Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Varga Éva: „A cseperkekalap” K. Pap János színművei

238 VARGA ÉVA és vidéki értelmiségi (nótárius, tanító, pap) rétegek szerepelnek benne. Gyakori komikus szereplője a cigány, a sírva vigadás napjaira emlékeztetve, amikor a honfibánatban osztozó, s e bánatát oszlató társa volt a magyarnak. A népi alakok életét jóindulatú idealizálással mutatja be. 2. A cselekmény központjában a szentimentális szerelmi bonyodalom áll. Cselekménye egyszerű, ami nem zárja ki a heves, néha végzetes összeütközéseket. 3. Stílusára a tragikus (sokszor áltragikus) és komikus elemek egymásmellettisége a jellemző. 4. Elmaradhatatlan dal-, zene- és táncbetétkellékei a cselekményben magában nem játszanak alapvető szerepet, a hangulati elemek fokozására szolgálnak, jelentőségük nem több, mint szabadabb teret engedni az írónak, hogy a realitástól eltérhessen, s nótás-táncos, idilli jelenetekkel szórakoztassa a közönséget. 5. A színpadi hatás fokozása érdekében gyakran használ etnográfiai elemeket: a népszokások, népviseletek bemutatásával a valóság illúziójával ajándékozza meg a nézőt. A népszínmű sablonos vonásait összegzi az alábbi szellemes idézet is: a népszínmű recipéje: Végy egy tarisznyára való Blahánét, keverd jól össze Vidorral, szórj közéjük különböző népdaloknak csúfolt jódli-nótát, fűszerezd cigánnyal, falusi pappal, zsidóval, daloló néppel. Hagyd az első felvonásban főni, a másodikban főni, a harmadikban kiforrni és vigyázz, hogy a végén nagyon sületlen ne legyen".

28 A népszínművet tudatosan a közönség szélesebb rétegeinek vagy éppen a kisebb igényű közönségnek írták. A Népszínház, ahol a darabokat bemutatták, üzletszínház volt, ennélfogva olyan darabokat mutatott be a kasszasiker reményében, mely a nagyközönség tetszésére számíthatott. A népszínmű, mivel a főváros széles társadalmi rétegeihez kíván szólni, nem dolgozhatott magasabb esztétikai követelményeknek megfelelő hatáseszközökkel, hanem, hogy mindenki találjon benne valami szájízének valót, tarka változatosságra kellett törekednie. A zömében eredetileg német ajkú, bár nyelvében magyarosodó, asszimilálódó budapesti közönség számára könnyen érthető, élvezhető, magyar nyelvű darabokra volt szükség. A fővárosban élő vidéki származású rétegek falusi nosztalgiáját is kielégítette az arisztokratikus Blaha Lujza stilizált falusiassága, melyet a mellékszereplők hitelesebb figurája volt hivatva valódivá tenni. S mivel a jószívű zsidó ember is a népszínművek sztereotip figurája volt, a zsidók is kedvelték. A főváros szórakozni vágyó középrétegeinek ízlésvilága, életszemlélete tükröződik a népszínművekben. Olyan társadalmi rétegeket is színházba csábított, melyeknek társadalmi státusza még kulturális igazolásra szorult. A népszínmű a külváros lakóit is szellemi táplálékkal látta el, mintaképpel és vigasszal szolgált, valamint a „gyökerek" s identitásuk illúziójával ajándékozta meg őket. (A népszínművek világa a külföldiek rólunk alkotott képét is nagyban befolyásolta, de ez a téma külön tanulmány(ok) tárgyát képezi.) VI. Pap János nemcsak hálás közönségnek bizonyult, hanem a műfaj további ápolására is vállalkozott, először mint színész, később mint író. A színészi pálya iránti vágya egy időre kielégítetlen maradt, mivel 1879ben a felvételije a színi akadémiára édesanyja közbenjárása miatt nem sikerült.

29 Hogy a szülői elképzeléseknek eleget tegyen, a csurgói tanítóképzőben folytatta tanulmányait és 1882-ben tanítói oklevelet szerzett. A tanítói pályán nem sok időt töltött el: három évig Ötvöskónyiban, majd Szilvásszentmártonon tanítóskodott. 1885-ben újra Pesten, a Népszínház kóristái közt találjuk. Ezzel a helyzettel ő egyáltalán nem elégedett meg, egy népszínművel rukkolt elő. Rákosi Jenőnek mutatta meg a darabot, az ajánlotta Evva Lajosnak, Evva ígéretet tett az előadásra. Itt volt a lehetőség... De a darabot (Akorcsma)'a Népszínházban nem adták elő, végül a budai Nyári Színkörben került színre a debreceni társulat előadásában. A Népszínház művészei közül Szathmárí Árpád és Szirmai Imre játszott benne. 1886 július 12-én a darab megbukott. De ilyen körülmények között a legjobb színdarab sem számíthatott volna sikerre. Hiszen, még éppen csak hogy nem volt nyári szünet, a Népszínházban operett ment, a Nemzeti drámát adott csupa híres színészekkel. Ugyan ki lett volna olyan naiv és bohó, hogy megnézzen egy kórista által írt, s vidéki színészek által minden előkészítés nélkül előadott, új darabot."

30 A korcsma az 1880-as, 90-es évek népszínműveinek valamennyi kellékét, megszokott fordulatát tartalmazza. A történet - K. Pap János későbbi műveinek történetei ugyancsak - Somogyban játszódik. Egy szegény földműves iszákossága a cselekmény kiindulópontja. Mint megtudjuk, elitta mindenét, már régóta hitelben iszik a helyi kocsmában. A kocsma tulajdonosa természetesen zsidó ember, fog rendesen a krétája, fedezet híján nem hitelez tovább. Már éppen árverezik a házat, amikor a szomszéd falubéli parasztlegény, Sándor, aki az iszákos paraszt lányába beleszeret, megveszi a házat, megkéri a lányt. A dolog ilyen egyszerű lenne, csakhogy Örzsének van már vőlegénye, Ferkó, aki katona és épp ebben a pillanatban tér haza. Sándornak is más lányt szánt az anyja. A féltékenység, a pletykaság félreértést, félreértésre halmoz, csak győzze a szerző elvarrni a szálakat! A falusiak a házvétel mögött Sándor tisztességtelen szándékát sejtik, Örzsét könnyűvérű, pénzért kapható nő gyanújába keverik. Ferkó is hűtlenséggel vádolja a lányt. Sándorra pedig keményen ráparancsol az anyja, hogy Zsófival (aki nem más, mint az anya neveltlánya) kössön házasságot, sőt, még aznap tartsák rneg a kézfogót. Sándor döntésképtelen. Valójában Örzséért lángol, de Zsófit gyermekkora óta szereti,