Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.

SOMOGY KÖZMŰVELŐDÉSE 1948 ÉS 1956 KÖZÖTT 379 okoz, mint hasznot. Uralkodóvá vált az a nézet is, hogy a demokratikus pártok puszta léte állandó tartalékot jelent az ellenség számára. E nézetekből kiindulva 1949-ben, a májusi országgyűlési választások után gyakorlatilag megszűnt a többpártrendszer Magyarországon. A szocializmus építése végbemehet egypártrendszerben és többpártrendszerben egyaránt, de a munkásosztály és a nem proletár dolgozó osztályok, rétegek tartós és szilárd szövetsége nélkül nem. Az említett helytelen politika következtében elsorvadt a népfront is. A pártvezetés súlyos hibái a személyi kultusz kialakulásához vezettek, amelynek következtében lazult a munkásosztály és a párt kapcsolata. Az 1950-es években, a Rajk-per után szaporodó törvénytelenségek, az „állandóan élesedő osztályharc" elméletének térhódítása idején a beilleszkedési lehetőség rendkívül rövid idő alatt megszűnt. S nemcsak a szövetségesek számára, akiknek a beilleszkedése közösségi érdek lett volna, hanem azok számára is, akik a hatalom oldaláról megpróbálták e beilleszkedés lehetőségeit megteremteni. Természetesen a kemény osztályütközések kora még nem teljesen múlt el. A politikai és gazdasági hatalmuktól megfosztott volt uralkodó osztályok tagjai itt éltek köztünk, sokuknak nemzetközi kapcsolata is volt. Bátoríthatta őket a nemzetközi imperializmus mozgolódása, a szocializmus erősza'kos visszaszorítására irányuló törekvés. Ekkor dúlt a koreai háború, a harmadik világháború kitörése reális veszéllyé vált. Ilyen körülményék között a meghúzódó „belső ellenség" nem kis veszélyt jelentett. De nem minden elégedetlen ember volt egyben ellenség is. Az ellenségre valóban éberen oda kellett figyelni, de a bonyolult osztályharc közepette sem volt törvényszerű az általános bizalmatlanság fölülkerekedése, a törvénytelenségek elkövetése. Mivel mégis ez történt, a feje tetejére állt sok minden. Bizonytalanság, újfajta „fortélyos félelem" uralkodott el. Mindez gyorsan ment végbe. De a tiszta, eredeti és továbbra is megmaradó célok, valamint a fokozatosan eltorzuló, voluntarisztikus, akarnoki gyakorlat közötti ellentét nem látványos fordulatként jelentkezett az emberek életében és tudatában, nem egyik napról a másikra következett be, hanem bonyolult áttételekkel, megtévesztő látszatok burkában. Amikor pedig a mennyiség már minőségbe csapott át, a fölismerés éppen azokban szült drámai válságot, akik belülről, hittel vállalták a szocializmus ügyének szolgálatát. Ebben a bonyolult folyamatban a Somogy megyei népművelés is tele ellentmondással haladt előre (de előrehaladt). A bizalmatlanság mindjobban áthatotta a kulturális munkában tapasztalt hiányosságok megítélését, ugyanúgy, mint ahogy ez a társadalmi gyakorlat bármely más területén történt. Ha valahol akadozott a népművelési munka, az illetékes párt- és tanácsi szervek alapos indok nélkül is az ellenség befolyásának, hatásának tulajdonították. A már szórványosan említett példák mellett álljon itt még néhány bizonyítékul: „Balatonbogláron megjelentek ugyan a csoportok, de különböző időpontokban, és így a versenyt nem tarthatták meg. Ennél ellenséges tevékenységet láttunk, kivizsgálására kiküldtük a járási népművelési előadót". „Az ellenség aknamunkájának hatására hangzott el több csoport részéről, hogy minek nekünk a verseny, tudunk mi anélkül is szerepelni . . . a reakció támadásának ellensúlyozására aktívákat küldünk ki a kultúrcsoportokhoz felvilágosító munkára." „Dolgozó népünk áttörte a reakció hadállásait. . . A kultúrfronton azonban még nagy rések tátonganak, amelyeken keresztül az ellenség szabadon garázdálkodhat." „Ha megnézzük, hol nem sikerülnek a Szabad Föld Téli Esték, a különböző rendezvények, ott mindig felfedezzük az osztályellenséget." Egyes esetekben a színvonaltalanul bemutatott szocialista darabok műsorra tűzését, sikertelenségét is az „ellenség keze" munkájának tulajdonították, mert úgymond „az ellenség tudatosan törekszik ezzel a szovjet emberek lejáratására" (pl. a Moszkvai jellem esetében). Ez utóbbi szemléletet csak egy lépés választotta el attól az „éberségtől", mely gyakran volt tapasztalható ekkoriban: „Mindig gyanús, ha valaki nagyon igyekszik, mert jó munkájával akarja elterelni a figyelmet a foltos múltjáról".

97 Ez a szemlélet számos tenni akaró szakemberben ébresztett félelmet, ami aztán a népművelési munkától való elzárkózásukhoz vezetett. A hibák fölfedésekor soha föl se merült, hogy van hozzá nem értés, hanyagság, felületesség, felkészületlenség a népművelési munkában is (nemcsak az ipari és a mezőgazdasági termelésben), s ezek ellen szintén könyörtelenül föl kell lépni. Természetesen megfelelő körültekintéssel, a konkrét helyzet konkrét elemzéséből kiindulva, az intézkedést a realitásokkal szembesítve. Sajnos, itt az esetek többségében nem így történt, mert mindent erre az egy gyűjtőfogalomra szűkítettek: ellenség, amely a legtöbbször megfoghatatlan volt. Ezért az „ellenség" elleni küzdés nagyrészt üres jelszóvá kopott. A kulturális életben „fölfedezett névtelen bűnbakok leleplezése" automatikusan nem vezethetett a hiányosságok megszüntetéséhez, az ismeretterjesztő előadások, a műsoros rendezvények, a kiállítások, a színházi és mozielőadások látogatottságának növekedéséhez, az olvasómozgalom fejlődéséhez, az iskolai vagy tanfolyamszerű népművelési formák bővítéséhez, az egész népművelési tevékenység intenzív jellegének erősítéséhez. Ehhez konkrét intézkedésekre volt szükség. Szerencsére több ilyenre sor került (pl. az ismeretterjesztő előadások tematikájának bővítése, szabadon választható előadások lehetővé tétele; bővebb műsorválasztást biztosító műsorfüzetek kiküldése; a művészeti csoportok, szakkörök szak97. Egy megyei jelentésből (1950-ből). Megyei Pártarchívum. Uo. — Somogyi Napló, 1950. február 16., november 23.