Somogyi Múzeumok Közleményei 6. (1983)

Múzeumi Krónika 1983. - 1983-ban elhunyt munkatársaink

MÚZEUMI KRÓNIKA 183 EGYÜD ÁRPÁD 1921-1983 Szeretett drága Árpádom, sokunk atyai barátja! Nem ilyen búcsúba akartunk jönni hozzád, nem az ilyen búcsú énekeit mentetted, rögzítetted évtizedeken keresztül! Telié voltál munkakedvvel és további tervekkel — egyszerre dolgoztál több témában -, úgyszólván elnyűhetetlennek tartottad magad ! Szellemed kész is volt mérkőzni az idővel és anyaggal, a fogyni nem akaró feladatok sűrű sokaságával — de gyarló tested, fáradt szíved nem győzte az iramot. És bekövetkezett, amitől titokban nagyon féltettünk téged, bár komoJyaim hinni nem akartuk, nem mertük. Tisztelettel, csodálattal — és szeretettel, hállávall is figyeltük, nyugtáztuk kezdő lépéseidet a negyvenes évek közepétől; — még több hálával és szeretettel fogadtuk feltáró, rábeszélő segítségedet az ötvenes évek zene- és táincgyűjtésében. Sem Vargyas Lajos, sem a magam Csurgó környéki gyűjtése nem volna ennyire gazdag és sokrétű, ha te nem jársz előttünk és velünk, ha nem vezetsz személyesen a legjobb népművészek otthonába, vagy hozod őket a magadéba. Lehet, hogy a Marosbogátról Csurgóra került Fülöp Ferencet, azután Jankovics Imrét, Kelecz Józsefet, Vas Sándort, a Borbély-családot, Hársékat, meg a szentai Baliékat, Pápáékat, Nyergeséket, a balnási, szabási és kutasi hagyományőrzőket nélküled is megtaláltuk volna - csak jóval későbben, lassabban, nehezebben! Mikor azután — az országban a legelsők között — vásároiltáll saját zsebből saját részedre magnetofont és íilmfelvevőgépet —, magad is közvetlenül álltál be szakszerűen gyűjteni, rögzíteni, menteni a nép szellemi kincseit. Mindennapi munkád — a középiskolai testneveléstanítás, sportvezetés és együttesi munka - mellett hajtottad magadat, idődet, erődet nem kímélve, hogy a somogyi nép szájhagyomány-kultúrájából minél többet ments meg a feledéstől, a nyomtalan eltűnéstől, és tedd újra közkinccsé, nemzeti önismeretünk és önkifejezésünk szerves részévé. És amikor pályát változtatva főhivatású néprajzkutatóvá, folkloristává sikerült lenned, még bámulatosabb lendülettel vetetted magad a munkába. Szinte nem volt nap, hogy valahová ki ne szálltál volna, alig volt település Somogyországban, ahol meg ne fordultál volna. így tudtál alig másfél-két évtized alatt akkora tetemes anyagot, annyiféle műfaj gazdag változatkincsét feltárni, túlszárnyalva a „született somogyi fi", Vikár Béla somogyi gyűjtésének műfaji színképét és mennyiségét. A Somogy néprajza-sorozat kezdő köteteként megjelent Somogyi népköltészet csak harmad át-negyedét villantotta föl anyag ódnak. De miért és hová siettél ily nagyon? Talán, tudat alatt a Te szeretett mestered és atyai barátod, Bálint Sándor professzor után kívánkoztál? Mert az ő váratlan, szerencsétlen halála — jól tudjuk — igen megrendített téged, azóta sem tudtál napirendre térni fölötte. Hozzáteszem: mi sem; és a tiéden sem bírunk; sem pedig Borsai Ilonáén, Békefi Antalién, Pesovár Ferencen. Túl hamar sorakoztatok egymás nyomába. így a mennyei karok egyre gyarapodnak, a földi seregek folyvást fogyatkoznak. Lesz-e vajon mégis folytatód, aki a nyomodba lép, mint te Vikáréba, Gönczi Ferencé be? Aligha. Mert téged nem pótolhat senki. Sem fáradhatatlan kutató-lendületedet, sem derűs, meleg szívedet, sem messzire kisugárzó segítőkészségedet, egyszóval: lényedet! Igen korán hagytál itt bennünket, tál hamar lettünk árvák nélküled. Hosszú hónapokba, vagy talán évekbe is telii

к majd, mire maradéktalanul számbavesszük, fölmérjük, kiismerjük összehordott kincseidet. Szép, nagyszerű, de fájó örökséget hagytál! számunkra. A munkát igyekszünk majd folytatni a tőled tanult lendülettel és hittel, de személyed hiánya, lényed kihunyt sugárzása soha nem hegedő gyászba borít minket. Téged nem lehet elfelejteni ! Drága Árpádunk, nyugodjál békében ! Siófok, 1963. augusztus 23. Olsvai Imre