Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)
A idő - óraláncok
AZ IDŐ Egyszer egy harmadik világban szolgált misszionárius mesélte, hogy a bennszülöttek menynyire idegennek tartották a nyugati világból érkezők időszemléletét. „Nekünk nincs óránk, nekünk időnk van." - mondták. Talán így lehettek ezzel a pásztorok is. A falusi társadalomban az órák és percek pontos beosztása helyett az időszemléletet a természet és a gazdálkodás ritmusa határozta meg. A napszakokat az égitestek mozgása alapján osztották fel, ezek a térbeli tájékozódásban szintén fontos szerepet játszottak. A Vénuszt hívták Vacsoracsillagnak, Esthajnalcsillagnak és Pásztorserkentőnek is, Az idő hosszát leginkább munkafolyamatokkal mérték. De bizonyos hangokból is tájékozódhattak: a legrégebbi és legelterjedtebb a déli, illetve a reggeli és esti harangszó. A vasúthálózat kiépülésével és az autóbuszok megjelenésével a menetrend szerint közlekedő járatok zaja, a vonatfütty, gyárak dudája, vagy épp az iskolai csengő is meglehetősen pontos időt jelölt.1 A hét napjainak felosztása a vasárnapi, ünnepi és a hétköznap kettősségén túl tovább finomult a dologtiltó napokkal is. Bizonyos munkákat nem volt szabad végezni a hét meghatározott napjain, ezek a tilalmak hiedelmekkel kapcsolódtak össze. Például a kedd asszonyai megbüntethették azt, aki kedden mosott vagy font. Számos ünnepnap dologtiltó nap is volt, így a pihenést szolgálták és ekkor a munka helyett a társadalmi kapcsolatok ápolására helyeződött a hangsúly. A hagyományos paraszti időszemléletben a jeles napok osztották fel az évet, melyek kapcsolódtak a napfordulókhoz, az évszakok váltakozásához és a keresztény egyházi ünnepekhez; számos hiedelem, rítus és gazdálkodási gyakorlat kötődött hozzájuk. A pásztoroknak azonban nem nagyon volt szabadnapja, mert az állatoknak enni, inni kellett minden nap. Egyedül a karácsony éjféli mise volt az, amelyen mindnyájan igyekeztek részt venni. Sok helyen ezt a pásztorok miséjének is hívták, mert ők dudáltak a liturgia során. Mesterségük címere nélkül persze ide se mentek el: díszesen faragott ünnepi botjukat vitték magukkal. A gonoszűzés is az ő feladatuk volt, karácsony éjjelén és az év utolsó napján ostorral csattogtatva és minden lehetséges módon zajt keltve próbálták elijeszteni az ártó hatalmakat a faluból. A másik jeles pásztorünnep Vendel napján, október 20-án volt szokásban. Szent Vendelt a pásztorok védőszentjének tartották, mert a legenda szerint a királyi származású férfi Rómába ment zarándokolni és később pásztorként kereste kenyerét.2 A pásztorok Vendelre nem a templomban, ha-1 Szabó László 1990. Népi természetismeret. In. Magyar néprajz VII. Akadémiai Kiadó, Bp.,728-733.0. 2 Manga János 1981. Szent Vendel napja. In. Ortutay Gyula (főszerk.) Magyar néprajzi lexikon IV. Akadémiai Kiadó, Bp., 671.0. Részlet az RRM 80.66.1 leltári számú óraláncról
