Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Irodalom - Laczkó András: Árkádia öröme múltán (Berzsenyi Dániel „Életfilozófiá”-ja).

ÁRKÁDIA ÖRÖME MÚLTÁN 411 Addig letörlöm könnyeimet, s megyek Rendeltetésem pályafutásain, A jobb s nemesb lelkeknek útján, Merre erőm s inaim vihetnek. Már Váczy János

62 figyelmeztetett arra, hogy Berzsenyit a sömjéni évektől a nagy létproblémák foglalkoztatták, azokra kereste a feleletet. Kis János barátsága is ebbe az irányba vitte, azáltal, hogy ajánlotta a német költők alaposabb megismerését, s így Berzsenyi olyan témákkal került kapcsolatba, mint a magányosság, melankólia, múlandóság, halál. Ezekben a verseiben az Életfilozófia összegzése aspektusából egyrészt az a lényeges, hogy a szerelem több számára a gazdagságnál, majd annak felismerése, hog/ az ember a tárgyi világban nem találhat olyat, ami végleg és teljesen kielégítheti, s a szerelem kozmikus méretűvé válik, a férfi pedig már-már félistenné, hogy szembenézhessen a végtelennel. Ugyanakkor a földi élet szenvedés, amiben meg keli nyugodni. A költészet (álmodozás) adta megelégedés, révbejutás az Osztályrészem alapgondolata: Csak te légy vélem, te szelíd Camoena! Itt is áldást hint kezed életemre, S a vadon tájék kiderült virány lesz Gyenge dalodra. Essem a Grönland örökös havára, Essem a forró szerecsen homokra : Ott meleg kebled fedez, ó Camoena, Itt hüves ernyőd. Az idő és a megelégedés, az ideálok és a való harmóniája azonban fokozatosan felbomlott. A Barátimhoz címú versében már a kiábrándulás dominál, hogy azután Az élet de/ében eljusson a sírásig (mindkét vers 1804-1808 közötti). Az Életfilozófia ezekhez képest fordulópont: először azzal, hogy szemléletileg felvilágosult, deista vonású, mert ebben már nem vágyott az istenség közelébe jutni,

63 egymás mellé helyezte a két végső lehetőséget; azután a vissza- és előretekintésből elmaradt a sírás, a ráció bizakodása viszi tovább az életútján. összegezve: Berzsenyi költeménye a motívumok „belső" fejlődésének eredményeként, valamint a „külső" inspirációk hatása által kapcsolható a „kiábrándult", dezillúziós"

64 verstípushoz líránkban, s némiképp a XVIII-XIX. századforduló német elégia-iidill költészetéhez. A kettős és diszharmonikus életérzés adekvát formát teremtett, bár az állandó önfegyelmezés, az érzések tudatos leszorítása bizonyos feszültséget teremtett a forma és a gondolatmenet között. Azonban még így is ez az egyetlen verse, amely nemcsak tételét hirdette meg a sors nyugodt elfogadásának, hanem azt is megmutatta, hogy a csalódásokon való felülemelkedés miként lehetséges. Az összetettség heterogénné tette a vers anyagát, így is utalva arra, hogy az Életfilozófia nem végleges döntés a létösszegzés, a hivatástudat és az önértékelés kérdéseiben. Túlemelkedve az elégikusságon, utat nyitott az episztolák gondolati csúcsainak. Laczkó András 62. VÁCZY JÁNOS: Berzsenyi Dániel életrajza. Bp. 1896. 43. 63. KARDOS: i. m. 523. 64. Vö. SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: A humoros elégia (Arany János: Visszatekintés). In: Az el nem ért bizonyosság. Szerkesztette: NÉMETH G. BÉLA. Bp. 1972. 276-278.