Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Együd Árpád: Népi sportszerű játékok Somogyban

NÉPI SPORTSZERŰ JÁTÉKOK SOMOGYBAN QC a hangsúlyozása. Ezek ellenére mind többen ismerik fel a játékoknak abbéli szerepét, hogy a fentiek fél­oldására, az emberek egymáshoz közelítésére, a kö­zösségi szellem fokozására alkalmas tényező. Talán még sem olyan kétségbeejtő a helyzet, csak rá kell döbbenteni társadalmunk illetékeseit arra, hogy a játék fölött nem múlt el az idő, az emberiség lélek­és érzelemszürkülése még megakadályozható. A technika és civilizáció forradalmi korszakában érdemes azokhoz a tényezőkhöz fordulni, amelyek az ártalmakkal szemben segédkezet nyújthatnak az em­beri lélek önmagára találására - és ezek közé tarto­zik a játék is, amely a legősibb társadalmak (szinkre­tikus) kultúrájától kezdve a mindenkori struktúrák szerves alkotó eleme volt. Miért ne élnénk éppen ma ennek a teremtő-formáló erőnek hatáslehetőségei­vel? A népi játékok mindenki számára valók: legyen az élsportoló, kiránduiló, turista, üdülő stb. Talán felesleges bizonygatnunk a játékok (bárhol is való alkalmazása után) azon hatását, ami az alap­vető fizikai képességek és lelki készségek intenzív fejlesztését szolgáilja: általános ügyesség, mozgé­konyság, leleményesség, erő, állóképesség, ruga­nyosság, gyorsaság stb. Elsősorban gondolunk itt a közösségben végzett játékélmény érzelmi, értelmi mo­tivációira is, amelyek feltétlen örömöt, megelégedést, megnyugvást, gyakori sikerélményt stb. nyújtanak, egyszóval hozzájárulhatnak a játékok ahhoz, amit a köznapi életben is igényelnie kell a mindennap em­berének (kellemes megelégedettség, harmónia, az egyéniség, jellem sokrétű fejlesztése). A játék ősidőktől fogva jelentős szereppel bírt a közösségi életben - mint már említettük fentebb is -, tehát szocialista társadalmunk összérdekeí is megkívánják, hogy beépítsük újra életünk vérkerin­gésébe. A játéknak megvan az a behozhatatlan elő­nye, hogy egyszerre képes alakítani a társadalom egyedeit, s ezen keresztül az egész társadalmi maga­tartást befolyásolni képes tényező. Vannak olyan já­tékok, melyekben az egyéni, szubjektív elem dominál ugyan, de ennek az egyént fejlesztő munkának kol­lektív érvényű és értékű vonatkozásai tagadhatatla­nok. Legtöbb játékunk azoban csoport-, csapatjáték, amelyeknél meg éppen lehetetlen a játékszabályok általános, közösségre vonatkozó reguláinak be nem tartása, hiszen a játék fegyelmező, szabálypredeszti­nálta erejének figyelmen kívül hagyása nemcsak az egyént tenné lehetetlenné, de megbontaná a közös ügy célkitűzéseinek megvalósítását, s ezt pedig sem a gyermeki, sem a felnőtt közösség sosem tűrte el. Amiként beszélni szokás a magyar anyanyelvi, ze­nei nyelv stb. tudatos ápolásáról, ugyanígy említhet­jük ezek mellett a sajátos etnikumjelző „mozgás­nyelv" kialakításának, általánossá tételének fontos­ságát, pedagógiai szerepét mind a szöveges-énekes­mondókás-mozgásos játékok esetében, mind pedig a népi sportszerű játékokkal kapcsolatosan. Ezt — ter­mészetesen - már a legkisebb korban kell elkezdeni, tudatosan irányítani, s kornak megfelelően „adagol­ni", így nem lesz idegen a felnövekvő nemzedék szá­mára semmiféle népi játék. Nem volt véletlen, hogy a paraszti életre nevelés már a bölcsőben megkezdő­dött - játékos formában -, családi keretek között. Ennek a szabályokba nem foglalt, de tudatos célza­tosságnak hatása a későbbi felnőtt kor társadalmá­ban, szokásrendjében olyan értékmérő tényezővé vált, ami nélkül szinte elképzelhetetlen lett volna a nép­élet teljessége. Erre természetesen a mai családi körülmények alig-alig (vagy csak nagy ritkán) adnak lehetőséget, hiszen a megváltozott gazdasági-társadalmi szituá­cióban a családi nevelés, a régi hagyományrend föl­bomlásával, a műveltségelemek szerepe, irányultsága is megváltozott. Ez azonban egyáltalán nem jelent olyan értelmű ellentmondást, hogy a hasznosítható tényezőket - a megfelelő helyen, módon — ne te­gyük életünk tartalmává. Amiként a mindenkori tár­sadalmi változások maguk után vonták azoknak min­denfajta felépítményét, úgy ezek a játékok is válto­záson mentek keresztül korszakonként. Lényegüket, szerepüket, hatásukat azonban sosem vesztették el. Ha figyelemmel kísérjük csupán az említett Gönczi­féle gyűjtés anyagát, az ő időszakától — e viszonylag rövid idő alatt is —, azt tapasztalhatjuk, hogy egyes játékformáink eltérnek, módosultak már azóta is; né­mely esetben szimplábbak, mások színesebbek lettek vagy éppen kontaminálódtak. Arra is találtunk gya­kori példát, hogy ugyanazt a játékot egyazon he­lyen másként nevezik, illetve mást értenek alatta, mint régebben. Az alább közölt játékok között többet találtunk, amelyeket a téli falusi estéken — más szórakozás nem lévén - unaloműzésként, szórakozásként mind a kis­gyerekek, mind a felnőttek együtt (néha külön is) játszották. A kicsik játékába szívesen kapcsolódtak be az idősebb testvérek, szomszéd gyermekek is. Ezek az egyszerű játékok azért is válhattak nép­szerűvé, mert előállításukhoz nem kellett különösebb anyag, szerszám stb. Egy bicska, dió, szilva, alma vagy egyéb gyümölcs minden parasztházban, cseléd­házban akadt. Néhány közülük ma is előforduló szó­rakozási forma — különösen archaikusabb vagy elha­nyagoltabb vidékeken, falvakban —, amit főleg a ki­csinyek számára használnak ügyességük, leleményes­ségük, találékonyságuk fejlesztésére, s főleg felvidí­tásukra. Az alábbi típusú játékot (pl. Csökölyben) többnyi­re a karácsony előtti estéken játszották mogyoróval, dióval, aszalt szilvával. Az időpontnak meg volt a maga alkalmi szerepe, célja. Ugyanis a következő ünnepekhez, jelentősebb névnapokhoz ajándékként szolgáltak a különböző gyümölcsök a köszöntő gye­rekek számára. Az egyes, más típusú játékainknál is említhetnénk hasonló aktualitást, másoknál az életben hasznosít­ható praktikus alkalmazást, ismét másoknál a játé­kok alkalmával szerzett képességek kiaknázását vagy éppen a szerszámoknak a gyakorlati életben való praktikus felhasználását (pl. pásztorbot felhasználása nyájőrzés közben, a célzókészség hasznossága stb.),

Next

/
Oldalképek
Tartalom