Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Képzőművészet - Síj Béla: Gulácsy Lajos művei a Somogyi Képtár gyűjteményében I. (Az álomkép című ceruzarajz)

GULÁCSY LAJOS MŰVEI A SOMOGYI KÉPTÁR GYŰJTEMÉNYÉBEN I. 447 Az álomra vagy az álmodozásra utaló képcímei közt akad olyan, amelyet valóban költőtől vett át: Őszi alkony álma (D'Annunzio), s persze még több olyan, amely egyedül az ő gondolata volt: Álom egy kora keresztény templomról; Álom a háborúról; Álomtánc. Olykor az álom szó nem is szerepelt a címben, s a cím mégis megsejteti, hogy a mondanivaló valamiképp összefügg az álomszerű, álmodozó ábrándozással. Az ilyen címek, mint Egy különös kis város, ahol csöndes, jámbor polgárok laknak, avagy A púpos vénkisasszony régi emlékeit meséli Herbertnek, magára az „emlékező" alkotói magatartásra is utalnak, s elárulják, hogy mesterük mennyire szerette az álmodozó emlékezést. Néha arra kell gondolnunk, hogy maguk ezek az emlékezések voltak a „modelljei". Szívesen élte bele magát a régebbi korok embereinek életébe. Ezt mutatják az olyan képcímek, mint az 1805-ben a Lago di Garda fölött — ez Napóleon korát idézte —, vagy az Édeskés délután egy régi kertben, amely mögött a festmény a rokokó idők észak-itáliai kertjeinek szépségét és a bennük egykor dívó gáláns életet jelenítette meg. Igaz, Gulácsy is csak valóságos tapasztalatok és ismeretek, s átélt élmények által teremtett kapcsolatot az elmúlt korokkal, de a múltba álmodás nosztaligája és készsége nélkül soha sem születhettek volna meg sajátos történetiséget sugalló alkotásai. Az álom és valóság kettősségének gyakori megjelenésével magyarázhatjuk, hogy képein és azok címében annyiszor szembeállította egymással az életet és a halált, s a viruló élet mellett mindig meg tudta éreztetni a tragikus elmúlás érzését is. A szerelem és halál nemcsak egyetlen képcíme, gyakran visszatérő motívum összegeződik benne. Az emberi szív áradó érzelmeinek feltárásakor nagy vonzalommal figyelte a zenei kifejezés lehetőségeit. Nemcsak olyképpen, hogy a zenének az anyaghoz kevéssé kötött, szellemi természetére emlékeztető - oldott, átszellemített — festőiséget teremtett magának a kiteljesedés felé vezető útján, hanem úgy is, hogy festményeinek, rajzainak már a címében is — pályakezdő évei óta mindig - utalt a zenére, a dalra és dal keltette képzetekre: Dal a rózsatőről; Dal a szabadban ; Elhangzott dal régi fényről, szerelemről; Szomorú őszi dal. E címek nemcsak líraian szépek, hanem egyúttal megmutatják, hogy a velük jelölt képeken az ember legbelsejéből fakadó érzelmek és a külső természet erői között szoros az egység. Ebben az oldott, szinte „anyagtalan" lírai festőiségben okvetlenül szerepe volt az álomszerű felszabadul t ságnak, amikor a művész érzékelése mentesült a dolgok tárgyszerű kötelmei alól, s pusztán álmodozó képzelete segítségével is kereshette volna mondanivalóit és kifejezőeszközeit. Tehát az Álomkép már a címében is rámutat Gulácsy alkotó lelkületének egyik nagyon fontos — bár korántsem egyedüli sajátosságára. AZ ÁLOMKÉP TARTALMI ÉS FORMAI ELEMZÉSE A képmező középpontjában, magasan a látóhatár fölött Gulácsy alakja halad, kezében afféle „Ariadné fonalat" látunk, amelynek segítségével tájékozódni lehet az élet bonyodalmai között. A mögötte haladó alakok közt az a fiatal nő a legrokonszenvesebb, aki akár az ihlető múzsa is lehet. E nő mellett és mögött a halál alakja tűnik fel, sarlóval a kezében. A szerelem és a halál közös gondolata tehát itt is helyet kapott. A legfurcsább a kép előterében levő alak: valószínűleg démon, a kifürkészhetetlen és rosszindulatú erők megszemélyesítője. Az anatómiai hibák, az elrajzolások rajta a legnyilvánvalóbbak. Előrenyújtott karja idegesítően hosszú, igaz persze, hogy azoknak a titokzatos démoni erőknek a hatalma is nagy, amelyektől a művész már fiatalon félt, s amelyek a nélkülözéseknek, bizonytalanságoknak, keresztutaknak, jövőtlenség érzésének és betegségeknek a formájában oly sokszor megjelennek majd életében. Még a rajz alsó szélén feltűnő fegyverekben is valami baljóslatú mondanivalót sejthetünk, hiszen utalhatnak a háborúra, s mint ismeretes, Gulácsy egészsége épp az első világháború kitörésekor omlott össze. Ezenkívül már az első itáliai útjától kezdve szinte szüntelenül tartania kellett a katonai szolgálattól. Erre leveleiben sok megjegyzést találunk. Tehát nagyon is meglehet, hogy a látszatra hibás forma voltaképp őszintén tárja fel a több értelmezést is elbíró mondanivalót. A rajz hátterében néhány alak mintha a földműveléssel összefüggő kézi-fizikai munkát végezne, s a láthatár vége előtt gyárkémények füstje száll. Elképzelhető, hogy az utóbbiakkal az idejét múlt és röghöz tapadt fél-feudális társ a da'Imii viszonyokat és az egyre nyomasztóbb kapitalista világot akarta jelképezni. A fél-feudális erők a pénzt, a profitot hajszoló gépipari, tőkés termelés képviselőivel összefonódva sok életrevaló művészi igyekezetet és eredményt elnyomtak vagy megbénítottak, főleg oliyat, amely Gulácsynák és a hozzá hasonló alkotóknak, például Juhász Gyulának a munkásságában a századforduló után sarjadt ki. A kép figurái és Gulácsy alakja mögött tágas, szabad tájat láthatunk, de a természet és az ember közül az emberen van a nagyobb hangsúly. A természet inkább csak jelzésszerűen van jelen. A légköri hatásokat, a párás levegőt, a fény-árnyékot, amely az impresszionizmusnak és naturalizmusnak jellemzője volt, Gulácsy elhagyta a rajzán. A természetnek nem anynyira az optikai vagy fizikai vonásait kereste, hanem inkább azt, amit belőle a jelképek révén megismerhetett. Akadémikus jellegű ismereteknek nincs nyomuk a rajzon. De nemcsak a formai megoldás tér el a „természetes", >a spontán, az addig valamennyire megszokott látástól, hanem - mint tapasztaltuk - nyugtalanítóan titokzatos és sejtelmes már maga a mondonivaló is. Új érzések, új hangulatok, új meglátások, a világhoz való új viszonyulás öltenek testet benne. E mondanivaló szimbólumok segítségével jelenítődik meg. Nos, így jellemezhetnénk e rajzot, ha általa-