Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Kevey B. – Borhidi A. – Klujber K. 1998: Belső-Somogy homoki bükkösei

244 KEVEY BALÁZS - BORHIDI ATTILA - KLUJBER KRISZTÍNA (vö. BORHIDI 1958, 1963, 1965 stb.), de sok hasonlóságot mutatnak e téren a Dráva-sík - szintén „ligeterdős" jellegű - bükkállományaival is (vö. KEVEY 1997a, 1998a). Ezzel szemben az Alno-Padion elemek Zselic és a Zalai-dombság lösztalajú bükköseiben (V7c/'o oroboidi-Fagetum) már sokkal alárendeltebb szerepet játszanak. Az ilyen növények ezért utóbbi asszociáció felé differenciális fajoknak tekinthetők. Végül a Vicio oroboidi-Fagetum állományaiban megfigyelhető szubmediterrán hatás Belső-Somogy homoki bükköseiben már kevésbé érvényesül. így az Aremonio-Fagion elemek mindössze 1,4 %, az Aremonio-Fagion és Quercion farnetto csoportok közös fajai pedig csak 1,1 % csoportrészesedést mutatnak, s kettőjük összege is csupán 2,5 %-ot tesz ki. Zselic és a Zalai-dombvidék bükköseinek ilyen növényei közül Belső-Somogyban hiányzik az Aremonia agrímonioides, a Helleborus dumetorum, a Lathyrus venetus, a Ruscus hypoglossum és a Vicia oroboides, továbbá igen alárendelt szerepet játszik a Polystichum setiferum és a Tilia tomentosa. (2. táblázat). Fentiek értelmében Belső-Somogy homoki bükkösei cönológiailag nemcsak a hegységek, hanem a szomszédos löszdombok bükköseitől is jól elkülönülnek, ezért indokoltnak bizonyult - Leucojo vernoFagetum néven - új társulásként történő leírásuk (vö. KEVEY - BORHIDI 1992). Faji összetételüknél fogva - a viszonylag kevesebb szubmediterrán elem ellenére - a nyugat-balkáni (illír) bükkösökkel mutatnak rokonságot (vö.: I. HORVÁT 1938; I. HORVÁT, - GLAVAÉ - ELLENBERG 1974; BORHIDI 1960, 1963, 1965, 1966, 1968, 1984; Pócs 1960; Soó 1962, 1964a; KEVEY 1985, 1987, 1993, 1997b; TÖRÖK - PÖDANI - BORHIDI 1989). Cönológiai helyük ezért az Aremonio-Fagion csoportban keresendő. A homoki bükkösök természetvédelmi jelentősége és problémái Belső-Somogy reliktum jellegű homoki bükkösei feltehetően a hűvösebb, csapadékosabb és kiegyenlítettebb klímájú Bükk l.-kor (i.e. 2500-tól i.e. 800-ig) emlékeit őrzik, ezért vegetációtörténeti jelentőségű erdőtársulással állunk szemben. A későbbi klímaváltozás mellett az emberi tevékenység is jelentősen hozzájárult e társulás visszahúzódásához. Ezek közül kiemelt szerepet játszottak a múlt századtól egyre felgyorsuló vízrendezések és az erdőgazdálkodás egyaránt. FÖLDVÁRY (1943) például a Balaton környékének bükköseiről a következőket írja: „Mivel a bükk a tarravágást nem tűri, mesterségesen nem telepíthető és csak természetesen újítható fel, márpedig újabban a tarvágásos gazdálkodás ezen a vidéken általánossá vált, ez az oka annak, hogy a bükk itt eltűnik és más fafajoknak engedi át a helyét". Megállapításai érvényesek a somogyi homokvidékre is, ahol a tarra vágott bükkösök - a megváltozott mikroklímaviszonyok mellett - nem voltak képesek felújulni, s állományai másodlagosan elgyertyánosodtak. Ezt bizonyítják a fiatalabb gyertyános erdőkben szórványosan látható idős bükkfák, melyek a néhány évtizeddel ezelőtt letermelt bükkösök hagyásfái. A kutatott homoki bükkösökből eddig 31 védett növényfaj került elő: Aconitum vulparia, Aruncus sylvester+, Carex strigosa*, Cephalanthera longifolia, Cephalanthera rubra+, Cyclamen purpurascens+, Daphne mezereum*, Doronicum orientale+, Dryopteris carthusiana*, Dryopteris dilatata+, Epipactis helleboríne, Epipactis microphylla+, Equisetum hiemale+, Erythronium dens-canis+, Hemerocallis lilio-asphodelus*, Hepatica nobilis*, Leucojum vernum+, Lilium martagon, Listera ovata, Muscari botryoides, Neottia nidus-avis, Ornithogalum sphaerocarpum+, Platanthera bifolia, Polystichum aculeatum+, Polystichum setiferum+, Primula vulgaris*, Pyrola minor+, Ruscus aculeatus*, Scilla drunensis+, Tamus communis*, Veratrum album*. E növények közül a *-gal jelzett fajok Belső-Somogy homokvidékének jellemző fajai, míg a -»--tel jelzettek ritkák. Boros (1925) bükkös jellegű erdőállományokra hivatkozva egy - több lelőhelyről összesített - fajlistát közöl, melyben a jelenleg védett Astrantia major is szerepel. E növény felméréseink során csak égerligetekből (Carici pendulae-Alnetum) és gyertyános-tölgyesekből (Fraxino pannonicae-Carpinetum) került elő, bár társulástani viselkedése alapján bükkösökben is elképzelhető. BOROS (1925) listája alapján azonban nem egyértelmű, hogy a növényt valódi bükkösben, vagy pedig bükkös aljnövényzetű gyertyános-tölgyesben látta. Belső-Somogy homoki bükköseinek természeti értékére már a múlt század végén felfigyeltek. A Somogy Megyei Levéltár egyik dokumentuma szerint „1896-ban harmincöt igen szép fejlődésű, 200-300 éves bükköt védett az akkori tulajdonos: gróf tolnai FESTETICH Kálmán, a Rínyabesenyő 101/A erdőrészletben" (vö. HORVÁTH J. 1997). Ugyanezen bükkfákra figyelt fel BOROS (1925), míg védelmük szükségességét FÖLDVÁRY (1932) az alábbi módon hangsúlyozta: „A gróf Festetitsféle gyöngyöspusztai hitbizománynak Rinyabesenyő község határában fekvő és jóváhagyott rendszeres erdőgazdasági terv szerint kezelt erdőbirtokának С gazd. osztályában lévő öreg bükkös már ki van jelölve természeti emléknek és annak fenntartását a birtokos áldozatkészsége és természetszeretete biztosítja. Ezek a fák a 101. tag a) és b) részletében, valamint a 108. tag a) erdőrészletében mintegy 24 kat. holdon szétszórtan állanak és az állományt alkotó mintegy 40 éves kocsányos tölgy, cser, bükk, gyertyán, erdei fenyő, égerállományból hatalmasan kimagaslanak. Az öreg bükkfák 250-300 évesek, magról kelt, egészséges fák, melyekből a 101. tagban 10 db, a 108. tagban pedig 35 db áll. A fák tekintélyes magasságra törnek fel, mintegy 30-35 m magasra becsülhetők; mellmagassági átmérőjük különböző: 80-150 cm. A bükkösnek figyelmeztető táblával való ellátása folyamatban van". A szerző „Öreg bükkök FESTETICS Kristóf gróf gyöngyöspusztai uradalmában" címen fényképet is közölt erről az idős állományról. HORVÁTH J. (1997) levéltári kutatásai során előkerült dokumentumok szerint „a védett fák