Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)
Bevezetés
„Somogy megyében i8jg-ban csak a kaposvári járásban az összeírások szerint jog pásztor legeltetett. Ez annyit jelent, hogy hozzávetőleg ebben az egy megyében is megközelítően y-8ooo pásztor élt. És ahogy vallották 'az életünk boldog és szabad volt'." - írja Takáts Gyula Somogyi pásztorvilág2 című művében. Katalógusunk címe is utal erre a rendkívül izgalmas olvasmányra, melyben pásztorokkal készített interjúkból bontakozik ki az olvasó előtt mindaz a gyakorlati tudás és életszemlélet, amely a somogyi faragókat jellemezte. A fent említett könyv jelen munkánk egyik legfőbb hivatkozási forrása. Az idézetben feltételezett több ezer fős pásztorság nem csak egy maitól nagyon különböző mezőgazdasági struktúrára, de egy sajátos természetföldrajzi és történeti környezetre is felhívja figyelmünket. Baksay Sándor 1896-ban megjelent munkájában így összegzi Somogy megye jellemzőit: „A legnagyobb, legnépesebb, legmagyarabb, legrégibb eredetű, történeti múltban leggazdagabb megyék egyike; várostalan, kőtélén, erdőséges és nagy termékenységüföld." 3 A könyv írásakor 6500 négyzetkilométernyi területével és 330.000 fős lakosságával (melyből 300.000 fő magyar nemzetiségű) országos szinten valóban a legnagyobb és legnépesebb megyék egyike volt. A „várostalanság" is igaz, hiszen a 19. század első felében önhatósági joggal rendelkező városa nem volt Somogynak, mivel túlnyomórészt földesúri hatalom alatt álltak települései. Helynevei közül viszonylag sok szerepel márÁrpád-kori oklevelekben is. Erdeiben a 12. században disznófalkákat legeltetettek a királyi kanászok. A térképek tanúsága szerint József császár idejében a megye kétharmadát, a 19. század elején egyharmadát még erdők borították.2 3 4 A Szigetvártól Nagyatádon át Inke vonaláig terjedő félkörívben húzódó összefüggő erdőség számtalan növény- és állatfajnak adott otthont. A Zselicben disznót makkoltattak; a dombos vidékeken juhot, a nagyobb folyóvölgyekben és a Balaton mellékén szarvasmarhát legeltettek. Az ország többi megyéjéhez képest a nagybirtokok aránya is magasabb volt itt. A 19. században ezeken még javarészt extenzív, vagyis külterjes gazdálkodás, főként állattartás folyt, mely az országos átlagnál több pásztornak adott munkát.5 A hazai néprajzi érdeklődés felélénkülése, majd a néprajztudomány intézményesülése a nemzetállammá válás korára, a 19. század második felére datálható. Ekkor a népesség majdnem háromnegyede mezőgazdasági munkából élt. A íg. század első felében még jellemzően rideg - vagy más néven szilaj - állattartás a mezőgazdasági termelés gyökeres átalakulásával a 20. század elejére gyakorlatilag eltűnt.6 7 A ridegtartás7 nagy területigényű állattartási mód, melynek lényege, hogy a pásztor kezére bízott állatállomány egész évben a szabadban van. A takarmányt leginkább legeltetéssel biztosítják, előre minimális mértékben gondoskodnak róla. Ez a tartásmód alkalmazkodik leginkább az állatok természetes igényeihez, azonban lassabb növekedést eredményez, ellenálló fajtákat igényel és leginkább a természetes szelekcióra alapoz. 2 Takáts 1986: 6. A könyv digitalizálva olvasható a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján: http://dia.pool.pim.hu/ xhtml/takats_gyula/Takats_Gyula-Somogyi_pasztorvilag. xhtml 3 Baksay Sándori8g6. A Mecsek környéke, Tolna megye, Somogy megye, Baranya megye. In. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben XIII. Magyarország IV., Magyar Királyi Államnyomda, Budapest. 263-360. 4 MangaJánosi954. Egy dunántúli faragó pásztor. MagyarnépművészetXVI. Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest. 7.0. 5 Gönczi 1948: A somogyi pásztorélet köréből. Kézirat, Gönczi Ferenc hagyatékából, Fülöp István gyűjteményéből. RRM-NA (Itszn.) 6 Ez a tartásmód olyan területeken maradt fenn legtovább, melyek máshogy nem voltak hasznosíthatóak. Például havasi, hegyi legelőkön, ártereken, alföldi pusztákon. 7 Külterjes, idegen szóval extenzív gazdálkodási forma.
