Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Andrássy Antal: Felderítő és információs jelentések a Kmety hadosztálynál 1849 nyarán.

218 ANDRÁSSY ANTAL ben vette át és rövidesen Görgey egyik legütőképe­sebb magasabb egysége lett. Január 3-án Kmety egységei Téténynél a Wallmoden vasasokba ütköz­tek, akik nemsokkal korábban a móri ütközetben a magukat megadó honvédeket lemészárolták. Most Mezei huszárkapitány százada megritkította soraikat. Innen Kmety szervezetten Promontor (Budafok) felé vonult, majd Görgeyt követte a bányavárosok felé. Kmety, Simon és Lipthay dandárok a derékha­dat Guyon ezredes pedig a hátvédet alkotta. Január 10-én Kmety Léván állomásozott. A kövekező napok­ban Guyont biztosította, majd január 15-én Léváról Báth és Sélmecen át Besztercebányára vonult/ 1 Kmety Léváróil katonáival erőltetett éjjeli menetben vonult. Elindulása előtt tisztigyűlést tartott. Rövid tá­jékoztató után felszólította tisztjeit, hogy aki nem érez elég elszántságot a jövendő veszélyek leküzdésére, az lépjen ki. A későbbiekben ha megfutamodik közülük valaki, azt agyonlöveti. Egyetlen egy tiszt vaillotta be félelmét, akit ott azonnal elmozdított. Az erőltetett menetet az olvadás is nehezítette, mivel az ágyúk vontatását a honvédeknek is segíteni kellett. A rend­kívül gyenge és gyér élelmezés még mindezt tetézte. Január végén a Szepességben Kmety Kronpaohnál elvált a főseregtől, mivel feladatú 1 ! a Szepes-bélai­szoros elfoglalását kapta. Kmetyt 1849 februárjában a Bélai-szoros elfoglalá­sáért ezredesnek nevezték ki, majd Kassára vonulva pihenőben volt. Itt dandárát hadosztállyá szervezték és megkapta a 33-ik és a 2-ik besztercei, később pe­dig a 125-ik honvéd zászlóaljat. 5 Katonáinak harci szellemét, ütőképességét állandóan figyelemmel kí­sérte, és mindent megragadott harci szellemük eme­lésére. Kassától a kápolnai csatáig, azaz február 26-27-ig Kmety minden erejét az alárendelt egysé­geinek a feltöltése, szervezése, az újoncok kiképzése, valamint a terv szerinti visszavonulás, illetve a me­netterv betartása foglalta le. A kápolnai csatában Kmety a sereg balszárnyát képezte. A Dembinski parancsát, hogy hadosztályá­val 07 órakor legyen a kijelölt terepszakaszon, előt­te csak egy órával, 06 órakor vette. Az 5 mérföldes távolság miatt természetes, hogy késett, s amikor megjelent Dembinski már visszavonulóiban volt. Ami­kor öntevékenyen előrenyomult, rövidesen visszapa­rancsolták. Gelidh szerint a parancsokat Bayer ezre­des elszabotálta azzal, hogy este 11 óra helyett a reggeli órákban küldte. 6 A Görgey—Dembinski ellentét idején Kmety Görgey híve, hiszen saját bőrén is tapasztalta a Dembinski vezetés hiányosságait, amely a kápolnai csatában is 4. GELICH Richárd: Magyarország függetlenségi harca 1848-49-ben Budapest én. 2. kötet. 281-314. old. (To­vább: GELICH.) 5. THURZÓ: 114-116. old. 6. GELICH: 2. kötet. 415-425. old. BORÚS József: Denv binsiki fővezérsége és a kápolnai csata. Zrínyi. Bp., 1975. 247-269. old. 7. THURZÓ: 117. old. megmutatkozott. Kmety a tiszafüredi tiszti-összeeskü­véskor Görgey mellett állt, de viszont ő volt az, aki ragaszkodott Kossuth személyes részvételéért a hadi­tanácsban.? Kmety hadosztálya a tavaszi hadjáratban ismét ki­tüntette magát. Április 1-én Gyöngyösön, két nap múlva Hortnál állomásozott, április 6-án pedig az isaszegi csatában vett részt és elsőként öntevékenyen nyomult előre és ütközött meg. 8 Ekkor kitüntette ma­gát és Kossuth is felfigyelt rá, mivel ő korrigálta a Gáspár tábornok által elkövetett taktikai hibát. Még aznap Kmety Kerepesre nyomult. Majd Dunakeszi­nél letáborozott hadosztályával és a jobbszárnyát képezte a Vác-felé előrenyomulást fedező és megté­vesztő Aulich hadtestnek. Miután Kmety a parancsot teljesítette Vácra vonult, ahol pár hétig hadosztályát gyakoroltatta. Ezután a fősereghez igyekezett, ami­kor Esztergomban a parancsot vette, hogy haladék­talanul csatlakozzon Buda ostromához. 9 1849. május 4-én a déli órákban érkezett Kmety hadosztályával Óbudára, amely a VII. hadtest balszárnyát képezte. 10 Palugyay Imre a Kmety alárendeltségébe tartozó egységeket 5 gyalog zászló­aljban, 6 század lovasban és 16 ágyúban számolta. 11 Ekkortájt vette a fennmaradt első jelentést Kmety a Nyugat-Magyarországon elhelyezkedő ellenséges erőről is. (1. sz. dokumentum.) Horváth Károly felde­rítő jelentésében értékes adatokat közölt Kmety vei a Zala, Sopron, illetve a Vas megyében levő császáriak elhelyezkedéséről. A jelentésből számszerű adatokat, felszerelést, valamint a fegyvernemeket is megtud­hatjuk. A címzés szerint Kmetynek Székesfehérváron kellett tartózkodni, viszont tudjuk, hogy ekkor Óbu­dán volt. A budai ostrom első napjaitól kezdve megkülön­böztetett figyelemmel kísérték Kmety ezredes tevé­kenységét. Az ostromló hadtest parancsnokától Gör­geytői] parancsot kapott a vár lövetésére és a vízve­zetéki védsáncok elfoglalására. A személyes bátorsá­gáról ismert Kmety a 10. zászlóalj támadását maga vezette. Amikor megsebesült még másfél napig katonái rohamát irányította. 12 A negyven órai ostrom alatt a 10. zászlóalj személyi állományának 25—30 százalékát vesztette el. A 17 napi ostrom alatt két ellenséges ellentámadást vert vissza, miután május 21-én végső és döntő rohamra vezette egységeit. 13 Buda felszabadításáért a csata után Kmety meg­kapta a katonai érdemjel másodosztályát és Görgey őt bízta meg a kormányzó tájékoztatásával. 14 Ezután parancsot kapott, hogy hadosztályával Szé­kesfehérvárra települjön. Itt mintegy két hétig állo­8. GELICH: 3. kötet. 208-217. old. 9. THURZÓ: 119. old. 10. GELICH: 3. kötet. 286. old. 11. PALUGYAY IMRE: Buda-Pest szabad királyi városok leírása. Pest, 1(892. 95-96. old. 12. THURZÓ: 119. old. 13. GELICH: 3. kötet. 290-J291. old. 14. THURZÓ: 120. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom