Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)
Bóra Ferenc: Adalékok Berzsenyi Dániel somogyi kapcsolataihoz.
346 BORA FERENC menettel találkozott, barátnőjét és gyermekét kísérték ki a temetőbe. 1827. március 5-én Horváth életében fordulat következett be, elhagyta az ügyvédi pályát, s hét évig tanároskodott, majd hosszú huza-vona után megválasztották a kaposvári gimnázium igazgatójának. A helytartótanács csak öt év múlva - 1832-ben erősítette meg e beosztásában. Horváth gróf Sigray József Somogy vármegye főispánjának kedvelt embere volt; eredményesen irányította és fejlesztette a kaposvári gimnáziumot; az Akadémia levelező taggá választotta; az „Erdélyi Múzeum", a „Szépliteraturai Ajándék" közölte verseit; tanulmányait a „Tudományos Gyűjtemény", a „Sas", a „Társalkodó" jelentette meg; minden jel arra mutat, hogy 1816 és 1818 közötti időszakban „Bánk bán" címmel három felvonásos tragédiát írt. A Magyar Tudományos Akadémia felhívására vett részt a drámapályázaton, de művét nem tudta időben befejezni. 1835. január 20-án Kaposvárott halt meg. Nem teljesedtek be Berzsenyi szavai, Horváth József Elek költőként „nem forrta ki magát", a közéletben azonban szép karriert futott be. Emlékét azonban nem pozíciója, hanem Berzsenyivel kialakított baráti kapcsolata őrizte meg. LEVELEK BERZSENYI ÉS SÁRKÖZY KAPCSOLATÁRÓL A niklai otthonépítés „Öröm nekem azt látni, hogy köztetek én szerzettem ismeretséget. " (Kazinczy Ferenc) Berzsenyi Dániel anyai ági rokonai Somogy megyében éltek. Thulmon Pál Somogy megyei nagybirtokos és Sólyom Erzsébet házasságából született Thulmon Rozália - a költő édesanyja. A Berzsenyit és a Thulmoncsaládot többszörös rokoni szál fűzte össze. Thulmonlány volt a felesége a költő nagyapja testvérének, a rokoni kapcsolatok tovább erősödtek, amikor az apa - Berzsenyi Lajos - két lánytestvérét is Thulmon-fiú vette feleségül. Berzsenyi Dániel anyjától örökölte a niklai birtokát. Thulmon Annától „kiváltván elzálogosított birtokát" 1200 hold szántót, rétet, a gombai hegyen 40 hold szőlőt - és Sömjénből Nikiára költözött. Az irodalomtörténészek az idők folyamán az átköltözésről más-más időpontot jelöltek meg. írásos bizonyítékok vannak, amelyekből megtudható az „áttelepülés" évszáma. A birtok adásvételi szerződését 1804. május 12-én kötötték meg. Ebből megtudható, hogy a „csereszerződés" - az egymás közötti megegyezés már 1803. június 20-án megtörtént. A szerződés egyik fontos megállapítása volt, hogy a korábbi tulajdonos 1804. június 10-ig a lakóházból és az egyéb épületekből kiköltözik. Tehát nem 1807-ben, vagy 1808-ban váltak niklai lakossá a Berzsenyi család tagjai, hanem 1804-ben vagy 1805-ben. Egy másik niklai szerződés is ezt az állítást támasztotta alá, amely szerint az új tulajdonos gyermekei számára kiépítendő „fundusra" kötött egyességet 1805. október 6-án. Berzsenyi fia Antal - már Niklán született, 1805-ben Marcaliban anyakönyvezték. Új lakhelyet választott a Berzsenyi-család, ennek egyik oka: a Vas megyei örökség sok kisebb földterületből tevődött össze, melyben nehezen lehetett eredményesen gazdálkodni; a somogyi birtok „kiváltása" előnyösnek ígérkezett. (A költő elképzelése bevált, erről így írt: „csakhamar jobb gazda lettem mint atyám.") Berzsenyi nehezen vált meg szülőföldjétől, úgy gondolta, hogy Vas megyei birtokát visszaváltja majd, s visszatér gyermek- és ifjúkora színhelyére. A költözés időszakában írhatta Nikla ifjú tulajdonosa a „Búcsúzás Kemenes-aljától" című elégiát: Messze setétedik már a Ság teteje, Ezentúl elrejti a Bakony erdeje Szülőföldem, képedet. Megállok még egyszer, s reád visszanézek. Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek". Vegyétek bús könnyemet. Vargha Balázs szerint a vers első része feltárta mindazt, ami „ott túl maradt": a tájat, a mosolygást, a gyermeki játékot, a serdülés örömeit, a szülői szeretetet. A költő búcsút intett Kemenesaljának, vajon mi várta Somogyban? Siker? Megpróbáltatás? Barátok? „Horváth Ádámhoz" címmel Berzsenyi 1800-ban vagy 1801-ben -ódát írt. Pálóczi Horváth Ádám Somogyban - Nagybajomban élt, (1797-1812-ig) amikor Berzsenyi Nikiára költözött. A két költőt a vers virtuóz hexameterei sem kapcsolták össze. Az óda (töredék) utolsó két sora így zárta a költőtársához intézett felszólítást: Múzsa! hevítsd Horváth lelkét ne felejtse hazáját, Szent kötelességét, szép híre arany koronáját. Kazinczy Ferenc „Horváth Ádámhoz" című verset „nagy szépségű ódának" nevezte. A tömör költői képeket felvonultató költemény megérdemelte az elismerést. Berzsenyi Horváth jelentőségét abban látta, hogy „magyarul harsogta" a nemzet nagyjainak dicsőségét, s „szent kötelességének" tartotta, hogy zengje továbbra is a nemzet régi dicsőségét. Horváth Berzsenyi költészetét nem tartotta értékesnek, nem kereste a niklai poéta barátságát, a két költő 1812-ig valószínű nem találkozott. Niklán Berzsenyit és feleségét lekötötte az otthonalapítás. Sömjéni sógorának - Ajkay Jánosnak - a „niklai gazda" így panaszkodott: „Számtalan vesződségeken kell által mennem." Gondot, utánjárást, szervezést, nagy kitartást igényelt a gazdaság megszervezése, s „Dani uraság" állta a sarat. Négy gyermekük Lídia (1800), Farkas (1803), Antal (1805), László (1809) nevelése is az apára és az anyára hárult. Felesége (Dukai Takács Zsuzsanna) mindenben méltó társnak bizonyult. A család kiheverte a gazdasági válságot, a betegségeket, kifizették adósságaikat, gyarapodtak és gazdagodtak. A költő az esti órákban - felesége kedves zsémbelődését eleresztve a füle mellett - s „fogyasztotta" a