Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)

Bóra Ferenc: Adalékok Berzsenyi Dániel somogyi kapcsolataihoz.

ADALÉKOK BERZSENYI DÁNIEL SOMOGYI KAPCSOLATAIHOZ 347 gyertyát és a papírost. Verseit lemásolta, s 1808 nyarán az összegyűjtött költeményeket Sopronba, Kis Jánoshoz küldte azzal a kéréssel, hogy tegyen vele amit akar, s nem bánja, ha azok „kinyomtatnak is, ha tűzbe vettetnek is." Kazinczy bécsi utazásainak „visszautjában meglátogatta Sopronban Kis János barátját, s Berzsenyi verseit magával vitte. Kazinczy - a fáradhatatlan irodalomszervező - újra felfedezte Berzsenyit, s örömmel írta költőtársának: „Tovább édes barátom, tovább a szerencsésen futni kezdett úton! Virág, Kis és Dayka, kiket elsőnek tart nemzetünkben, akinek ízlése van, örömmel fogadnak el szent koszorújukban." Reményt, s új elhatározást jelentett Berzsenyi számára Kazinczy buzdító levele. „Egy olyan férfiúnak serkentése, kinek életét úgy nézem, mint egy nemzetnek szavát, lekötelez engem, hogy lelkemnek minden erejét összeszedjem és felvonjam, hogy mindazon tehetségeimnek, hajlataimnak titkosabb csíráit, melyeket magamban sejthetek, felkeressem, kifejtsem, elrendeljem, megnemesítsem és magasítsam..." - írta Berzsenyi első levelében Kazinczynak. „Ez az ember barátok között is egyedül van ..." (Tüskés Tibor) Somogyban barátságba nem keveredtem" Kazinczy Ferenc elsősorban a közvetlen környezettel - Somoggyal - akarta elfogadtatni Berzsenyi költészetét. Megkezdte szervezőmunkáját, s Somogy tekintélyes nemeseivel kívánta megismertetni a költőt. Megkezdődött az évekig tartó levelezés és küzdelem Berzsenyi Dániel költői nagyságának elismertetéséért. 1808. október 20-án Kazinczy arról írt, hogy Zalában és Somogyban kedves barátai vannak - Horváth Ádám, Sárközy István -, akik tiszteletet és szeretetet érdemelnek. „Kedves volna nékem azt hallanom, hogy azok neked is barátaid. Bátorkodom azt a kérdést tenni - írta -, hogy őket a nevemben idvezelni méltóztassál." 1809. január 18-án kelt Berzsenyi válaszlevele: „Horváth és Sárközy Urakat távolról ismerem, de sem ezekkel, sem másokkal én még Somogyban barátságba nem keveredtem. Nem azért, hogy sorsom az előbb társaságokból kitiltana, hanem mivel mozdíthatatlan princípiumom szerint magamnak és gyermekeimnek éltem és élek. Az én egyedül való barátaim a magánosság és elmélkedés - az én nótáimat nem tsak énekeltem, hanem mélyen érzem is." Berzsenyi határozottan kijelentette, hogy a köszöntést „ki nem adja", mert irtózik a kérkedéstől és az önmutogatástól, s nincs benne sem előítélet, sem lázas érvényesülési vágy. „Sárközy István Urat és az Asszonyt első látással meg kell szeretni - írta. Az Úrból szelíd józanság, az Asszonyból pedig egy lelkes Dáma látszik - eddig szerettem, ezentúl betsülni fogom őket." Levelében mivel semmiféle „titulussal" nem rendelkezett Berzsenyi, arra kérte patrónusai nevezze „Niklai Remetének" vagy „Somogyi Diogenésznek". Merényi Oszkár szerint „Sárközy szinte „összekötő" volt Kazinczy és Berzsenyi között." Ez a megállapítás helytálló azzal a kiegészítéssel, hogy Kazinczy is kapcsot jelentett Sárközy (és rajta keresztül a somogyi nemesek) és Berzsenyi egymásra találásában. Ezt Széphalom nagytudású irodalomszervezője maga is megfogalmazta: „öröm nekem azt látni, hogy köztetek én szerzettem ismeretséget." Ki is volt Sárközy István? Egy kései leszármazottja - Sárközy Imre - a kérdésre így válaszolt: „... művelt úr, korának úgyszólván minden nevesebb emberével összeköttetésben állott." A kultúra iránti fogékonyságával, a költőknek nyújtott támogatásával tűnt ki a korabeli nemesek közül. Barátja és mecénása volt Csokonai Vitéz Mihálynak, egy életen keresztül vitatkozott sógorával - Pálóczy Horváth Ádámmal -, baráti szálak fűzték a magyar irodalom fáradhatatlan szervezőjéhez: Kazinczy Ferenchez. Életútja a közigazgatáshoz kötődött, bejárta a hivatali beosztások szinte minden fokát. 1786-ban Nagykanizsán az élelmezési biztosi teendőket bízták rá; 1788-tól - hat éven keresztül - főadószedő, közben táblabíróként is tevékenykedett. Az ő idejében a táblabírók még tényleges bírói feladatokat láttak el (később vált címmé a táblabíróság). 1794-1801-ig a főszolgabírói poszton dolgozott. Közben többször jelölték az alispáni székbe. Valószínű református vallása miatt erre nem kerülhetett sor. Csak 1824-ben nevezték ki alispánnak. Sárközy műveltsége nagy olvasottságából következett. Gazdag könyvtárral rendelkezett, sokkal nagyobbal mint a korabeli nemesek. „Vadászott" a frissen megjelent könyvek után, megszerezte Virág Benedek, Kölcsey Ferenc műveit. Tékájában helyet kaptak az ókori klasszikus művek, a francia és a német írók alkotásai. Legszívesebben Erasmus, La Fayette, Herder, Barclay, Descartes, Newton, Diderot, Voltaire könyveit olvasta. Felesége - Chernelházi Chernél Eszter - Rousseau műveit kedvelte. Sárközy kéziratot is gyűjtött, elsősorban barátai kéziratait őrizte meg, a neves személyiségek képmását pedig külön gyűjteményben helyezte el. 1809. december 19-i levelében Kazinczy Berzsenyi és a somogyi nemesek közeledését Sárközy Istvánon keresztül kívánta megszervezni. A „Niklai Remete" nem mozdult ki remetelakából, Kazinczy elhatározta, hogy Sárközyt küldi el a költőhöz. Levelében megkérte, írja meg „hol fekszik" az a Mikla, amelyet hivatalosan Niklának neveznek. Sárközy István 1810. február 19-i levelében a következő választ adta Kazinczynak: „Mikla igenis, egy Niklával, Marcalitól 1 1/2 statiora esik... Sok kérdezősködés után tudhattam csak meg, micsoda Berzsenyit értesz... Most hallom, hogy egy nem régi emigráns, emberséges és philosophus ember lakik ott nagy csendességben, akit, mivel ki nem szokott járni, senki sem ismer úgy, mint én szeretném". 1811. május 11-én Sárközy már arról számolt be széphalomi barátjának, hogy „Berzsenyi Dani" meglátogatta, sokáig beszélgettek: a „Somogyi Diogenész"