Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Irodalom - Szíjártó István: Adalékok Sipos Gyula költői pályájának jobb megismeréséhez.
ADALÉKOK SIPOS GYULA KÖLTŐI PÁLYÁJÁNAK JOBB MEGISMERÉSÉHEZ 427 tatják, hogy a dolgozó rétegek fiaiból hánynak sikerült az egyetemre kerülni, sokszor hallottuk már azt a megállapítást, amely szerint az ország lakosságának 75%-a az egyetemeken csak 25%-ban van képviselve. És manapság mégis egyre gyakrabban hallunk parasztszármazású egyetemi hallgatókról, a dolgozók soraiból kikerült műveÜt emberekről. Hogy olyan gyakran haMunk róluk, annak talán nem is annyira az az oka, mintha az ő számuk annyira megnövekedett volna, hanem inkább szerepük növekedett az idő járásával, hangjuk, magatartásuk lett ön tudatosabb. Ez az öntudatos magatartás hozza őket ide a Parasztszövetségbe is. Egymásután jönnek: fiúk, lányok. Némelyik már helyzetének megfelelő városi ruhában, a másik még falusias külsővel. Az egyik orvos, a másik mérnök, a harmadik talán mezőgazda lesz néhány év múlva, és most idejönnek, hogy egymás között megtárgyalják azt, amire <az egyetem nem tanítja meg az embert. . ." A szakosztály fiatal vezetője elmondta, hogy céljuk kettős: „egyrészt a paraszti származású főiskolás fiatalságot gyűjtik össze, számukra a'kiarjá'k megkönnyíteni, hogy a néphez való hűségükben megmaradjanak, és munkájukkal előbbrevigyék a dolgozó parasztság ügyét. Másrészt a szakosztály azt akarja elérni, hogy ez a fiatalság közvetlenül is részt vegyen abban a munkában, amelyet a Szövetség a parasztság társadalmi öntudatosodásában, művelésében és gazdasági megerősödésében végez. A szakosztály tagjait származásuk és öntudatuk a parasztsághoz köti, ugyanakkor városban élésük a városi dolgozókkal hozza összeköttetésbe. Helyzeténél fogva különösen fontos feladatának tartja tehát a szakosztály, hogy a falusi és városi dolgozók ellentéteinek megszüntetésén és áthidalásán munkálkodjék. Történelmi példák ismeretében tudja azt, hogy az ország haladására nézve miiyen veszélyeket rejt magában a két dolgozó réteg torzsalkodása és egymás ellen való kijátszása . . ." 56 A különböző termelési tájkultúrák gyűjtőhelyének szánt élő skanzen témája egy emberöltő múltán is izgalmas, s nem pusztán a tárgyi és szellemi néprajz rajongói számára szolgál fontos tanulságokkal. Sipos Gyula a Kis Újságban tette közzé a Györffy István Népfőiskola erre vonatkozó elgondolását. „Svédországban és Finnországban a főváros közvetlen közelében hatalmas szabadtéri múzeum van: az úgynevezett Skanzen. Itt gyűjtötték össze mindazt, amit a népi kultúra évszázadokon keresztül kitermelt. Teljes parasztudvarok vannak itt gazdasági felszerelésekkel, használati tárgyakkal, és mindegyik valamelyik vidéknek jellegzetes kultúráját, népi sajátosságát mutatja meg. Mutc':ja a múltat: a régi gémeskutat, faháncscsall foltozott ólakat, faragott edényeket és szerszámokat. A múlt ide szorult vissza a múzeumba, a Skanzenbe, mert a finn parasztok nagy része ma már vízvezetéket, motoros szivattyút használ, modern szerszámokat, és az ősi közlekedési módok helyett telefonon beszélget távoli ismerőseivel. A múlt. ••*.+.; Nálunk is felmerült már a terv, egy magyar Skanzen létesítésének a terve, össze kellene gyűjteni a különböző jellegzetes magyar tájak faragásait, hímzéseit, építkezését, szerszámait, és berendezni ezekkel egy olyan telepet, ahol a különböző magyar tájkultúrák mind képviselve vannak. Ez volt a terv, mely a múltra vonatkozott. De tudjuk jól, hogy a kultúra élő valami és azt is, hogy nemcsak a művészetek tartoznak ez alá a fogalom alá. Sokat beszélünk különböző magyar táj dk fejlett termelési kultúrájáról. A makói hagymások, a csányi dinnyések, a nagykőrösi zöldségesek, a szegedi és kalocsai paprikások mind-mind igen fejlett termelési kultúrát képviselnek. Ezekkel kapcsolatban merült fel újabban egy érdekes és széles távlatú terv. Erdei Ferenc, a kitűnő író, aki különben önmaga is hagymatermesztéssel foglalkozik és külföldi útjai, tanulmányai során alapos ismerőjévé vált a termelési kérdéseknek, a napokban vetette fel ezt a tervet a Györffy István Népfőiskolán. A népfőiskola már idestova egy esztendeje működik, s céljának eddig is azt tartotta, hogy bizonyos általános és elméleti műveltségen kívül különösen a kertészkedés gyakorlatával ismertesse meg a résztvevő fiatalembereket. A jövő. A népfőiskola körülbelül száz holdon gazdálkodik, és már ez évben is jelentős termelési eredményeket értek el. Erdei Ferenc terve a jövőt nézni. A kiindulópont az lenne, hogy a birtokot szövetkezeti gazdasággá alakítsák át. Az egész gazdaság azután nevelési szempontból három részre oszlana. Az egyik részen az intenzíven gazdálkodó termelési kultúrák élnének, mégpedig olyanformán, hogy a hagymás, a dinnyés és a többi mintaszerűen gazdálkodna azon a pár holdon, amely neki a termeléshez szükséges. Szóba kerülhet, hogy esetleg egy bolgár kertészt is telepítenének erre a részre, hiszen a bolgárkertészet is egy különlegesen kialakult népi termelési mód. A másik részen általános mezőgazdaságii művelés folyna, különös tekintettel természetesen az állattenyésztésre, az igásállat és a trágya biztosítása miatt. Ennek a résznek a szemtermése látná el esetleg a kertészkedőket is gabonával. A harmadik rész lenne magának a népfőiskolának a művelési területe, ahol a mezőgazdák és kertészeíi szakemberek útmutatása szerint és a gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével próbálnák a népfőiskolások a szerzett tudást hasznosítani, különböző dolgokat kikísérletezni. Természetesen ez a három rész nem jelentene teljesen elkülönült és lezárt birtokokat, hanem az egészet összefogná a szövetkezet. A szövetkezet osztaná ki művelésre a különböző területeket úgy, mint a régi faluközösség. Ez szabályozná az ott élő emberek életét. Ez az iskola 56. Kis Újság. 1943. október 17.
