László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

máshol miikor idézek, nem tagadhatom meg, hogy mindezt magiam is átéltem s ez óhatatlanul belekerül a szövegbe Ss. Előbb a vonaliban való rajzolást tanította, bár miaudig hozzátette, hogy a grafika megöli a művészetet. . . sok festmény nem egyéb csak színes rajz, pedig a vonal megtanulása csak előképzés, hogy a itanítvány általa megismérhesse a szerkezetet. Később a vonalat el kell hagyni, de forma és tónus rejtve foglalja magába mindazt, amit a szerkezétbői a vonal megtanulás 'köztben kihámoztunk. Ä lerajzolandó alakot, fejet, víagy aktot márványtömbhöz lelhet 'hasonlítani, ahonnan a feleslegelt eltávolítják, de előbb lepontozzák, ekként kell pontoznia a rajzolónak lis. Szinte a geometrikus nagy formákat kell keresni s azokat tölteni meg azután tónusértékkel és élettel. Ügy keli vezetni a formáikat, hogy ahol átfordulnak a '(Ik on túrnál) éreztessük, hogy tovább tartanak tériben és az ellenkező oldalon válnak isimét láthatóvá, a fej két kontúrja tehát szigorúan egymáshoz tairíbozik: a tarkó és a profil egyazon formai tömbnek két határa. Ezért úgy kell rajzolni, hogy egymástól távoleső vonalakalt, formákat vetünk mindig össze. Jól emlékszem mindig meglepetésünkre, amik or a fejjel szemlbenülőknek (niékem is) azt mondta, hogy mairiadjunk a helyünkön, de rajzoljuk meg a modell profilját. A szemnek olyan dskoiázottan kell tapintania a legkisebb mélységeket is, hogy a festő képes legyen szembenézetből profilt rajzolni. A hoimlok és az orr egymással bezárt szögét nemcsak a profil rajzolásakor kell élesen figyelni, hanem ha szemfoenézetet rajzolunk, akkor is térben kell rajzolni. Nagy gonddal kell airra is lenni, hogy pl. a fej elmozdul, akkor minden rajta lévő forma együtt mozdul vele. Ezért helyes, ha a koponyát síkokkal, tengelyekkel metsszük át s ezek 'mentén figyeljük az elmozdulást. Figyelmeztetett arra, hogy a gömbölyded formák akadályozzák a karakter igazi kifejtését, mert inkább a sarkok, a törések, a szögek kikeresése visz közelebb a kifejezés megragadásához. Ugyanilyen lépésiről lépésre Való korrektúrát adott a tónusokról is. Az árnyalati értékekelt egymáshoz, a papír fehérjéhez és a szén feketéjéhez viszonyította. Néha egy-egy késznek tűnő tónusrajznál ezt úgy érzékeltette, hogy kivette szivarzsebéből patyolatfehér zsebkendőjét és a modell vállára dobta: nos ez a papír fehérje (imierit fehérebbet már nem tudunk csinálni) ehhez képest az összes többi világos felület halványabb lesz. Ez a szén feketéje — húzott egy tömör fekete felületet a rajzszénnel — ehhez képest laz összes árnyék világosabb lesz, vagy ha tetszik, ez legyen a jelenség legsötétebb faltja. »Nos ha ezt 'mondjuk 10-nek vesszük, iákkor ehhez képest az orr alatti árnyék már csak 7 stb.« De a kezdet kezdetén nem szabad e kis hasonlítgatásokkal indítani a rajzot, hanem a nagy fény és árnyéktömböfcet kell a fej nagy formájának megfigyelésével »feldobni«. »A fény a kép szeme« —• ezért kell mindenekelőtt a legvilágo39