László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

»-Ifjú szívekben élek« című röpiratban a többek közit így írt: »A magyar művészet fejlődésének legelső feltétéle saját fajtánk szeretete. Miniden időik minden nagy művétszete, az abszolút művészi szabadság érzete mellett, saját nemzetének volt kifejező lelke ... A lélek szárnyalhat tßel az égbe, vagy zuhanhat a poklok fenekére, a kifejezés művészete eszközeiben világos, érthető maradjon. Ellenkező esetiben az izoláltság katasztrófája, lelki ikínjía elkerülhetetlen. Menynyi szín, hang, fogalom maradt így értelmetlen nómasággá kárhoztatva. Ezek egy művész lelkében megrázó misztériumolk, amit anynyian éreznek, de az út sötét mariadt, ha a lélek fel is gyúlt. Mert minden lélek mélyén vannak titkok örök némaságra kárhoztatva, fekete, láthatatlan lánggal égők, de a nagy lelök szárnyasán örömökkel felruházva lobban onnan el az értelem újomgó, együgyű életére. S ha bölcs, örökre hallgat s ha művész, ki is tudja fejezni.« 70