Somogyi Múzeumok Közleményei 6. (1983)
Wessetzky Vilmos: Thot Majom szobrocskája Somogy megyéből
THOT MAJOM SZOBROCSKÁJA SOMOGY MEGYÉBŐL* Nemcsak történeti események, jeles személyiségek, neves kutatók, köztük kiváló régészek, de egyes értékes régészeti leletek lis érdemesek jubileumi emlékezésre. Ezt a Régészeti és Művészettörténeti Társulat kaposvári tudományos találkozóján azért emeljük ki, mert Somogy megye földjéből kerek 100 év ellőtt került elő egy olyan egyiptomi kultuszemlék, 1 amely önmagában is figyelemre méltó műtárgy, előfordulási helye pedig még értékesebbé teszi. 1883-ban Oiroinál szántás köziben került elő egy 7x8 cm nagyságú, tömör öntésű, bronz majomszobrocska. 2 Az ülő pávián fején holdkorong, a talapzat alatt csapszög van, ami félerősítésre szolgált, és ami ezzel összefüggésben feJa'jánlási kultikus tárgyra utal. Az egyiptomi ikulituszemlékek magyarországi lelőhelyei általában a rómaiak által megszállt területről származnaik. Leggyakoribb előfordulásuk a limes és az összekötő utak mentére esiik. Somogyban — mint erre már régebben rámutattak 3 — a római hódítás útja a Kapós volt. Más alkalommal igyekeztünk azt kimutatni, hogy az egyiptomi kultuszemlékek pannóniai terjesztői elsődlegesen nem a katonaság, hanem a romanizált telepesek, a tisztségviselők, a kereskedők, a gazdagabb libertusoik ikerében keresendők. 4 Egyiptomi kultuszitárgyaík birtoklása önmagában nem szoJgál bizonyítéku l l birtokosának shitvallásárój, azonban a magyarországi Pannóniában a savoriaii szentély megléte olyan kultikus emlékanyag, mint az egyedi kancsó, a balatonszabadi egyiptomi oltár, a scarbantiai Isis-Bubastis oltár, több emlékkő, az Osiris szobrocskák viszonylag nagy száma a kultusz elterjedéséről tanúskodük. Egyiptomi istenszobrokról — és a mi szobrocskanlk esetében bizonyos értelemben erről van szó -, joggal féltételezhető, hogy az Egyiptomba 1 ! származó kuitu szem lék egy Isis-hívő tulajdonában volt. Jelen előadásnak nem lehet célja az egyiptomi állatkuíltusz, illetőleg ezzel kapcsolatban az istenábrázolásoknak néhány szempontból még ma is kérdéseket felvető tárgyalása, csupán szobrocskánk kultikus jelentőségét igyekszünk néhány adattal igazolni. Diiodoros Siculus bizonyára a görög-római közvéleménynek adott hangot, amikor arról szólt, hogy az egyiptomiaknál sajátságos szokások uralkodnak az állatokkal való bánásmódban. Minden mértéken felül tiszteli'k nemcsak az élő, de a holt állatokat is. 5 Egyiptomi részrőil egyetlen irodalmi adat elegendő ennek megerősítésére. A Halottak Könyvéneik 125. fejezete tartalmazza az elhunytnak ún. negatív vallomását az iaető büntetlenségéről. Ez többek közt azt a kijelentést is tartalmazza, ami kevés egykorú kultúrában találja párját: „Nem gyötörtem (kínoztam) egyetlen állatot sem". 6 Az á>!latkultusz eredetének jelentős kérdésében az újabb tudományos irodalom 7 általában egyetért abban, hogy az a totem izmussal nem hozható kapcsolatba. Jellemző ellenben az az egyiptomi világszemlélet, amely szerint minden teremtmény isten gyermekének tekintendő; az állatok uraként is isten szerepel. A természet feletti erőknek - az egy/iptemiiak által elképzelt istenvilágnak a természe'Jben élő ember számára való megszemélyesítése a hozzá legközelebb eső jelenségben, az állatban — esetleg a növényben — testesül meg a legközvetlenebbül. Az ólkori Egyiptomban a hatalmi erők ábrázolása csak a történeti, dinasztikus idők kezdetén jelennek meg emberalakban, az azt megelőző idők oroszlán, bika, sólyom erő-sziimbólumai helyett. Ismeretes a kettő keveredésének művészeti megoldása: emberalak ái'latfejjöl, ill. állat emberfejjel, de megmarad az egyedül álilatformában való ábrázolás is. Ezt tolásuk pl. az Apis bika és a pávián majom esetében. Ez az állategyed az isteni erőknek befogadója, jdl képező je, közvetítője, (inkarnációja, akihez segítségért, közbenjárásért lehet könyörögni, akit bebalzsamoztak és aki Osirisszá válthat halála után akár az ember. Ilyen értelemben tehát nem maga az isten, hanem isteni természetű, a mai, nem * A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 1983. évi kaposvári vándorgyűlésén elhangzott előadás. 1. Archaeológiai Értesítő 10 (1890) 446. 2. A keszthelyi Balaton Múzeum birtokában. Lelt. sz. D. 6083. 3. DARNAY K.: Somogy megye őskora. Magyarország vármegyéi és városai. Somogy vármegye. 353., Kotztur É. : Régészeti Füzetek, Ser. II. 13. sz. Somogy megye régészeti leletkatasztere. 70. U. o. Orci, 104-105. DRAVECZKY В.: Somogy megye régészeti képeskönyve. Somogyi Múzeum, 17. Somogyi Múzeumok Füzetei. 4. VESSETZKY V.: Die ägyptischen Kulte zur Römerzeit in Ungarn. Études Préliminaires aux Religions Orientales dans l'Empire Romain. I. Leiden, 1961. 5. DIODOROS, I. 83-90. 6. V. ö. MAYSTRE CH.: Lés déclarations d'innocence. (1937) 24. 7. HORNUNG, £.: Die Bedeutung des Tieres im alten Ägypen. Studium Generale. 20 (1967) 67 skk. összefoglaló értékelésén kívül v. ö. BRUNNER H.: Verkündigung an Tiere. Fragen an die ägyptische Literatur. (1977) Ï19.
