Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)
Tanulmányok - Együd Árpád: Külső-Somogy népballadái
204 EGYÜD ÁRPÁD M. A gyermekgyilkos anyó 1. (Rigó Vera) Rigó Vera kiment a kiskertbe, Lefekütt a vadrózsafa tövébe, Édesanyja kiáltotta néki, Kej föl Vera, mer meglát valaki. Rigó Vera nem vette azt tréfára, Elszalatt a közelebbi csárdába, Parancsojja kocsmárosné lányának, Egy liter bort hozzon a Verának. Még a Vera borát meg sëm itta, Kilenc zsandár a zajtót benyittya, Vald ki Vera, vald ki bünejidet, Há tetted a négy apró gyermekedet? Eggyet tettem dijófa tövébe, Kettőt meg a Tisza fenekére, Negyediknek gyilkossá mozst vagyok, Ity hát urak örökös rab vagyok. Rigó Verát kilenc zsandár kísérte, Szeretője a zablakon nészte, Ne nézd rózsám gyászos életemet, Mind tejérted szenvedem én ezeket. Rigó Vera piros fodros szoknyája Megakad a vármegye kapujába, Parancsujja a zsandár-főkáplárnak, Akassza ki rózsás atillámat. Igal, Máté Józsefné, 1905. 2. (Szabó Vilma) Szabó Vilmát nem a zanyja szülte, Zöld erdőben a vadrózsa termetté. Száradjon el a vadrózsa levele, Aki ezt a Vilmát kitermette. Szabó Vilma kiment a zerdőbe, Leborult a cserfa levelére, Egyet-kettőt kurjantottam néki, Kelj föl Vilma, mer meglát valaki. Fölkel a Vilma, bemegy a csárdába, Tíz icce bort tetet a zasztalra, Tíz icce bort, tíz szál gyertyát gyújtson, Hogy a Vilma vígan mulathasson. Míg a Vilma borát meg sem issza, Már a zsandár a zajtót kocogtatja, Szabó Vilma tedd össze a kezedet, Hogy megölted kilenc gyermekedet. Szabó Vilma hová raktad őket? Négyet tettem a cidrusfa tövébe, A többi meg a gyászos temetőbe. Szabó Vilma fáj-e méd a szíved? Hogyne fájna, talán meg is hasad, Még én élek zörgetem a vasat. Szöllősgyörök, Váczi Istvánt, 1907. N. A kisasszony juhnyája — Endre báró 1—2. Szépen legel a kisasszony junyája, A kisasszony maga sétál utánna, Már messziről kijáltja ja juhásznak, Szívem juhász terics le ja subádat. Nem teríttem én le ja zén subámat, Mer elhajtyák a szép selem fúkámat, Szívem juhász csak te azzal ne gondujj, Majd kivájtja a báróné, ha mondom. Lányom, lányom, lányomnak se mondalak, Minthogy téged egy juhásznak adjalak. Nem bánom édesanyám hát tagadj meg, Mer a szívem a juhászér hasad m ! eg. Nem bánom én édesanyám, tagadj meg, Mer a szívem a juhászér hasad meg. A kisasszony nem juhásznénak való, A szűk szoknya nem a harmadba való. Tiszántúli a szántói határba Az öreg hársfa levelezik magába, Az öreg hársfa levelezik magába, Juhászlegény búsulni jár alája. Juhászlegény szíve nagyon szomorú, Előveszi furugjáját, belefúj, Furujaszó áthatol egy ablakon, Ébredjen föl a nagycságos kisasszony. Ki is nyillott Endrőd báró ablaka, A kökényszemű bárólány néz ki rajta, A kisasszony ity sóhajt föl magába, Mér is lettem Endrőd báró lejánya, Mér nem lettem ety számadó lejánya! Besüt a nap Endre báró ablakán, Nem találja a kökényszemű bárólányt, Endre báró hirtelen bosszújába, Fölugrott a daruszőrű lovára. Fölugrott a daruszőrű lovára, Kiváktatott az ednrédi tanyára, Megkérdi a legidősebb juhászát, Nem-e láttad a kökényszemű bárólányt?
