoló hazafias lelkesedése a romantika művészi tehetség iránti rajongásával párosulva segíti a színészetet.) A szabadságharc és az önkényuralom esztendei után az 1860-as évektől a vándortruppok rendszeresen felkeresik városunkat, sőt a megye nagyobb településeit is. Míg a városban a megnövekedett polgári igényeknek köszönhetően játszóhelyek kialakításáról gondoskodnak, vidéken jó esetben fogadókban léphetnek fel a színtársulatok. Kaposváron 1869-ben a Deák tér és a Baross utca sarkán, a Szarvas vendéglő kertjében nyitott színkör épül, melyben azonban rossz idő esetén lehetetlen előadásokat tartani. Hamarosan felmerül, hogy szükség van egy zárt színkör létesítésére s vannak, akik már ekkor az állandó kőszínház építésének ügyén fáradoznak. A XIX. század utolsó harmada országosan a polgári színkultúra gazdagodó időszaka. Egyre több helyütt létesülnek a középrétegek, sőt az alsóbb néposztályok szórakozási igényeit szolgáló népszínházak. A vállalkozás alapja immár nemcsak a honfiúi lelkesedés, hanem az üzleti érdek. S a hangsúly egyre inkább ez utóbbira tevődik át. Az 1880-as években nyaranta Somogyi Károly

56 tartózkodik Kaposváron társulatával, az ő vállalkozó szellemének köszönhető, hogy 1889-ben felépül az aréna, azaz az 1500 személyt befogadó Nyári Színkör. A fából készült épület sem ígérkezik hosszú életűnek, 1899-ben felmerül, hogy kedvezőbb helyen „állandó", azaz kőszínházat kellene építeni. (A vasúti átjárás körülményessége ugyanis nehézkessé tette a donneri városrészben lévő Sétatér megközelítését.) A Nagyvárad - Kaposvár színkerület igazgatóját, Polgár Károlyt a szakmabeliek az ország egyik első színigazgatójának tartották, s gondosságára jellemző, hogy jóval a kezdés előtt rendbe hozatja az aréna korhadt farészeit, s megkezdi a kampányt társulata népszerűsítésére. Háromhónapos szezonjait a helyi sajtó lelkes figyelme kíséri. Egy-egy ittlét alkalmával nyolcvan előadást tart, s több mint ötven darab szerepel a műsorukon. „Az előadások elég látogatottak." - írja 1902 július 6-án az ország másik végében megjelenő lapban, a Nagyváradi Naplóban az akkor országosan