Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Gál József: Páloskolostor Nagyszakácsiban.

224 GÁL JÓZSEF dőt", szántókat tovább használták, sőt malmot is építettek ott: A két megyei fórum eltiltó parancslevele ellenére... A kolostor erre még magasabb helyen tett panaszt. Amire válaszul Zsigmond király küld egy hiteles konventi és királyi embert (szakácsi Egyed fia Balázst) az ügy kivizsgálására. Ezek a panaszt ismét jogosnak ismerték el.

46 De hogy miként zárult az ügy, arról hallgatnak az iratok. Tény, hogy Zsigmond a szakácsi kisnemesség és nem a kolostor erősödésében volt érdekelt. Ez utóbbi pozíciói a bárói csoportok vetélkedése folytán egyébként is romlottak. Erre következtethetünk abból is, hogy a kolostor az évtizedes per (13871399) végén a zalai konvent előtt a birtok határait rögzítő 1382-es oklevél átírását kéri (másolat az esetre, ha az eredetivel „történnék valami".) Zsigmondhoz írt panaszlevél a fentiek után nem szerepel többé a kolostor-hagyatékában, de majd 2 évtizedig semmilyen ügyben sem. (A placetum regium, a 3 pápa, Húsz János, a Konstanzi zsinat kora ez...) Ami azon tények összegezése, hogy a birtokokat gyűjtögető egyház eretnek mozgalmakat indukált: A halk visszahúzódás tűnt tehát célravezetőbbnek a kolostor érdekvédelme esetében is. E csendes-lét alkalmazkodási kényszere szülhette jogaik biztosításának újabb fokozatát: már nem felfelé, de ellenkező végleten, („consensus") Ugyanis egy súlyos testi sértés két szakácsi szereplőjével egyezkedtek a szerzetesek némi földszerzés reményében. (András pálos remetét László és Bakator unokája, Benedek megverték, megsebesítették „Szent Gál ünnepe előtti szombaton": fájdalomdíja egy darab föld...) Zsigmond alatti gyér gyarapodásuk csak az uralkodó idős korában enyhült, aki 1-2 holdas kisnemesi birtokokat védelmezett velük szemben. Egy hölgy, bizonyos Klára asszony telket és szőlejét hagyta a rendházra, amit az hosszas cserékkel igyezezett az utódok számára kibogozhatatlanná tenni. E teljesen helyi ügyet azonban Budaszentlőrincen, „a rend évi káptalanja diffinitorainak egyeteme" és Lukács generális rendfőnök tanúsítják!... Négy ország pálos rendjeinek, illetve évi közgyűlésének pedig a király sem mond ellent néhány hold földért.

47 Zsigmond unokája V. László alatt ismét „maguk között", egyházon belül igyekeznek jogaikat érvényesíteni. Az évszám elgondolkodtató: 1456... Ekkor 3 oklevél foglalkozik az elhunyt szőcsényi plébános „kisebb Zechen-i szőlője" tulajdonjogával, - János perjel kérésére.

48 Erről először 4 egyházi személy tanúskodik Szőcsényben, majd Gergely létai plébános házánál egészülnek ki a pécsi egyházmegyei klerikus császári közjegyzővel, Balázs „Marczaly-i plébánossal", Miklós Marczaly-i káplánnal, Imre keresztúri, Péter szakácsi, Demeter byzei és Fábián sauli plébánosokkal. A felsoroltak előtt a létai és a szőcsényi plébános, Gergely és György azt vallották, hogy az elhunyt „nemes Maghare-i házában betegágyon fekve..." a kolostorra hagyta a Szőcsény-Léta út mentén lévő kis szőlejét 1456-ban. (Miközben más rendek a török ellen toborozták a népet!) Mátyás uralkodása első felében atyja hagyományait folytatva, a kis- és köznemességre támaszkodott. Tucatnyi szakácsi nemesekkel foglalkozó oklevele ez időből származik a kolostor gyűjteményében. Neve azonban csak kedvence, „Weres György, a királyi szakácsok mestere" kapcsán kerül szóba. Uralkodása második felének politikájában az egyház még hátrébb kerülvén, a kolostor panaszai legfeljebb a nádorig jutottak. A szűken csordogáló adományok egyike 1473-ban született: az adományozó egy nemesi telket adott a kolostornak heti egy miséért és saját lelki üdvéért, amelybe okt. 23-án a „tizenegyezer szűz ünnepe utáni szombaton" iktatták be a kolostort. A jogbiztosítás leleménye vagy kor-szokásos variációk miatt alakult-e így? - két adományozó ismét új fórum előtt végrendelkezett. Dorottya, Demeter özvegye Lőrinc Veszprém egyházmegyei klerikus, császári közjegyző előtt ismételte apósa végakaratát egy Felsődéd-beli föld kolostorra hagyásáról,

49 míg a győri egyházmegye császári közjegyzője papok és tanúk előtt István szentkirályi nemes végóhaját a temetőben rögzítették. Mindkét oklevélből úgy tűnik, hogy a kolostor szerzetesei messze földön ismeretesek voltak. II. Ulászló alatt fellélegzett a rend: Mátyás elhalt híveinek özvegyei adakoznak bőkezűen, s ezekre Zápolyai István nádor, a szepesség örökös ispánja üti rá a pecsétet, illetve iktatja be a kolostort. A gyors gyarapodást a király szakácsi híve, Gondos János késlelteti, miértis a kolostor perjele, Máté pap mindkettőjüket eltiltja a megkívánt örökségtől... A továbbiakban is egyértelmű, hogy a gyengekezű uralkodó alatt egyre távolibb birtokosokkal kerülnek összeütközésbe örökösödési ügyekben. Törvényszerű, hogy ezen összeütközések, perek következtében a kolostor tekintélye zuhan. Perényi Imre nádor (1507) a pálosok kolostorára rontó nemesek, jobbágyok tettének körülményeivel foglalkozik, ahol a terebezdi Parrag Mihályt majdnem agyonverték.

50 A „lendület" azonban ekkor sem tört meg: Enyingi Terek Imre nándorfehérvári bán szőcsényi szőlejét ajándékozta a kolostornak. Végül az Egyház felett álló Bíró elé vitt panaszra (a kolostor perjelének és konventjének kérésére) Miklós veszprémi kanonok, helynöki bíró és ügyhallgató hirdette ki az ítéletet a környék falvaiban, a plébánosok útján: - Akik „vonakodnak a Szt. Domonkos kolostorral szemben fennálló tartozásaikat rendezni, azokat vasár- és ünnepnapon a templomokban ünnepélyes formák közt közösítsék ki" - lelkük üdvösségével fizetve, ha dénárokkal képtelenek... Ám akire a megvalósítás bízatott, haraggal fordult el a nevével viszszaélő szakácsi remetéktől, s a Sorsot küldte fogadalmas szegénységük helyreállítására. Az pedig két kézzel ostorozta az elvakult harácsolókat: A reformáció a világiak kezére jutatta a birtokokat, a török uralom pedig a remete-lét gazdasági, társadalmi bázisát „teremtette újjá"...