Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.
SOMOGY KÖZMŰVELŐDÉSE 1948 ÉS 1956 KÖZÖTT 377 tak, néha kissé túl is „politizálták" mondanivalójukat. „Ez a film (Őrség a békén) a magyar dolgozóknak jó iskola volt, amelyből ismét azt tanultuk, hogy a szocializmust megvalósítani mielőbb úgy tudjuk, ha a szovjet nép példáján tanulunk, fejlesztjük az elméleti tudást, megtanulunk jól politizálni . . . láthattuk, hogy a Szovjetunió hős katonái azért győztek a fronton, az ipar, a mezőgazdaság dolgozói a békés termelő munkában, mert tudnak politizálni ... És ezzel a fegyverrel mi is legyünk fölvértezve . . . hogy mi is egyre nagyobb tábort, egyre nagyobb erőt képezzünk a béke frontján." A Kronstadti tengerészek vetítésén Szorosadon „Valósággal felujjongott a közönség, amikor látta, hogy a cári rendszer emberei, a nép forradalmának ellenségei ott pusztulnak el, ahol a hős kronstadti tengerészek életüket áldoztok a szebb életért . . . Mi, akik ezt a filmet láttuk, ígérjük, hogy megnézzük a következőt is, mert nekünk élményt jelentenek a szovjet filmek" — fejeződik be a levél. Az újságíró megtetézte az utóbbi levelet azzal, hogy címéül ezt adta: ,,Még több szovjet filmet kérnek a somogyi falvak dolgozói". 94 A műkedvelés a virágkorát élte. Az „Országos Falusi Kultúrverseny"»be 250 csoport (127 színjátszó, 70 népi tánc és 53 énekkar), a városi, üzemi versenybe pedig 103 csoport nevezett be 3367 résztvevővel (az előző évben 203 csoport versenyzett). Ez nagy eredmény még akkor is, ha így sem valósult meg az az irreális célkitűzés, mely szerint „hazánk felszabadulásának ötödik évfordulójára a tömegszervezetek valamennyi alapszervezete megalakítja a saját önálló kultúrcsoportját". Az azonban helyes gyakorlatnak bizonyult, hogy a tömegszervezeteket közvetlenül is érdekeltté tették a műkedvelő csoportok működtetésében, mert így szilárdabbá, szélesebb körűvé vált a csoportok utánpótlás bázisa, jobban biztosítva volt nézőközönsége. A versenyben való részvétel mennyiségi és minőségi föltételei, előírásai ösztönzőleg hatottak a csoportokra. Kezdett meghonosodni a színdarabok szakkörszerű feldolgozása (vagy ahogy akkor nevezték: „szemináriumszerű megvitatása"). Sok elméleti és gyakorlati segítséget kaptak a csoportok a tájoló budapesti színészektől. Ennek is tulajdonítható, hogy a verseny legerősebb ága a színjátszás volt (utána az énekkarok s végül a tánccsoportok következtek). A bőszénfai színjátszócsoport a budapesti bemutatón is szerepelhetett (Breinik Lázadók című darabjával), s a Szabad Nép ezt írta róla: „Kevés olyan tömegjelenetet láttunk még színpadon, mint a bőszénfai parasztokét, és kevés olyan gyermekszínészt láttunk még, mint az a 14 éves parasztfiú, aki a bőszénfaiak jelenetében fellépett". A falusi kórusok színvonala emelkedőben volt, de elmaradt a városi énekkarokétól. A népi tánccsoportok produkcióit — hamvasságuk ellenére — a csiszolatlanság jellemezte, táncaik nem voltak eléggé színpadra érettek (a buzsákiakét, a csurgóiakét és a karádiakét kivéve). A különböző szintű (körzeti, járási, megyei) bemutatók mégis nagy tömegsikert arattak. A közönség valóban együtt élt a színpaddal. „A mernyei csoport előadása közben a közönség többször gyűlölettel kiabált rá a színen szerep'.ő kulákra, a traktorista felé pedig rokonszenvező tapsát fejezte ki." A kálmáncsai körzeti bemutatón „utálat áradt a nézőtérről a fasiszta hadbíró őrnagy felé... annál nagyobb szeretet sugárzott a dolgozók szeméből özv. Eszterághné és fia felé, akik szembeszálltak a zsarnoksággal, és harcoltak a népért". Szinte általánossá vált, hogy az egyes műsorszámokat a termelésben élenjáróknak ajánlották. A közönség a bemutatókon véleményt is nyilvánított, néha vitázott a zsűrivel. A felszólalók azonban a legtöbb esetben szakszerű tájékoztatást kértek a zsűri tagjaitól. így hasznos tapasztalatcsere jött létre. A zsűri minden szakágban részletesen értékelte a produkciókat (a színjátszást rendezők, színészek, az énekkari szereplést szakképzett karnagyok, a népi táncot koreográfusok bírálták el). A szereplő csoportok műsorválasztása 1949hez képest is sokat javult. A színjátszók általában erejüknek megfelelő darabot választottak. Ez jellemezte éves munkájukat is. (Néhány cím: Az Ifjú Gárda, Légy jó mindhalálig, Az orosz kérdés, Mélyek a gyökerek, Megváltoztunk, Zászlóvivők, Kisunokám, Mélyszántás, Fény a tanyán, Hontalanok, Duda Gyuri, Vitézek és hősök, üzenet az élőknek, Százezrek kenyere, Péter is akarja, Az élet ára, Golgota, Katica elindult, Ringató, Gazdag menyasszony stb.) A kórusok többsége népdalokat és munkásmozgalmi tömegdalokat énekelt, többszólamú kórusművek feldolgozásával csak a városi és a járási székhelyi énekkarok szerepeltek ebben az évben is. A népi tánccsoportok a versenyre több, már feledésre kárhoztatott népi kulturális hagyományt elevenítették föl. Kedves színfoltja volt a versenynek az ötvöskónyi úttörő furulyazenekar szereplése. A buzsáki népi együttes műsorát filmre vették, a Somogy megyei Tanács énekkara (a későbbi népi együttes) rádiószereplésre kapott meghívást. A sajtó pozitívnak értékelte a versenyt, mondván: „a csoportok jó felkészültsége, tárgyválasztása mind azt mutatja, hogy minden erejükkel elsőként akarnak küzdeni az új, igaz népi kultúráért". De a hibákat ostorozva el is túlozta a műkedvelés szerepét. „Ne felejtsék el, hogy a kulturális forradalom egyik leghatalmasabb fegyvere a kulturális tömegmozgalom, a nevelő munka egyik legfontosabb eszköze is . . . éppen ezért ezt a mozgalmat nem megbecsülni annyi, mint akadályozni ötéves tervünk megvalósítását, és gyengíteni a béketábor erejét." 95 1950 a „kultúrot'thon-mozgalom" elindításának éve is. A korábbi spontán építési, létesítési mozgalmat 94. Somogyi Napló, 1950. január 21., 26., május 31, 95. Megyei Pártarchívum. Uo. — Somogyi Napló, 1950. január 29., február 5., 21., március 25., április 18. 1951. január 9. — Somogyi Néplap, 1951. március 22. 29.