Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Recenzió - Együd Árpád: Bálint S., Karácsony, húsvét, pünkösd. Ortutay Gy.-Kriza I., Magyar népballadák. Scheiber S., Folklór és tárgytörténet I-II.

538 RECENZIÓ leány), A pogány király lánya (Szép Júlia), továbbá balladás hősénekek (Kerekes Izsák, Szilágyi és Hagymási) stb. típusok sok-sok változata; a vígballadák közül A csudahalott (Görög Ilona), A szeretet próbája (Sári mérges kígyó), A házasuló királyfi (Egyszer egy királyfi . . .). Ezenkívül románcok és ún. legendaballadák szép példái sorakoznak még fel: A szálláskereső Jézus (Veronika asszony), a Három árva (Diófának három ága). (Az összesét sem itt, sem más rétegeknél nem sorolhatjuk fel.) A balladás dalok közül is megemlítünk néhányat: A hűség próbája (Szegény árva leány), A pávás lány (Egy szép leány . . .), A virágok vetélkedése (A szép rózsavirág) stb. Az új stílusú rétegből is kiragadunk néhány közismertebb példát. A betyárballadák és balladás dalok közül országosan is igen elterjedtek az alábbiak: Angyal Bandi, Vidrócki, Bogár Imre, Fábián Pista, Rózsa Sándor, Csali (Cseli) Pista, Nádi Jancsi, Sobri Jóska, Juhász András stb. A tipikusan új stílusú balladák között szerepellnek: A báró Hánya (Szemeire báró leánya), Szűcs Maris (Szűcs Marcsa), A gyermekgyilkos leányanya (Szabó Vilma), a Farkas Julcsa néven ismert ballada stb. (Mellékesen hadd jegyezzem meg, hogy örömünkre szolgált Kriza Ildikó figyelmessége, ami Somoggyal kapcsolatban nyilvánult meg válogatása során, s így kerülhetett be ebbe a reprezentatív kötetbe több ballada hagyományőrző megyénkből.) A nagy mennyiségű példák sorát az alapos Jegyzetek követi, ahol az egyes rétegekhez tartozó típusokat rövid-tömör ismertetés mutatja be. Ezek után találjuk a Szójegyzéket, amelyben közel 170 tájszóval ismerkedhetünk meg. Az Utószóban Ortutay professzor ad egy tanulmányszámba menő alapos ismertetést, amit egyaránt forgathat a szakérdeklődő és a népköltést kedvelő olvasó. Ez az összefoglalás érinti a balladakutatás kezdeteit, módszereinek problémáit, az irodalomtörténeti vonatkozások problémáját; kitér az ún. Vadrózsa-pörre, a múlt századi „nagyok" (Gyulai, Greguss, Arany) szerepére, a kutatás tisztaságára és a balladahamisításokra egyaránt. Szó esik egyes teoretikusok elméletének ismertetéséről, az elmélet és a gyakorlat viszonyáról, a műfajiság értelmezésének problematikájáról, a ballada anyagának kortörténeti rétegeződéséről, társadalmi hátteréről — mindezt klasszikus példák során illusztrálva. Az Utószó hat fejezetrészből áll; azt mondhatjuk, hogy alig van olyan, a balladát érintő kérdés, amivel ne foglalkozna. A könyv vége felé találjuk az alapos Forrásjegyzéket, amely ugyancsak az Utószó fejezet részeként van feltüntetve (bizonyára nyomdai hibának könyvelendő el, mivel semmi sem indokolja, hogy a bevezető szerepét betöltő Utószó alatt a Forrásjegyzék is szerepeljen, hiszen akkor az egyéb struktúrákat is ide lehetne sorolni). A kötet a Betűrendes mutatóval, majd a Tartalom mutatóval fejeződik be. Különösen azoknak ajánljuk a kötetet, akik akár hivatásosan, akár amatőr módon tolmácsolják a népköltészet remekeit. Vegyék kezükbe a szavalóversenyek szereplői, a művészeti szemlék irodalmi színpadai, színjátszói is, hogy minél több váljék közértékké népköltészetünk remekei közül. Együd Árpád Scheiber Sándor: Folklór és tárgyftörténet I-M, Bp. 1977. 2., bővített 'kiadás Nem túlzás kijelenteni, hogy Sc'heiber professzor kétkötetes összegező műve méltán aratott világsikert (mind világi, mind szakrális körökben). Az első kiadás néhány hét alatt elkelt, s már ez is sejtetni engedte, hogy a széles tárgyi és nyelvi ismerettel rendelkező tudós hamarosan újabb és bővített anyaggal lepi meg érdeklődő olvasóit, s a szaktudomány embereit egyaránt. Rövid recenziónk ez újabb kiadványról szól, ami — természetesen — nem lehet teljes értékű ismertetés, értékelés, csupán a leglényegesebb motívumokra hívjuk fel a figyelmet. Az első kötetet 166, eredeti alapján készült illusztrációk (legtöbb közülük csak itt látható az olvasó számára); a második kötetet - Tárgytörténet — 31 bel- és külföldi képek teszik még színesebbé, értékesebbé, amelyek két helyen is megtalálhatók a kötetekben: szövegközi oldalakon és a kötet végén levő képjegyzékben (adatolva). A könyv értékei közé tartozik, hogy lábjegyzetei az egyes résztémák forrásadataira utalva elénk tárja a világirodalom eddig megjelent anyagát, tudományos feldolgozásait, valamint a kötet eredeti lelőhelyeire történő útbaigazítása is az alaposságra, jól szerkesztettségre mutat. Hasonlót mondhatunk a második kötet főszövegei után közölt „Bibliográfiai kísérlet" rövid, de annál értékesebb adataira, ahol is a Biblia témáinak az egyes magyar költőkre és írókra tett hatását mutatja ki a szerző 1945-1973ig. Ugyancsak a második kötet végén találjuk (Dán Róbert tollából) Scheiber Sándor irodalmi munkásságának bibliográfiai kimutatását 1933-tól kezdve; szinte fantasztikusnak látszó tanulmánymennyiségről van szó, szám szerint több mint 1200-ról. Ezekkel párhuzamosan mégis azt kell mondanunk, hogy e kétkötetes munka legfőbb erényei elsősorban nem az eddig felsoroltak. Mind a Folklór, mind a Tárgytörténet olyan szintézisben adja a zsidó (s egyéb keleti kultúrák) és a keresztény műveltség sokrétű elemeinek összefüggéseit, genetikai kapcsolatait, interetnikus vonatkozásait, amely meggyőzően bizonyítja Scheiber közel négy évtizedes munkásságának nélkülözhetetlen voltát és kultúrhistóriai szerepét. A biblikus, aggádikus irodalomnak és folklórnak — népek közötti relációban — olyan reális megvilágítását adja, amiből mind a magyar, mind az egyetemes etnográfia nagy haszonnal meríthet. Ezt bizonyítja többek között az első kötet borítójának széljegyzetsora is: „A munka I. kötete folklorisztikus dolgozatokat tartalmaz bibliai témákról, középkori meseelemekről, szólásokról". A második kötetnél ezt olvashatjuk: „A munka II. kötete Keletre mutató tárgy történeti motívumokkal foglalkozik. így kerülnek sorra többek között Sztárai, Bornemissza, a szombatos énekszerzők, Garay, Petőfi, Arany, Mikszáth, Kiss József, Ady, Juhász Gyula, József Attila". E vázlatszerű ismertetés után hadd tegyek említést még a két kötet minőségi, esztétikai, strukturális és nyomdatechnikai kivitelezéséről is, amely méltó formát—keretet ad a belső kvalitásnak. E néhány soros ismertetés nem tud több lenni, mint figyelemfelhívás olyan munkára, életműre, amely hézagpótló és forrásértékű mindenki számára. Együd Árpád