Sára Péter: Berzsenyi emlékmúzeum Niklán (Somogyi Múzeum 10., 1967)

Elég. Az ember ahány, annyiféle S változhatatlan főbb vonásiban. . Ki gondja mindazt egy kaptára vonni? Ebben a korszakában látogatta meg niklai otthonában Wesselényi Miklós, Döbrentei Gábor és Pataky Mózes társaságában 1814-ben. Ekkor ültették saját kezűleg azt a 3 fát, amely közül kettő még ma is őrzi a kertben e látogatás emlékét. Berzsenyi ekkor írta a Báró Wesselényi Miklós képe c. epigrammáját, de a Döbrentei Gáborhoz c. episztolájában is kifejezte az ifjú politikus iránti szeretetét, nagyrabecsülését. 1817-ben pedig őt hívta meg Festetics György Keszthelyre a Helikon ünnepségre, ahol több dunántúli költővel (Dukai Takács Judittal, Kisfaludy Sándorral, P. Horváth Ádámmal) együtt meg is jelent. Kazinczynak az ünnepségről részletesen beszámolt és meghatódva írta, hogy milyen kedvesen fogadta őt a keszthelyi gróf, akit ő egyébként is nagy embernek tartott. ,, . . . én annyira tisztelem a jót akármi színben legyen az öltöztetve, hogy én Néked is alig merem azt kimondani. Midőn egy oly ember, akinek jövedelme, három milliom körül van, egy ily innepre 30 ezret költ, semmi, de nem semmi az, midőn az ősz Festetics a szegény Berzsenyinek az utcára kalap nélkül elejbe szalad. Minden cselekedet becsének az idő és hely az igaz mértéke. Egy oly népnél, ahol a nagyok az anyanyelvet cigánynyelvnek nevezik, s a magyar írónak nem is köszönnek, s a legjobb poétát legfellebb is joculátornak nézik, Festetics nagy ember, vagy ami még több, jó ember ..." (Berzsenyi levele Kazinczyhoz, 1817. febr. 27.) Ezeknek a benyomásoknak a hatása alatt írta meg a Himnusz Keszthely isteneihez с ódáját, amellyel azonban Berzsenyi már nem volt megelégedve, hiszen új világnézetének, új mondanivalóinak az episztola kötetlenebb formája sokkal jobban megfelelt. Ez a magyarázata annak, hogy ebben a korszakban főleg episztolákat írt, amelyekben meggyőzően fejezte ki, hogy az ész, a tudomány világot formáló erejét ő is felismerte és a felvilágosodás eszméinek már ő is lelkes hirdetőjévé vált. Az ész ŰZ Isten, mely minket vezet, Az ő szavára minden meghajul, Hegyek lehullnak, s olvadnak vizekké, S örök helyéből a tenger kikél; Ez alkot minden szépet és dicsőt, Az egyes embert tnïnt a milliókat Ez áldja s égi boldogságra inti. 14