Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)
Közlemények - Nagy Emese: Előzetes jelentés a kaposszentjakabi apátság feltárásáról
338 NAGY EMESE oldalon nagy, részben zárt és boltozott karzatlépcső alapozások és egyéb belső térelválasztó elemek csatlakoznak. A mellékhajókat elválasztó oszlopsor alapozása feltűnően nagyméretű és masszív, a köztük lévő távolság pedig egyenlőtlen. Az apszis mellett in situ talált két faragott oszlopházat, valamint az ásatás során előkerült változatos díszű oszlopfejezetek a templom gazdag belső díszítéséről tanúskodnak. A román stílusú templomot a XIV-XV. század fordulóján átalakították, gótikus stílusban átboltozták. Erről vallanak a körülfalazott, megvastagított oszloplábazatok, s a pusztulási törmelékben talált behullott boltozati maradványok. (73. kép) Ugyanebben az időszakban keletkezett a központi udvaros, kerengőfolyosós kolostor is. Az átépítés időpontjának meghatározására a kolostor és a templom esetében is a bordaprofilok formai vizsgálata szolgált, de ezeket a formai vizsgálatokat alátámasztják az oklevelek is. Az apát és a kegyurak között évszázadokon keresztül fennálló állandó feszültség 1387-ben rövid időre alábbhagy, amikor a kegyúri család tagját, Miklós fia Bertalant választják apáttá. 10 Ez a néhány évig tartó békés időszak alkalmas a kolostor felvirágoztatására, átépítésére, időpontja pedig megegye zik azzal az időszakkal, melyre formai analógiák alapján a boltozati bordákat keltezhetjük. A kolostornak az átépítés előtti alaprajzát egész pontosan nem ismerjük, de több előkerült részlete, ill. a negatívumok alapján megállapíthattuk, hogy eltért a központi elrendezésű általános kolostorsémától. A korábbi kolostort fallal vették körül, s részben e körítőfalra épültek rá a XIV—XV. század fordulóján bekövetkezett nagy átalakításkor a kerengőfolyosót szegélyező épületszárnyak, ahol a keleti szárny északi vége alatt nagyméretű dongaboltozatos pincét képeztek ki. A kolostorépület szegélyező falait többízben nagy, erős támpillérekkel erősítették meg. Ez kettős célt szolgált: óvta a meredek domboldalra emelt épület falait a megcsúszástól, de — főként a későbbi időszakban — védőfalként is szolgált. A megcsúszást azonban így sem lehetett teljesen elkerülni, mint erről a délkeleti sarok falai, repedéseik, foltozásaik, átépítéseik tanúskodnak. A kolostor külső falai sajnos nem követhetők végig a terepen: a keleti körítőfal s a vele párhumos belső falvonulat a templom vonalától északra véget ér (feltárt maradványaik fokozatosan fogynak el az alapozás aljáig). Folytatásukat - amennyire ásatási lehetőségeink megengedték - igyekeztünk északabbra megkeresni, de eredménytelenül. Az bizonyos, hogy a kolostoregyüttes fennállásának utolsó periódusában ez az észak felé haladó szakasz már használaton kívül volt. A kolostor keleti zárófalán kívül, ott, ahová a felhalmozott ásatási földanyag miatt a régészeti kutatás nem terjedhetett ki, a műemléki helyreállítás során még egy külső kerítés, ill. védőfal részletei kerültek elő: valószínűleg a vár-korszakból származó megerősítés maradványa. Ennek további kutatására azonban már nem volt lehetőség. Erről az utolsó periódusról az említett külső védőfaltól eltekintve egyéb nyomok is tanúskodnak: fegyverek, lószerszámok, sarkantyúk maradványai, de szabad tüzelésnyomok, eldobált állati csontokkal és késői kerámiatöredékekkel kevert vastag hamurétegek is mutatják, hogy a várként használt kolostor beépítetlen, szabad térségein katonaság tanyázott. A kolostori együttestől északra kis különálló kápolna maradványai állanak. A nyolcszög alaprajzú, támpillér nélküli hajóhoz a nyolcszög öt oldalával záródó, ugyancsak támpillér nélküli kis szentély csatlakozik. Ez a kis kápolna valószínűleg azonos az 1529-ben említett plébániával, 11 melynek építésére — az alaprajz formai sajátságai alapján — a XIII. század végén, esetleg a XIV. század elején kerülhetett sor. Építésének okát abban kereshetjük, hogy a fennálló szabályok értelmében a kolostorok templomai nem láthatták el a lakosság számára szükséges plébániai funciókat (keresztelés, temetés stb.) 12 Mind a kis kápolna, mind a kolostori együttes belsejében és környékén az ásatás folyamán kerültek elő sírok. A temetkezések teljes feltárására, sajnos nem kerülhetett sor. A kiásott sírokból néhány ,,S" végű hajkarika és egy I. István érem került elő. Megállapítható volt, hogy a legkorábbi temetkezéseket a kolostor temploma mellett, annak nyugati és északi oldalán kell keresnünk. Az István-éremmel eltemetett halott és a kolostortemplom belsejében talált néhány nyom azt valószínűsíti, hogy az alapítólevélben említett korábbi, elpusztult Szent Jakab templom a Koppány leverése utáni időszak tértftéseivel lehet kapcsolatban. Az ugyanitt emlegetett korábbi lakosságra pedig a X. századra jellemző kerámialeletek is utalnak. A temetkezések zöme a középkor későbbi időszakából származik. A kis kápolna körül valószínűleg a falu lakosságának többsoros, egymásba ásott sírós temetője húzódott, de a kolostor templomának, kerengőfolyosójának és középudvarának földjét is többszörösen átforgatták az itt folyó temetkezésekkel. E sírok zöme melléklet nélküli volt, némelyik mellett későközépkori csatok, gombok, gyűrűk, olvasószemek és keresztek kerültek elő. Az ásatás a középkori maradványok mellett adatokat szolgáltatott a terület középkor előtti lakosságára is. A dombháton és a nyugati lejtőn talált őskori maradványok bronzkori településre utalnak. Ennél sokkal jelentősebbek a rómaikori leletek: a templomot másodlagosan felhasznált, törött római téglákból építették, a díszítő részletek között újrafaragott római figurális dombormű töredékeit, (LXXV. t. III.) római építészeti tagozatokat találtunk. Több IV. századi, elsősorban Valentinianus-érem is ismeretes az ásatásból. Nagy Emese 10. SÖRÖS 1912, 243-244. 11. L. a 4. sz. jegyzetet. 12. BOGYAY T., A jaki apátsági templom és Szent Jakab kápolna. Szombathely 1943, 82.
