Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)
Laczkó András: Zichy Antal az országgyűléseken.
ZICHY ANTAL AZ ORSZÁGGYŰLÉSEKEN 205 más, nagyobb, külső argomentumai is voltak. Arról beszélt, hogy Európának ezen a pontján okvetlenül szükséges egy nagyhatalom, amelyik a nyugati civilizáció és a keleti indolencia (azaz a németség és a szlávizmus) között közvetítő kapocsul és mérséklő elemül szolgáljon. Nézete szerint az a történelmi jog, ami Ausztria fönnállásának egyedüli alapja, ugyanolyan, mint a magyar nemzeté, s így e közösségnek feltétlenül közelebb kell hoznia egymáshoz a két országot. Annál is inkább, mert a forradalmi elvtől, amit Zichy hangsúlyosan elkülönít a szabadság elvétől, mindkét nemzet kevés jót remélhet, önmagát mint a régi iskola növendékét aposztrofálja, amelyik a hajdani oppozícióban is fennhangon tiltakozott az ellen, hogy ők Ausztriától elszakadni akarnának. Nemcsak magyarázatot, mentséget is igyekezett keresni a németek iránti ellenszenvre. Zichyt megelőzően épp Kazinczy Gábor szólalt fel, s a hivatalnok, a zsandár, a fináncőr német fajtájáról oly karakirozó képet rajzolt, hogy sokan ezután lehetetlennek látták, hogy ami német, az jó legyen. Zichy Antal mégis csupán az abszolutizmus, „ama szerencsétlen kormányrendszer koholói és végrehajtói" számára tartana ítélőszéket. Méghozzá Schiller nyomán: „Die Weltgeschichte ist das Weltgerichte!" (Ekként intézve el a közvetlen felelősséget.) Az országgyűlést ebben a „csonka" formájában nem tartotta határozathozatalára illetékesnek. Azt elismerte, hogy a „hatalom" a helyhatósági autonómia elől elhárította az akadályokat, de a teljes országgyűlés útjából nem. Azt tanácsolta, hogy a „tényleges hatalmat" kényszeríteni kell arra, hogy engedményeit kiterjessze mindazokra, akik nélkül csak „csonka" lehet a képviselőház. Okfejtésének summázata, hogy az udvar lépéseket tett, így a magyar nemzetnek is mozdulnia kell: „A tényleges hatalom ország, világ előtt ünnepélyesen kijelenti, hogy nem akar többé tényleges, hanem akar jogos és alkotmányos lenni. Kijelenti azt nemcsak az okt. 20-iki patens által, melynek azon részét, mely régi alkotmányos alapelvünket Corpus Jurisunkból kivett szavakkal, miszerint törvényt hozni, változtatni, megszüntetni csak országgyűlésen lehet, újra kimondja, sőt az osztrák örökös tartományokra is kiterjeszti s ezáltal nemzetünk egy régi óhajtását legalább in thesi teljesíti, nem látom át, miért repudiálnók? Octob. 20-ka a Lajthán túl mindenesetre epochát képez, mit figyelem nélkül nem hagyhatunk. Igaz, hogy a mit kaptak, az árnyéka csak a szabadságnak; igaz, hogy rá illik Aesop meséjének ama jelmondata, melyet Tisza képviselőtársunk idézett; de végre egy tökéletlen alkotmány is jobb mint semmi alkotmány. Ám lássák ők, miként boldogulnak vele, miként fejlesztik tovább azon alapot, melyet Corpus Jurisunk kölcsönözne nékik. De ha mi az oct. 20-ki pátenst, alkotmányos szempontokból, egyáltalában tudomásul nem vesszük, ignorálhatjuk-e az országgyűlésre meghívó királyi levelet? Nem ignorálhatjuk, mert nem ignoráltuk. (. . .) Az országgyűlés egybehívása, a koronázási eskü s diplomának legmagasb helyről történt indítványozása oly tények, melyek mindegyike az eddig követett absolutistikus rendszernek határozott megtagadását s az egyedüli üdvre vezető útra, az alkotmányosság, törvényesség útjára lépés szándokának világos, tiszta, s szerintem visszavonhatatlan kijelentését foglalja magában." Még az ilyen hangnem is kevés volt az országgyűlés munkájának folytatásához. Noha Zichy Antal szavai valóban a közvélemény egy részének óhaját fejezték ki. Bizonyság erre például Fekete Lajos karádi birtokos levele, aki 1860 novemberében azt írta Zichynek, hogy ugyan a hivatali teendők (igali főszolgabírónak nevezték ki — L. A.) ellátásához „erőszakot kellene elkövetnünk lelkiismeretünkön", de szívesen teszi azt, mert ez a haza javát szolgálja. De hivatkozhatunk a bábonyi választó közösség levelére is, amelyik 1861. június 26-án kelt, s eszerint Zichy tevékenységét „hazánk és az emberiség iránti rendületlen" szeretet hatja át. Kifejtik, hogy bárhogyan is fejlődjenek az ország ügyei, ők nyugodtan tekintenek a jövőbe, mert a megye politikai képviselői Somssich Pál és Zichy Antal. 13 A közhangulat ilyetén alakulása ellenére az országgyűlést — mint ismeretes — feloszlatták. Ugyanakkor röviddel később már intézkedtek az újabb követválasztásokról. A Za/a-Somogyí Közlöny 1861. október 1-i számában közölte a királyi leiratot, illetve azt, hogy az előkészületek megtételére összeült a megye 1861. évi bizottmánya. Ennek kiemelése azt a határozott célt takarta, hogy a munka jogfolytonosságát hangsúlyozzák. A folytonosság nyilván 1848-ra visszatekintve nyert értelmet. A követválasztási előkészületekben hamar nyilvánvalóvá vált, hogy elég sokan vannak, akik csak frázisszerűen hivatkoznak múltra, szónoki fogásként, amiből hiányzott a megfelelő tartalom. Ez nemcsak somogyi jelenség volt, mert a Közlöny 1861. október 10-én átvette a Pesti Naplóban közölt szöveget, amelyik szerint: „Több kárt, mint hasznot tesznek azok, kiknél nyilvánvaló a szerepelni és feltűnni vágyás, kik szónoklataikban hirdetik ugyan a hazafiságot, de önfeláldozásra nem képesek, hogy a szónoki viszketegségnek ellenálljanak, midőn a tárgy meg nem kívánja. Az ilyenek nemcsak az időt vesztegettetik, hanem képesek személyes dicsvágy érdekében kockáztatni a legfontosabb közügyeket". A Za/a-Somogyí Közlöny szerkesztőségi cikkben elég élesen kikelt a 13. Idézem: „Tisztelt: Országos Képviselő Úr! — Vettük igen becses küldeményét — azoikat a kis könyvecskéket, melyek arany betűi élértken tanúsítják előttünk Nagyságodnalk hazánlk s az emberiség iránti rendületlen szeretetét. Mi e kis könyvecskéket letettük háziszentélyeink oltárára, hogy legyenek s maradjanak csaik nekünk, s unokainfknaik örök emlékű ereklyéi! — Akárhogy fejlődjenek bár 'ki hazai Juszt, ügyeink — mi nyugodtain, sőt büszkén tekintünk a jövőbe, mert van megyémknek Soimssich Pálja, és Zichy Antalja (. . .) Babonyba. Jún. 26. 861."
