Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Irodalom - Laczkó András: Árkádia öröme múltán (Berzsenyi Dániel „Életfilozófiá”-ja).
410 LACZKÓ ANDRÁS érvényre juttatását nem engedte. Az Osztályrészemben elért nyugalmat a költői képzetek megsemmisítették, és Berzsenyi-Odüsszeusz 55 útra kelt, ám céljait most sem érte el (VII. sz. 3-6. sor). Van olyan vélemény, miszerint a két élettendencia teljesen harmonizál a költeményben. 56 Ha ezt elfogadjuk, akkor bizonyos fokig érthetetlen a VII. szakasz. Igaz, hogy az ifjúság öröméért visszatekintve is lelkesedik, de utána mindjárt hozzáteszi, hogy eszményei valóra váltása nem sikerült; hogy a múltból általa felmutatott értékek követőkre nem találtak, s a hajdani nagyság képére emlékezve nem ismerhetett hazájára. Okként számításba vehető, hogy Berzsenyi—Odüszszeusz azért sem ismerte fel hazáját, mert Magyarország— Ithaka más lett, mint amilyennek ,,kies" ösvényin haladva elképzelte. Vagyis, míg álmodott, addig a haza is változott, s amiről korábban megpróbált tudomást nem venni, most már kényszerítően tárul elébe. Az „elértem" és „nem ismertem" csalódását okozhatja a valóság átalakulása, s ugyanakkor az is, hogy a költészettel átvarázsolni kívánt reália, ami hosszú ideig idilli partot ígért, „csőlátásnak" bizonyult. 57 Egyéni életét viszont sikerült úgy formálnia, amilyennek tervezte. S valójában ezeknél a részeknél, a VIII. és IX. versszakban írta le sorsának értelmét; a megismételt ,,minden" az emberi teljességre törekvés szinonimája. Kitekintve biográfiai adatokra, azt látjuk, az Életfilozófia születése körüli időben sikerült annyira tökéletessé tennie verseit, hogy Kazinczy vállalkozik a kiadatás megsegítésére. Eszményvilága átalakult, de tulajdonképpen ekkor körvonalazódott szándéka, hogy költői erejét alapos tudással szorítsa céljainak megfelelő mederbe. S még valami: leveleiben férji, családi boldogságáról írt baráíjának. Ezek szerint: életének mérlege pozitív. Az adott pillanat számára híd, delelő, zenit, ahonnan hátra és előre egyformán tekinthet a szem, s a látott képekben lehet olyan is, ami nem tetszetős. Ez a múlandóság érzetét-tudatát keltheti, úgy, miként Az élet dele utolsó strófájában: Mit várjak ezután, nem látom előre. Könnyes szemmel nézek a múltra s jövőre: Annak örömeit sírva emlegetem, Ennek komor képét előre rettegem Sötét ködében. Az 1811-es költemény „új kor - új isten" hitvallása viszont lényegét tekintve optimista, 58 a szónak abban az értelmében, ahogy azt a felvilágosodás legjobb képviselőiné! látjuk; a létező „rosszak" tudatában hirdették a világ „eredendő" jóságát. Természetesen az Életfilozófia nyugalmán is érezhető a küzdés. 59 De 55. A szintagma címként BÉCSY ÁGNESÉ. I. m. 398. 56. Újabb tanulmányok 78—80. 57. BÉCSY: i. m. 403. 58. Merényi Oszkár szerint Berzsenyi tisztában volt a világ jó és rossz jelenségeivel, mégis optimista. Újabb tanulmányok 80. ez a lényegi jegyet nem érintő, csak árnyaló, magyarázó vonás, amire a költő maga hívta fel a figyelmet. Versének 54. sora kötetének első kiadásában ez volt: „Ezeknél többet nem kérnék". Az eredeti sor értelmét e változtatást kifogásolva így világította meg: „Nem igaz, mert kérnék, ha kérhetnék, de nem érnék, mert nihil növi in mundo. Azt akarnám mondani: Mindent láttam, s akármeddig élnék, egyebet nem látnék, mint amiket láttam." 00 A VERS HELYE BERZSENYI KÖLTÉSZETÉBEN Az Életfilozófia sajátosan illeszkedik Berzsenyi két fontos verstípusához: a költői hivatástudatról vallókhoz és a létösszegző költeményekhez. A líra és az élet, a tökéletes szépség és a valóság viszonya s az emögött álló vüágfelfogásbeli problémák Berzsenyinél újra és újra választ sürgető kérdések voltak. A kapcsolatrendszer harmóniájának vagy diszharmóniájának kulcsa nála az idő. Éppen a vizsgált verset is tartalmazó levél végén írta: „már érzem, hogy erőmnek hathatóssága életemnek rövidségét okozza. Én már most formális öreg vagyok, oly öreg, hogy alig becsülhetek egyebet, mint a nyugodalmat". Gi A múlandósággal szembenézve a kezdetektől az adott jelen és a múlt kontroverziájáról írt; A tizennyolcadik század című ódájában a pillanat, a nagyság, az erő és erkölcsiség szemszögéből közömbös, illetve csak annyiban érdeme! említést, hogy összekötő kapocs a jövőhöz, s alapot teremt a reményre, a tervezésre, bíztatásra: Bízzál, s virágzóbb századokat remélj: Elődeidnek szép kora visszatér. Ugyanakkor az idő „küszöb"-ére érkezés, az előreés visszatekintés korábban vallásos szemlélettel történt; a felmutatható eredmények — s maga a létezés is — „mindenható kar" intéseinek következménye. De az óda befejező strófájában már felo'dja némiképp a „lelkeden tarts" határozás szószerkezettel a vallásos biztatást, mintegy belső üggyé téve a jövőt. Ennek a jelentőségét nem túlozhatjuk el, hiszen az 1810-ben véglegesített Fohászkodás a világrend klaszszikus nyugalmát isteni cselekedetként értékelte, s költői vágyainak elérhetőségét ekként látta: Buzgón leomlom színed előtt, Dicső! Majdan, ha lelkem záraiból kiké!, S hozzád közelb járulhat, akkor Ami után epedez, ott eléri. 59. MERÉNYI OSZKÁR: Berzsenyi Dániel. Bp. 1966. 203. 60. Az élethelyzettel, a világgal és önmagával való elégedettség fontos adaléka az a levél, amit kötetének második kiadása előtt küldött Helmeczi Mihálynak. Emlékkönyv 318. 61. BDÖM 388.
