Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
13. Szent István és a pécsi ókeresztények
236 13. Szent István és a pécsi ókeresztények rata idején tartott dunaparti egyházi tanácskozáson viszont egyezségre jutottak a keresztelés időpontjának rendkívül fontos kérdésében. A frissen megtérő csoportok érdekében elfogadták annak a hivatalos Húsvét és Pünkösd mellett más időpontokban való elvégzését is, azzal a kitétellel, hogy vasárnap legyen.1122 A tanácskozásról Paulinus (aquileiai érsek) által írt és Salzburgban fennmaradt akta - ahogy említettük - műveletlen helyi papokról, a frank liturgiától eltérő keresztényekről írt,1123 és felmerült az újrakeresztelés kérdése.1124 A korábban avarok lakta vidéket ezzel együtt már a Karolingok is frissen megtérítendő területként kezelték, és egyáltalán nem tekintették mérvadónak az általuk egyébként Szent Márton hagyománya révén nyilván homályosan ismert még korábbi pannonjai ókeresztény előzményeket sem. Veszprémy László megfogalmazásában: „a »defensio Christianae fidei« gondolatkörébe nem illett a frank egyházi szervezetet megelőző térítés...". Kérdés, hogy ki téríthetett itt? A misszionálás lehetőségét az akkor még el nem szakadt bizánci egyház1125 előbb felismerte,1126 ahogy később a honfoglaló magyarok térítésében is megelőzte a nyugati egyházat - gondoljunk csak Bulcsu,Tormás és Gyula konstantinápolyi megkeresztelésére és„Türkia"görög missziós püspökére. A 796 előtti pannonjai kereszténység biztosan nem Salzburg vagy Aquileia térítésének eredménye volt és nem lehetett a csupán egy évvel korábban megtért tudun hatása sem.1127 Ehelyett felvetődött Tassilo bajor herceg különutas keleti egyházpolitikai tevékenységének lehetősége (Büttner 1967 Veszprémy 2004 63). Későbbi párhuzamok azonban már ekkor is inkább bizánci misszióra utalnak. A 9. században görög részről Cirill és Metód nyilván nem az első, de a leghatásosabb hittérítők lettek a szlávság körében.1128 A 8. század legvégén, a Karo- ling papok dunántúli megjelenésekor a már említett módon „tudatlannak" nevezett keresztény papok voltak itt, akik valószínűleg szláv nyelven prédikáltak - gondoljunk csak a Samo által korábban vezetett „avar fiakra", akik szláv anyáktól származtak (Fredegar V 48) és nyilván szláv nyelven beszéltek. Az erőszakmentes térítést ekkorra a nyugati egyház (Alquin) is vallotta (világi segítőik nem annyira), ezért Cirillék bűne nem is ez volt, hanem hogy nem tartották be az egyház által hirdetett triglosszia elvét.1129 Az anyanyelven való prédikáció reálisan szükséges, bár messze nem kötelező feltétele a misszionálásnak, hiszen a felülről való térítés esetén elég1122 A vasárnap liturgikus fontosságát (ApCsel 20,7 Jel 1,10) Justinos adta meg először: ez a Teremtés és Jézus feltámadásának is a napja (lApoi67,3-7).Tertullianus is részletesen foglalkozott vele és külön kitért a keresztelés ideális vagyis húsvéti időpontjának meghatározására (De baptismo 19., Dolhai 2001 27 38). 1123 A„helyi vallási szokások"emlegetése, mint az„eretnek"szó új státusza, már Ágostonnál felbukkant az 5. század elején (Volp 2002 246). Itt tehát már nem csupán tudatlan, de szinte eretneknek tartott papokról volt szó. 1124MGH LL Concil. 176/7.; Österreichische Nationalbibliothek 548. kód. Dictatus Paulini patriarchae 179r—186r.; Tóth E 1990 28; A salzburgi gyűlésről legújabban, valamint a szöveg magyar fordítását Id.: Veszprémy 2004. Az újrakeresztelés alapja a hívők azon eltévelyedése, melynek ősképe Jézus háromszori megtagadása Péter által. Ephesosban Pál apostol térítette meg újra az eltévelyedőket (Csel 19,18). A Decius császár alatti üldözésekkor megtört keresztényekkel (tapsi) kapcsolatban I. István pápa (254-257) határozottan a visszafogadásuk mellett érvelt, szemben Cyprianus (karthagoi püspök) újrakeresztelési szándékával. Cyprianus a vértanúságot is második keresztségnek tartotta (Dolhai 2001 72). Szent Ágoston és Eusebios viszont az eretnek keresztség érvényességét hangsúlyozták (De baptismo libri VII., Egyház- történet VII,9,4). 1125 A szkizma 1054-ben következett be. 1126 Keleti (Cirill és Metód) és nyugati (798-tól Theoderik vándorpüspök és hivatali utódai Otto, Osbald, Dominicus, Swarnagal, Altfrid és Rihpald) térítésekről egyaránt tudunk karantén és pannon területeken (Tóth E 1999 175). 1127 Tudun: magas rangú avar tisztség, feltehetően a dunántúli részek ura. 1128 Bizánc az 5-6. században legitimáló nagyhatalomként avatkozott be a Kárpát-medence sorsába. Az avar időszakban befolyása ugyan visszaszorult, de nem tűnt el teljesen (ma már a kutatók nagy része bizánci peremkultúrának tekinti az avarokat). A magyar honfoglalók későbbi történetéből tudjuk, hogy Bizánc a 9-10. században is még bőven hatást gyakorolt a sztyeppéi és kárpát-medencei népekre. 598-ban Tomis alatt az avarok a bizánci katonákkal együtt ünnepelték meg a Húsvétot, mintha ők is keresztények lettek volna. A nagyszentmiklósi kincs edényein látható és az avar temetőkben egyébként is viszor ylag gyakran előforduló keresztek inkább bizánci formájúak. A szláv keresztény liturgia nyelve pedig már Cirill előtt kialakulhatott (Zagiba 1967). A 9. századi alföldi avarság keresztény térítése esetében valóban meglepő lenne a latin irány (Nagy K 1993 159). Az utolsó avar kagánok keresztény nevei is keleti térítésre utalnak (Bóna István szerint Pippin 795-ben pont a bizánci papok jelenléte miatt nem merte kirabolni Theodorus kagán hringjét - Bóna 1994 73). A frankok felől nézve Passau a 8. századtól érdekelt volt a pannoniai misszióban - de nem az egyházmegyék szervezésében: a frankok által meghódított területeken még Kocel idején is legfeljebb espe- resség volt, mivel Adalwin salzburgi érsek elkergette az I. Miklós pápa jóváhagyásával püspökség létrehozását tervező Osbald angol missziós püspököt. 1129Triglosszia: héber, görög, latin az egyház nyelve. (Az eredeti ókeresztény evangelizáció ettől ellentétesen minden nyelven hirdette a hitet (Egeria: Itinerarium 47,4 Hamman 1987 137-138), sőt a helyi liturgiák helyi nyelvekhez kötődtek (Dolhai 2001 160-161.)
