Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)
Géger Melinda: Galimberti Sándor művészete
GALIMBERTI SÁNDOR MŰVÉSZETE (A festői pálya korai évei 1903-1906-ig) GÉGER MELINDA A jelen tanulmány Galimberti Sándor nagybányai működésének első' éveivel, továbbá müncheni, majd técsó'i tartózkodásának okaival és körülményeivel kíván foglalkozni. A festőként való színrelépés első évei ezek, amikor Galimberti a művészi problémákkal való szembenézés mellett a festői mesterség elsajátításával van elfoglalva. Ennek megfelelően a fennmaradt alkotások is a környező világ e stúdiumszerű megközelítését közvetítik számunkra mindössze kétkét és fél évnyi tanulmányi idő reprezentálva. Segítség gyanánt továbbra is közvetett forrásokra vagyunk utalva, hiszen közvetlen visszaemlékezés, levél vagy dokumentum a festőtől magától nem maradt fönn, nem is szólva a műalkotások csekély számáról. 1 A művek hiányának fő akadálya mellett is szerencse, hogy a szórványosan fennmaradt alkotások időben oly módon szóródnak a művészeti szempontból értékelhető, nagyjából 10-12 évet magábafoglaló produktív életszakaszban, hogy segítségükkel viszonylag átfogó kép rajzolható fel a művész munkásságának alakulásáról a Nagybányán töltött festőiskolái tanulmányoktól kezdve. Galimberti művészi pályája - a korábbi, hosszabbrövidebb ideig tartó művészeti tanulmányokat, tehát az Iparművészeti Iskolát is beleértve - ténylegesen Nagybányáról indult. 2 A nagybányai művésztelep a századforduló éveiben A Szatmár megyei Nagybánya a század elején, amikor Galimbertivel együtt számtalan fiatal festő keresi fel magányosan vagy kisebb csoportban, hogy ihletet merítsen a tiszta természet francia Barbizonhoz hasonlítható idilli világából, a vármegye legnagyobb településének számított. A maga 11.000 fős lakosával a partiumi kisváros már régtől fogva soknemzetiségű bányásztelepülés volt nagy hagyományú múlttal. Középkorból származó emlékeit a század első évtizedeiben is őrzi a helység. (1. kép.) „A város külseje ma is ódon, de bizalmas jellegű. Az egyszerű házsorokat csak az utóbbi években kezdték tarkítani modern stílusú épületekkel, de máig megőrizte középkori színezetét, s nagyobb épületei mind, mind századosak. Még az új házak is szerencsésen, ösztönszerűen igyekeznek szerényen megmaradni az öreges képben, s nem rikítanak ki avas falú társaik közül... Nagy utcák nyílnak a főtérről, de szeszélyesen kanyarognak, elszűkülnek, s a régmúlt századok emlékei közé viszik az idegent, kopasz házaikkal, a melyeken az apró ablakok, nyomott boltíves kapuk s nehéz tölgyfaajtók, mintha még ma is az ellenséget akarnák fékentartani szigorú képükkel... A Zazar partján túl a város ősi főtömbjén kívül, a hajdani bástyákon túl, körös-körül új utcák épültek, nyíltak. Ezek már egyenesek, de éppen olyan érdekes jellegűek, mint a belváros. A Veresvíz-utca kékre-zöldre, sárgára festett apró bányászházaival, kemény színfoltjaival, zöld lomb alá bújt aprófalú, nagy tetejű épületeivel, olyan festői hatású, mint kevés város az országban." 3 Sokan leírták a környező táj varázslatos hatását is, amely csakugyan festői szépséggel bírt, és a művésztelep életében egyfajta megtartó vonzerőt is gyakorolt az évenkénti rendszerességgel visszatérő festőseregletre. „... az egyik oldalán végtelen rónaságokra nyílik kilátása, másikon szelídvonalú, hatalmas hegyek övezik. Rézsisakos tornyaival, öreg házaival, festői környékével, melyben szelíd lankások vad szépségekkel váltakoznak, méltó azok ecsetjére, kik a természet folyton megújuló erejéhez fordulnak ihletért. Szebb helyek is vannak az országban, semmi kétség, de talán egyik sem ily egyetemes, ily változatos, sokféle motívumot nyújtó. Város és erdő meghitten szorosan egymáshoz tapad." 4 Egy másik visszaemlékezés szerint Nagybánya „álmos, balkánias, a kultúra szelétől eddig teljesen érintetlen kisváros". 5 Genthon István és Ferenczy Valér is a nagyvárosi kultúrával még meg nem rontott vidéket látnak benne, olyan helyet, ami a századelőn oly sok művész álma volt: lehetőség egyfajta kivonulásra a mesterséges kultúrából az eredeti, természetes állapotok közé. Már a század első éveiben a művésztelep híre messze túlnőtt a szűkebb értelemben vett szakmai berkeken. A Hollósy Simon vezette iskola és a nagybányai festők 1896-os és 1899-es sikeres budapesti kiállításai felkavaró hatással vannak a közönségre és a kor hivatalos szemléletét képviselő Képzőművészeti Társulat köré tömörülő alkotókra és kritikusokra is: egyidejűleg támadó és helyeslő, üdvözlő, örömteli fogadtatás képezi az első kiállítások visszhangját.