László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

csábítja a könnyűvérű festőket és tönkreteszi őket. Többször mondta niekünfc (László Gyula), hogy ő is elindult néha azon az úton, mint a franciák, de van oltthon egy öreg tulipános ládája, airtra nézett s az figyelmeztette: eddig s nem toválbb. Többször írt és beszélt a »magyar lelkiségről«, de bármilyen szépek és meghatóak is vallomásai : a maga mélységében fesibményein valósította ímeg ezt a benne viruló életérzést. íme néhány írása: »A művészet elhelyeződése a társadalom minél szélesebb rétegeiben olyan cél, amelyért érdemes küzdeni ... Mi magyarok hivatva vagyunk arra, hogy az európai művészetben vezessünk . . .« nyilatfcozotít egyszer egyik újságban. '(Makói Friss Üjság.) Székesfehérvári előadásának szövegét Kiss Lajos mentette meg: »A magyar művészet inlkaírnációjiának tekinthetjük Vörösmarty— Petőfi—Csokonai—Berzsenyi-—Balassi Bálint;—Zrínyi a költőt. Felejtsük el e héroszok nevét egy pillanatra, csak a tűz lángképe maradjon meg bennünk, mik műveikből feldöbfoeinnek — Б ezzel a .felfigyelt lélekkel — nézzünk szét a magyar képzőművészetben, zenében : hol vannak hasonló, nagy-lángú döbbenetes művészi megnyilatkozások? . . . Lobog a 'művészi lélek — nagy aggodaltmíak közt — felcsattan mint az égzengés a Talpra magyar! Petőfi, a Rákóczi induló — mindent elsöprő akarata. Liszt s a széles lofoogású Ady. És miintha ugyanezt a fekete tüzet, feliharsanó világosságot, színt, életet elevenítő teremtő erő csapná oda a vászonra — ezt a nagy loíbogáist Munkácsyt. .. csak az eszközök mások, csak az alkotás materiális anyaga más: a benső tűz, láng lóbbanása ugyanaz . . .« Részletek a Riport című lapban írt cikkéből: »Nem az értelem, de az érzelem! Nem az éri telem műveltsége, die az érzelmek mélysége, nagysága lehet csak minden művészet állapja ... Az országút poros csavargója, kint a »nagy szabadságiban«, ha felvirágozza magát s vidárnlan nézi a kék eget, benső, szent érzelmekkel közelebb áll a művészet nagy igazságaihoz, mint a megnyúlt, szétterült koponyájú, a nagy ismereteik súlya alatt roskadó gondolkodó.« — »A művészetek legmélyebb értélimiéhez, céljához;, az emiberiség örök boldogság-vágyához, gondolatokkal soha: csak az érzelmek mélységeim és tisztaságán keresztül juthatunk el. . . aiz érzelmi alapiból kigyúlt villámlás, mint meglátás s annak lázas ösiszefogása — formába kényszerítés jó vagy rossz eszközökkél —, de mindenkor lényegre ímenőleg, magyar művészetünk jellemvonása ... az Ült. Én arról beszélek, amiért az ember teremitődiött s ti válaszoltok nekem az eszetekkel s (műveltségetekkel, ezért sem lehet veletek művészétről beszélni.« — pusztulás víziója, majd: »Egy azonban biztos: — a végén, az első Ádám, tisztasága., a művészetek szépsége, nemieslelkúsége tartja meg a világot az Életnek.« 69