Somogyi Múzeumok Közleményei 6. (1983)

Múzeumi Krónika 1983. - 1983-ban elhunyt munkatársaink

182 MÚZEUMI KRÓNIKA Együd Árpád 1921-ben született Perőcsényben. Paraszti család szerető gondoskodása nyitotta meg előtte a balassagyarmati gimnáziumba, majd a Testnevelési Főiskolára vezető utat. Diákéveit megszakította a háború, a hadifogság. 1946-ban szerzett diplomát, s lett a patinás csurgói gimnázium tanára. Életútjára döntő hatással volt Molnár István személyisége, a siófoki népfőiskola légköre, innentől fonódik elválaszthatatlanul össze a néptáncmozgalom és a folklárkutatás ügyével. 1960-tól volt a megyei népművelési tanácsadó vezetője. Majd Siófokon tanított, rövid ideig a Kálmán Imre Emlékmúzeum vezetője. 1971-től a Marcali Múzeum igazgatója, 1975-tőil pedig megyei múzeumigazgató helyettese. Több évtizedes előkészület, érlelés és érielődés után megdöbbentő gyorsasággal altkotta meg életének utolsó 10 esztendejében azt a tudományos életművet, amely örökre rangos helyet biztosít számára a magyar néprajzkutatás történetében. Első ízben 1973-ban, a Külső-Somogy nép báliad álról írott tanulmányával lépett a tudomány nyilvánossága elé. Főművét, a Somogy néprajza sorozat első köteteiként 1975-ben kiadott „Somogyi népköltészet" című munkáját fáradhatatlanul követték új és újabb írásai, egészen 1983. augusztus 17-én bekövetkezett haláláig. Munkásságának hivatalos elismerését 2 Szocialista Kultúráért kitüntetés, a Munka Érdemrend arany fokozata és a Pálóczy-Hoirváth Ádám Közművelődési Díj jelentette. Az alkotó ember életútja önként vállalt és so>rs által szabott feladatok, próbatételek sorozata, amely újra és újra a megtett úttal való szembesülésre, számvetésre készteti az embernyi embert. E megméretés azonban mindig csak a majdan teljes pálya egy szűkebb metszetét veheti alapul, többnyire azt is csak bizonyos torzítással, a közelmúlt sikereinek fényében, vagy kudarcainak árnyékában láttatva azt. Holott nem az az igazán fontos, hogy éppen hol tartunk, hanem az, hogy hová érkezünk meg. Egy pálya teljes ívelését akkor érzékelhetjük, ha egyszerre láthatjuk kezdő és végpontját. így áll most előttünk Együd Árpád tragikus hirtelenséggel lezárult pályája. Egy ember fordulatokban és tömésekben, küzdelmekben, sikerekben és munkában gazdag élete, amelyet ő már nem folytat. Ránk hagyta az utolsó napon is lelkes izgalommal és igyekezettel szőtt tervek halál által durván kettészakított szövetét, a kötetek bem, és tanulmányokban, filmen és magnószalagon, kéziratokban és cédulákon megörökített — immár lezárult életművet, és egy olyan ember fájó hiányát, akiből megértő emberség sugárzott, akit ritkán láttunk haragudni, de gyűlölködni soha, aki képtelen volt arra, hogy ne szeresse embertársait, és akit nem lehetett nem szeretni. Lezárt koporsójánál állva mondhatjuk-e: „Sic transit gloria mundi"? Nem! Hiszen nem fürdött ő soha a világ dicsőségében, élete legsikeresebb szakaszaiban is megmaradt annak a mindenki által hozzáférhető Árpi bácsinak, bátyusnak, aki közvetlen egyszerűségével, bölcs derűjével megkötötte szívünket. Az általa fölhalmozott szellemi kincsekkel óriási kontrasztban állt puritán életmódja, amelynek kellékei - egy-egy törött nyelű kiskarnál, vagy az évek során elszíneződött, kopott műanyag pohár - néhány napja még mosolyt csaltak szánk szélére, most pedig kezünkben tartva szívbe markolóon adják vissza drága öreg barátunk keze nyomát, kézfogását. Halála előtt csupán néhány órával tette asztalomra utolsó befejezett tanulmányát, amelyet a múzeum 1984. évi évkönyve számára írt, Vikár Bélának állítva emléket. E tanulmány utolsó mondata ide kívánkozik: „ . . . Hetes nagy szülötte - és az őt segítő nép mindenképpen megérdemli, hogy Vikár 125. születési évfordulóján szeretettel idézzük emlékét, hiszen egybetartoznak, mint a patak a belé folyó erecskékkel együtt." Somogy megye nevében mi sem búcsúzhatunk más gondolat jegyében Árpi bácsitól. Most érezzük igazán, mennyire közel állt hozzánk, s bár nem születése, hanem munkássága, életműve honosította őt Somogyban, méltán éreztük őt teljesen a sajátunknak életében és most is. Élete lezárult, de csak az ő számára. Emlékezetünk élő alakját szeretettel és tisztelettel megőrzi, amíg csak élünk, életmüve pedig annál is sokkal tovább. Nyugodj békében! Szervusz, Árpi bácsi. dr. Mészáros Balázs