Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)
Együd Árpád: Népi sportszerű játékok Somogyban
Qfi EGYÜD ÁRPÁD Jelen dolgozatunkban végre közzétehetünk egy csokrot azokból a sportjátékokból, melyeket akarvaakaratlan eddig mellőznünk kellett bizonyos okoknál fogva. A felsorolás természetesen nem lehet teljes; ennek ellenére néhány játéktípusnál több változatot is ismertetünk értékes hatásai miatt. Felsorolt játékaink kisebb része elsősorban a szórakozást, szórakozva történő sportolást, mozgásigény kielégítését szolgálta, többsége azonban hasznosítható a különféle korosztályú tanuilók számára, továbbá az iskolán kívüli foglalkozások, kirándulások, fesztiválok, többféle szakköri foglalkozás és egyéb közösségi alkalmakra. Egyszóval testi-lelki felüdülés mindenki számára, aki szeret játszani. Már pedig az emberiség ősidőktől fogva mindig élt a sport, a játék nevelő erejével. Legutóbbi kiskötetünkben 12 is arról tettünk említést, hogy: mintha a „homo ludens" éppen játszani felejtett volna el!?, pedig egykor ez segítette őt emberré formálni; nem szabad engednünk, hogy a „homo sapiens" felhagyjon „!udens"-voltával ! — Igaz, a fejlődés sok hatásos sportjátékot teremtett a különböző korszakokban, amelyek értékét nem vitatjuk, de esetünkben nem szembeállításról van szó, hanem az egymást segítés eredményes, hatásos lehetőségeiről, s esetenként szükségességéről. A mai versenysport nem zárja ki, sőt igényli a játékos sportformák alkalmazását, amit az is bizonyít, hogy mind többen alkalmaznak edzéseken régi, népi vagy éppen újonnan „kitalált" mozgásformákat. Itt hadd tegyük hozzá: a népek már évezredek óta „kitalálták" a legkülönfélébb játékformákat, csak korszerű életvitelünkhöz alkalmazotton haszná'ljuk fel. Ezért is adjuk meg az eredeti népi játékok mellett azoknak olyan változatait, modulált formáit, amelyeket részben már maga a nép is csiszolt-alakított évszázadok során. A szakemberek, tanárok maguk is módosíthatnak a jelenben is, a célkitűzéseknek megfelelően (kor, nem, vaaiamint hely, körülmény, továbbá sportági szempontok szerint stb.). A fentiekkel kapcsolatosan elmondjuk, hogy a játékoknak az egykori (nem is nagyon távoli) népéletben betöltött szerepéről sokat nem kívánunk szóilni, azt azonban meg kell említenünk ismételt hangsúlyozással, hogy társadalmi, pedagógiai szerepe és jelentősége mindig fontos volt, s nem csupán az üres szórakozás mechanizmusának folyamatában keresendő értéke. Egyes játékváltozatok és -típusok ténylegesen sportteljesítmény értékűek, mások szórakoztatva előkészítő tényezői voltak a fiatalság számára; a paraszti életre való nevelést, felkészítést szolgálták. Általában elmondhatjuk, hogy a játékok alkalmasak voltak arra, hogy az életnehézségek elviseléséhez is fontos alapvető testi és lelki adottságok fejlesztésével, akarati, érzelmi, jellembeli motívumok kibontakoztatásával, azok erősítésével hozzájárultak a fiatalok (s gyakran a felnőttek) társadalomban betöltött szerepének előkészítéséhez. Népi játékaink éppoly értékes élettartozékai voltak az élet egészének, mint a népdal, néptánc, népszokások, viselet, világi és szakrális egyéb hagyomány, amely nélkül elképzelhetetlen volt nemcsak a falusi-tanyasi, de gyakran a kisvárosi élet is. E téren történt múltba tekintésünk a hagyomány korszerű újraébresztése-éltetése is akar lenni, mai modern viszonyaink közepette. Nélkülük színtelenebb, szegényesebb lenne mind a gyermekek, mind a felnőttek, s az egész társadalmunk élete; mint ahogy színeveszett helyenként, alkalmanként szép magyar nyelvünk-beszédünk, vigalmaink, társas létünk is. Ennek oka, hogy rosszul vagy nem is élünk azokkal a kikristályosodott formákkal, kultúrtértékekkel, amelyek ,,egy az egyben" vagy átértékelve kínálkoznak életünk szebbé tételére. (Pedig vannak előttünk világraszóló klasszikus példák más területről is!) Megyei (központi) megítélés szerint is nagy szükség van a népi sportjátékokra, amelyek a legkisebb kortó)! a felnőttkorig egyaránt hasznosíthatók gyakorlati szempontból. Ma már túlhaladott az a régi hamis teória, hogy nincs szükség a régi-,,ósdi", gyermeteg szórakozásokra, „együgyű" játékokra. Éppen nem erről van szó, hanem arról a valóságos felismerésről, hogy a népiség és modernség nem egymásnak ellentmondó jelenségek. Éppen egymásnak szükséges kiegészítői a társadalom számtalan terrénumán. Tegyük hozzá, hogy múltismeret nélküli nincs nemzeti tudat, s enélkül pedig nem becsülhetjük más népek értékeit sem. Ehhez a kérdéshez pedig hozzá tartozik a népélet ismerete, beleértve a gyermekélet minden vonatkozását is. Mind, amiről szóltam, kultúrhistóriailag értékelhető valóság, mely a múlt üzenetét küldi a ma számára. Ennek az információnak tudomásul való nem vétele társadalmi tudatunk és gyermekeink ellen való vétek lenne. A paraszti kultúra mindenestül demokratikus, a közösség teremtő-alkotó-formáló ereje alkotta. így vagyunk valahogyan a gyermekjátékokkal is, amelyeknek helye van szocialista viszonyaink közepette is, sőt: valójában csak itt újulhat meg! Ehhez mi adunk segítséget, teremtő erejükkel alkalmazzák azok is ezeket a játékokat, akiknek szántuk: nevelők, vezetők, sportolók, kis- és nagyközösségek stb. Sokféle alkalmat, lehetőséget sorolunk fel, ahol a sportszerű játékokat felhasználhatják mind az iskolák, mind azok a közösségek, amelyek élni kívánnak a játékok szórakozva nevelő erejével. Tehát: nem korlátozódik alkalmazásuk kizárólag a különböző iskolai foglalkozásokra, versenysportokra. Bár - mint mondottuk — mindenütt kitűnően felhasználhatók. Gyakorta hallottam testnevelőktől, hogy ezt vagy azt a sportot nem kedveli a fiatalság nagyobbik része; kiveszett az ifjúságból a sportolási kedv; hiányzik a mozgásigény stb. Hasonlókat még más egyéb fórumokon, szakkörökben, közösségekben is hallani, de gyakori társadalmi vonatkozásban — a sporttal, játékkal kapcsolatosan is - az ún. elidegenedésnek 12. EGYÜD: i. m. Bevezető.
